2019. június 29., szombat

Kedvenc sminktermékeim, amik már nem kaphatók

Hatalmas félelmem, hogy egyszer arra ébredek, hogy szó nélkül kivonták egy kedvenc termékemet, és nem is alaptalan, ugyanis az évek során számtalan alkalommal megtörtént már ez velem. Nyilván nem a világ vége, manapság már szinte mindennek van hasonmása, mégis idegesítő, amikor egy jól bevált dolog helyett neki kell állni újat keresni. Úgy gondoltam, hogy érdekes lehet, ha megmutatom azokat a sminktermékeket, amik limitáltak voltak vagy valami miatt kivonták őket, úgyhogy lássuk is!


A Revolution Girls On Film szemhéjpúder paletta az egyik (ha nem a) legrégebbi  még meglevő sminktermékem, még 2014-ben nyertem. Csodás színek vannak benne, a minőségével sincs gondom, viszont azóta sajnos megszüntették, úgyhogy hiába használom rendszeresen, már nem merem ajánlgatni. A The Face Shop Super Cover korrektort gyakorlatilag azután nem sokkal szüntették meg, hogy megrendeltem, ám mivel 20 grammos kiszerelés és tényleg MINDENT elfed, így nem valószínű, hogy mostanában fog elfogyni. Sajnos a legvilágosabb árnyalat is kicsit sötét nekem, de nem vészes, és néha nagyon jól tud jönni.
A PUPA Collection Privée kollekciójának 001-es árnyalatú szemhéjpúdere a legszebb bronzos-narancsos árnyalat, amivel valaha találkoztam, de mivel limitált volt, már ez sem kapható. Az essence háza táján gyakori, hogy közönségkedvenceket vonnak ki, így volt ez például a Silky Touch Blush pirosítókkal is, amelyek közül még a mai napig jópár árnyalat a birtokomban van és nem is tervezek tőlük megválni. A népszerűbb trendkiadásaik darabjait is sokszor úgy kell levadászni, majdnem vettem is egy tartalék darabot a Made To Sparkle highlighter palettából, de aztán gyorsan rájöttem, hogy ez azért túlzás. Az utolsó termék a színe miatt került bele ebbe a válogatásba, ugyanis a Colourpop So Wavy árnyalatú Ultra Satin Lip folyékony rúzsa sajnos már nem kapható, és fogalmam sincs, mit fogok csinálni, ha egyszer elfogy vagy megromlik az enyém. Sajnos a hasonmások a nyomába sem érnek, úgyhogy kitüntetett helye van a kollekciómban.
Ami lemaradt a képről, az a Rimmel Lasting Finish 25H púderalapozó, ami tényleg egyik pillanatról a másikra szűnt meg, és szerencse, hogy valamelyik Glamour-napok alkalmával még sikerült vennem egyet belőle.

(Disclaimer: ez a blogposzt már hónapok óta a piszkozatok között várta a sorát, viszont most vettem észre, hogy Samantha Ravndahl is mostanában töltött fel egy ilyen videót, úgyhogy belinkelem, nehogy szó érje a ház elejét, hogy említés nélkül loptam az ötletet. Nem volt köze hozzá, de mindegy, és tényleg jó az a videó.)

Nektek van olyan kedvencetek, amit időközben megszüntettek? Ha igen, mi az?

2019. június 25., kedd

Mi van a postaládámban? #1 | The Body Shop, PUPA, L'Oréal

Facebookon nemrég megszavaztattalak titeket, hogy érdekelne-e titeket "mi van a postaládámban?" típusú bejegyzés, ahol időről-időre megmutatnám, hogy milyen újdonságokat kaptam kipróbálásra cégektől, és nagy arányban győztek az igenek, úgyhogy ennek az első része következik most. 
Leszögezném, hogy ennek a bejegyzésnek egyáltalán nem az a célja, hogy felvágjak vagy dicsekedjek azzal, hogy mennyi mindent kaptam. Az ilyesmi csomagokat inkább Instagramon szoktam megmutatni, emiatt aki csak a blogon vagy Facebookon követ, könnyen lemaradhat róluk, emellett sokakat érdekelhet, hogy milyen újdonságokkal találkozhat az üzletek polcain az elkövetkezendő időkben - számomra legalábbis mindig hasznosak az ilyen bejegyzések és videók, mivel munka mellett sajnos nincs időm rendszeresen feltérképezni a kínálatot. 
Azt is fontosnak tartom leszögezni, hogy az itt bemutatott márkák egyike sem kötelezett arra, hogy a termékeket bemutassam. Amennyiben kifejezetten tartalomért cserébe kapok valamit, azt minden alkalommal jelezni fogom. 


