2018. augusztus 29., szerda

Augusztusi kedvencek | 2018

Kicsit nehezen viseltem ezt a hónapot, mert a kánikula nem a barátom, sőt. Ilyenkor szinte nincs is kedvem kimozdulni a lakásból, sminkelésről, és ehhez hasonlókról nem is beszélve. Mint minden évben, most is nyilván a fesztiválozás, illetve az arra való készülés tette ki az időm nagy részét, így az itt felsorolt termékek jelentős része is ebben az időszakban vált hasznomra. 


A Balea Meeresrauschen tusfürdő a mai napig az egyik legnagyobb kedvencem, pedig néhány évvel ezelőtt volt limitált kiadás, és most használom el az utolsó flakont belőle, ami még itthon volt. Az utóbbi idők egyik legjobb döntése volt, hogy megvettem a Dove makadámdiós-rizses testradírját, mert egyszerűen imádom, és a másik két illatot is szeretném belőle. Igazi őszi-téli alapkellék, bár én a melegben is simán használtam...A Geek & Gorgeous 101 HA 5 Light szérumról volt poszt, az utóbbi időben nem is igazán használtam külön hidratálót, csak ezt. A Rohto Skin Aqua Sarafit UV Essence fényvédő szuper társam volt a Sziget alatt, ugyanis még csak meg sem pirultam. Sajnos az összetevők között van alkohol, viszont semmit sem utálok annyira, mint amikor egy fényvédő ragad, ez pedig nem túlzok, ha azt mondom, hogy egyáltalán nem érezhető a bőrön, szóval valamit valamiért. (Csak a testemre használom.) Az Ilcsi ichtiolos korrektort nem a hagyományos módon használtam, ugyanis nagyon erős, már-már szúrós szaga van, viszont napközben itthon, vagy éjszaka csodát tesz a gyulladt pattanásokkal. Vastagon rákenem, rajta hagyom, és teszi a dolgát. 


Alapozó helyett az arcom nagy részére a Catrice Liquid Camouflage korrektort használtam, arra pedig a p2 Featherlight púderalapozót, ami teljesen impulzusvásárlás volt, semmit nem tudtam róla, amikor megvettem, de azt kell mondjam, hogy szuper. Van egy minimális fedése, abszolút nem poros hatású, és egészen jól gátolja a kifényesedést, a fesztiválozás közben minden nap ezt használtam, és nem hagyott cserben. A legextrémebb körülmények között teszteltem a Milani szemhéjalapozóját is, ami tökéletesen átment a próbán, pedig egy kicsit azért féltem, hogy mi van, ha nálam nem működik majd. A Milani Most Loved Mattes palettába már az első használatkor beleszerettem, pedig magamtól nem valószínű, hogy megvettem volna - egy nyereményjátékon nyertem egyébként. Végül pedig a hónap elején elfogyott a kontúrszínem, így a the Balm Bahama Mama bronzosítót kezdtem el használni erre a célra, és szuperül működik, szóval most jó ideig nem kell másik ilyesmi terméket vennem. 

Augusztusban rengeteget néztem a Beauty News-os Kat külön csatornáját, üde színfolt  a kissé elbulvárosodott beauty videósok körében. Nagyon tetszett Shane Dawson Jeffree Starról készült öt részes sorozata is, mert kicsit más perspektívába helyezte a dolgokat.


Események tekintetében a legfőbb történés természetesen a Sziget volt, amiről idén három beszámoló is készült, és ami után én is lebetegedtem, de szerencsére mostanra már teljesen jól vagyok, ennyi belefér. 

Kedvenc dalok:

Az idei szeptember lesz, ha jól számolom 16 év után az első, amikor nem kezdek évet semmilyen iskolában, úgyhogy mindenképpen érdekes élmény lesz. Nagyon várom már az őszt, a kuckózós, gyertyagyújtós estéket, úgyhogy nem kifejezetten vagyok szomorú, hogy lassan vége a nyárnak, bár ahogy hallottam, időjárás tekintetében még egy jó ideig élvezhetjük majd. 