Még májusban jártam a The Body Shop sajtóeseményén - amiről egyébként beszámoló is készült -, a rendezvény végén pedig kaptunk egy csomagot tele újdonságokkal.
A banános hajápoló kollekció régóta érdekelt már, ennek köszönhetően pedig mind a sampont, mind a balzsamot letesztelhetem majd. Sokak örömére több új fátyolmaszk is bekerült a márka kínálatába, melyek közül egy hínárosat és egy Drops Of Youth kollekciósat kaptunk, az érdekes összetevőknél maradva pedig lapult még a csomagban egy Carrot Cream répás arckrém és egy Totally Tangled Ginger gyömbéres testjoghurt is - utóbbit a szülinapi nyereményjátékom nyertese próbálhatja majd ki.


Néhány hónappal ezelőtt megkeresett a PUPA csapata, hogy szívesen együttműködnének velem. Nem tudtam nemet mondani az ajánlatra, mert egyrészt nagyon érdekelnek a márka termékei, másrészt semmiféle kötelességet nem támasztottak velem szemben, én pedig nagyra értékelem, ha egy márka megbízik annyira a bloggerekben, hogy szabad kezet ad nekik a tartalomgyártás során.
Az utóbbi időben elég sok minden érkezett tőlük, például az új Prime Me termékcsalád néhány darabja is, melyek között megtalálható egy porpúder, egy szemhéjalapozó és egy ajak primer is. A púdert egy ideje már próbálgatom és egyelőre elégedett vagyok vele, viszont a szemhéjalapozón úgy veszem észre, hogy eléggé kifog a mostani harminc fok. 
Újdonságok még a Rich Elixir és Lumi Elixir névre hallgató szérumok, melyek érdekessége, hogy önmagukban és smink alá, primerként is használhatók. Ezeket még nem próbáltam, de hamarosan sort kerítek rájuk. 



A Holo arcmaszkok is újdonságok a márka háza táján, ezek közül kettő lehúzható, az arany pedig a lemosós fajta. A rózsaszínt már használtam egyszer, eléggé vicces látvány és szerencsére tényleg lejön egyben. Az Extreme Bronze Face & Body barnító gélt félve próbáltam ki, mert én személy szerint nem túlzottan kedvelem, ha barna vagyok - éppen ezért nálam az önbarnító is kizárva -, de szerencsére a Light árnyalat csak minimálisan színez, és tényleg nem hagy maga után semmilyen ragacsos vagy zsíros érzetet. A Bronzing & Glowing arcpaletta egy igazi univerzális darab, és a színeket is eléggé eltalálták benne szerintem. 



A Sunset Blooming nyári sminkkollekciónak már csak a dobozát is naphosszat tudnám négezetni, a termékek esetében pedig tetszik, hogy kifejezetten bevállalós színeket tartalmaz. A pirosítók elsőre nagyon erősnek tűnnek, arcon viszont nem ennyire durvák, viszont intenzíven fényesek, úgyhogy erre érdemes figyelni. A Made To Last kétfázisú rúzsra nagyon kíváncsi vagyok, mert tudjátok, hogy imádom az extra tartós ajaktermékeket - ez a Red Hibiscus árnyalat egyébként, de van még belőle egy lila is a kollekcióban. 


Végezetül pedig két héttel ezelőtt a L'Oréal fesztivál tematikájú sajtóeseményén jártam, ahol szintén megleptek minket egy kis válogatással az újdonságokból. 
Az Elseve Dream Long termékcsalád nem ismeretlen számomra, ugyanis már egy ideje használom a termékeket és igencsak elégedett vagyok velük, főleg a samponnal. A Stylista termékcsalád bővül egy szárazsamponnal, a The Beach Wave Mist sós hajformázó spray pedig már régóta kapható az üzletekben. Az ilyesmik sajnos az én hajamat nagyon szárítják, úgyhogy valószínűleg egy következő nyereményjátékban megnyerhetitek majd. A Colorista Hair Makeup kimosható hajszínezőket is ismerem már, van belőlük egy lila verzióm korábbról, de még nem próbáltam ki, viszont Krémmánián egész jó véleményeket lehet olvasni róla.
Visszatért a BB C'est Magic BB krém is, ami a korábbi Skin Beautifier megújult verziója. Én sajnos a medium árnyalatot kaptam belőle, amit nem fogok tudni használni, mivel túl sötét, csakúgy, mint az Infallible More Than Concealer korrektort, amiből viszont már használok egy világosabb színt és csak ajánlani tudom. Érkeznek új olajjal dúsított Color Queen mono szemhéjpúderek is, ezeket inkább a természetes árnyalatok kedvelői fogják szeretni, külföldön viszont kaphatók belőlük eléggé extra színek is. Arcra való termékek tekintetében a Glow Mon Amour kollekció bővül egy rózsás árnyalatú folyékony highlighterrel és egy dinnye illatú pirosítóval is - sajnos utóbbit még mi sem láttuk, de képek és videók alapján mindenképpen szeretném majd beszerezni -, a Bronze Please bronzosítók pedig nem csak szépek a rajtuk található levélminta miatt, de hatalmasak is. 