4 megjegyzés:

  1. Az Ilcsi ichtiolos korrektor nekem is nagyon bevált! Pattanásom ugyan már csak ritkán szokott előfordulni, viszont a lábamon gyakran van ilyen mélyebben fekvő furunkulus szerűség. Általában a bőrgyógyász által felírt gyógyszertári kenőcsöt kenem rá, de a múltkor vidéken voltunk amikor előjött, és persze ott nem volt nálam, a gyógyszertárban meg nem tudtam venni, mert receptre van. Ez viszont ott volt, és gondoltam kipróbálom, hátha a semmitől többet ér. Nagyon durva, de este bekentem vele a fájdalmas, égő duzzanatot, és már reggelre gyönyörűen lehúzta!

    A G&G hidratálója engem is érdekel, ha legközelebb rendelnem kell a Skinsmartról majd ilyet is fogok, kíváncsi vagyok rá nagyon. Nekem a The Ordinary Hyaluron szérumja nem nagyon vált be, nem szeretem, hogy olyan ragacsos érzet marad utána. Viszont a Hylamide SubQ meg nagyon bevált, de hát az ugye többször annyiba kerül (bár több minden is van benne).
    Gyönyörű az a Milani paletta, csodaszép színek vannak benne! Még el is gondolkodnék a megvásárlásán, ha nem nyertem volna meg a Krémmánia szülinapi játékán az ABH Soft Glam palettát, de az mellé már úgy gondolom felesleges. (Egyébként a Soft Glam egyszerűen csodálatos, hihetetlenül szerencsésnek érzem magam miatta.)
    A Milani szemhéjalap nekem nem vált be, bár lehet, hogy fogom még próbálgatni, hátha csak túl sokat használtam belőle. Először az Urban Decay is csalódás volt, de aztán még próbálgattam, és mióta csak egészen keveset használok belőle, azóta beválni látszik. Hátha a Milaninak is van "trükkje", mert egyébként annyian szeretik...
    A Bahama Mamához még nem volt szerencsém (a Butter Bronzerrel még tart a szerelem :D), de a Hot Mama egy nagyon szép pirosítónak bizonyult. Azt hiszem a Sleek Rose Gold a The Balm Hot Mama és a Nars Orgasm egymás testvérei. Most abban a szerencsében van részem, hogy mindegyiket birtoklom (bár a Narsból nem a teljes méret van, hanem a kis duo, amiben a Laguna bronzer is van (direkt utazásokhoz vettem), és úgy gondolom a Hot Mama legalább olyan jó, mint az Orgasm. A Sleek kevésbé "finom", de ár/értékben megfelelőnek gondolom.
    Uhh, jó sokat írtam, bocsi! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én kíváncsi vagyok nagyon az ABH palettákra, de végül a Norvináról is lebeszéltem magam, mert a swatchok alapján rájöttem, hogy nem tudnám kihasználni :D A Milaniból mindig nagyon-nagyon picit használok, mert igen, az is lehet vele gond, ha az ember túl sokat használ...
      A Maybelline Face Studio 90 Coral Fever árnyalata is Orgasm dupe picit, nekem az van meg, és nagyon szeretem.

      Törlés
  2. Szia Kami,

    youtube videók tekintetében haosnló videókat szerettünk a hónapban :)

    Kat ötletei közül legjobban az egy hónap egy paletta tetszik nagyon. Nem gondolkodsz hasonló sorozatban?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mondhatni csinálom az egy hónap egy palettát a mindennapi életben, csak nem kötöttem ki, hogy minden színt használnom kell. Írott formában sajnos nem igazán tudom, hogy hogyan lehetne átadni a lényegét, plusz ha sminkelek, akkor sokszor nincs időm lefotózni is, amit készítettem, úgyhogy ez a kihívás úgy tűnik, hogy megmarad inkább ilyen kis saját dolognak, amit csinálok :/

      Törlés