Remélem, hogy érdekesnek vagy hasznosnak találtátok ezt a fajta bejegyzést, és írjátok meg, hogy lenne-e igény ilyesmire továbbra is. :)

2019. június 22., szombat

Elfogytak #38

És igen, még mindig vannak elfogyott termékeim, ráadásul nem is kevés. Ezúttal sem húzom az időt részletes leírásokkal, mert ez még mindig egy hónapokkal ezelőtt elfogyott adag, amiben van minden - testápolás, arcápolás, hajápolás és jó adag smink is. 


Tusfürdők közül a Dicora Urban Fit sárgadinnyés illatút és a The Body Shop mandulatejes-mézeset abszolút újravenném, a többi eléggé átlagosnak bizonyult. 
A Bath & Body Works hab állagú szappanokról több elhasznált flakon után kiderült, hogy brutálisan szárítják a kezem, így ezekből valószínűleg többet nem fogok venni, pedig a Marshmallow Pumpkin Latte illatúval egyébként nagyon elégedett voltam. Ugyanezt tudom elmondani az Yves Rocher arany tea folyékony szappanról is, azzal a különbséggel, hogy ennél nem vettem észre szárító hatást. 
A Dove gránátalmás testradírt imádtam, bár nem ez az illat a kedvencem belőle, de azóta már újra is vettem, és nem is használok mellette másik testradírt. A Barnängen All Over Rescue testbalzsamból csak egy mini kiszerelésem volt, viszont imádtam mind az illatát, mind a hatását, ősszel lehet, hogy meg fogom venni nagy kiszerelésben is. A Sol de Janeiro Brazilian Bum Bum Cream testápolóból is csak egy minit vettem, és bár az illata tényleg isteni, a teljes árát szerintem nem éri meg, nem venném újra. 
A NIVEA vaníliás kézkréme is elfogyott, amit főleg azért szerettem, mert nem volt túlzottan parfümös. Szerettem, megfelelően hidratált, de mivel ebben is szeretek kísérletezni, ezért valószínűleg nem fogom újravenni. A Garnier Neo dezodorokról volt már szó korábban, rengeteg flakonnal elhasználtam különböző illatokból, és bár most éppen mást használok, csak ajánlani tudom. A Himalaya Herbals Stain Away fogkrémmel elégedett voltam, bár én nem vettem észre fehérítő hatását. Csak ezt a márkát használom, ha fogkrémekről van szó, a típust viszont mindig váltogatni szoktam, úgyhogy meglehet, hogy valamikor még visszatérek majd hozzá. 


Az Isana aktív szenes samponjáról olvashattatok már korábban egy hajápolós bejegyzésben. Szerettem, kifejezetten jól tisztított, az állaga viszont továbbra is nagyon fura volt. A Garnier Fructis Coco Water balzsam az egyik legjobb drogériás hajápoló, amit valaha használtam. Nem csak az illata csodás, de a hatása is, mivel ténylegesen éreztem hidratáló hatását is. Az Isana Professional Oil Care balzsam ezzel ellentétben teljesen átlagos volt, ezt nem venném meg ismét. 
Szárazsamponok közül egyértelműen a Batiste Hydrate verzió a kedvencem. Hatás tekintetében az Isana 4in1-nal is elégedett vagyok, viszont hihetetlenül fullasztó, szabályos köhögőrohamot kapok, ha ezt használom. A Balea dinnyés szárazsamponnak sajnos túlzottan erős volt az illata, nem bírtam elviselni, és a hatása sem volt elég, a Schauma pedig egy teljesen átlagos szárazsampon.
A got2b Oh My Nude Silky Done hajápoló spray engem a Gliss Kur kifésülő permeteire emlékeztet, és teljesítményében is hasonló, de nekem sajnos nem volt elég a hidratáló hatása. A Bioderma Nodé DS+ sampon az egyetlen, ami segített a fejbőrömön, és kúraszerűen használva szerencsére már nem tapasztalok irritációt és korpásodást, úgyhogy ebből mindig van itthon. A Bleach London Hair Elixir hajápoló olajra a vége felé már nagyon ráuntam, mivel hatalmas kiszerelés volt, úgyhogy ezt sem venném meg megint. 


Nem gyakran használok sminklemosó kendőket, de van, amikor nagyon jól jönnek, így azért mindig van itthon 1-2 csomaggal. Az Avon True Nutra Effects micellás kendőit nagyon szerettem, mert egyrészt tényleg hatékonyan távolították el a sminket, másrészt nem csípték a szemem, és a Sephoráé sem volt rossz, viszont annál nem voltak elég nedvesek a kendők az én ízlésemnek. Az Innisfree It's Real Squeeze kiwis maszknál ismét rájöttem, hogy a fátyolmaszkokat nem nekem találták ki, tényleg nem tudom, kinek van akkora arcfelülete, ami ehhez kell...
Az Yves Rocher Pur Bleuet kétfázisú sminklemosót továbbra is imádom, csakúgy, mint a Geek & Gorgeous 101 HA 5 Light szérumot, ezek minden bizonnyal fel fognak még tűnni a rutinomban. A Geek & Gorgeous Smooth Out hámlasztóval elégedett voltam, de most ilyen téren is kísérletezős kedvemben vagyok, így ezt egyelőre nem fogom újravenni. A The Body Shop Drops of Youth szérumot szerettem, meglepően gyorsan beszívódott, de az árát sajnos sokallom - ezt a darabot egyébként nyertem -, és ugyanez a helyzet a Kiehl's Turmeric & Cranberry Seed arcmaszkkal is, amiből egy minta kiszerelésem volt, és ráadásul az utolsó néhány használatra való bele is száradt a tégelybe, pedig mindig alaposan rázártam a tetejét.
Az essence #instaperfect alapozóját nagy nehezen elhasználtam, ám sajnos nem vált be: nem mutatott szépen a bőrömön és túl tartósnak sem bizonyult. A NYX Proof It! szemhéjalaptól többet vártam, a márka HD szemhéjalapozója sokkal tartósabbá teszi a sminket, úgyhogy inkább azt ajánlom ehelyett. Három szempillaspirál is elfogyott, a Maybelline Snapscara, a the Balm Mad Lash illetve a Benefit Roller Lash mini változata. Ezek közül mindhármat tudom ajánlani, de ha kedvencet kéne választanom, akkor a Maybelline Snapscarát mondanám. Az Urban Decay All Nighter és a NYX Matte Finish sminkfixálókat szerintem senkinek sem kell bemutatnom, közülük az Urban Decay-t venném újra, mert a NYX kicsit túl alkoholos volt. A p2 kék szemceruza pedig sajnos valamiért megkeményedett és használhatatlanná vált, erről túl sokat nem is tudok mondani. 

Kérlek írjátok meg, hogy mit preferáltok jobban: ha minden termékről külön írok - mint korábban -, vagy ehhez hasonlóan csoportokba szedve röviden összefoglalom, hogy szerettem-e vagy sem az adott dolgot. 

2019. június 13., csütörtök

Anti-kívánságlistás termékek - kipróbálva!

Az anti-kívánságlista az egyik kedvenc sorozatom itt a blogon, imádom mind írni, mind olvasni/nézni az ilyen témájú blogbejegyzéseket, videókat. Előfordul azonban, hogy egy-egy megemlített termék mégis hozzám kerül valahogy, sőt, a most bemutatásra kerülők közül hármat én vettem meg magamnak, pedig korábban úgy gondoltam, hogy nem fogom őket kipróbálni. 


Az első anti-kívánságlistás bejegyzésben szerepelt a the Balm Mary Lou-Manizer highlighter, éppen ezért volt hihetetlenül meglepő, amikor néhány hónappal később a cég megkeresett, hogy küldenének nekem tesztelésre néhány terméket. Ha már így esett a dolog, akkor ez is felkerült a listára, és bizony azóta a kedvenc highlighterem lett, úgyhogy abszolút megérte adni neki egy próbát. 
A MAC Strobe Creamből az egyik vásárlásom alkalmával kértem mintát, mert alapvetően abszolút nem az én bőrtípusomra találták ki, ráadásul nem vagyok a fényes termékek híve, mégis kíváncsi voltam rá. Használtam önmagában is - mert bizony vannak, akik simán hidratálónak használják - és smink alá is, de annyira nem győzött meg, hogy megvegyem, viszont a száraz bőrűek és a "dewy finish" kedvelői nyugodtan próbálják ki.
A Smashbox Primer Waterről azt gondoltam, hogy abszolút semmi haszna, annak ellenére is, hogy a YouTube-on áradoznak róla. Karácsony után aztán vettem egy utazó kiszerelésű primerekből álló Smashbox csomagot, amiben ebből is volt egy 30 ml-s változat, és az a helyzet, hogy előszeretettel használom. Tényleg olyan, mintha vizet permeteznék az arcomra, nem hagy maga után semmilyen fura réteget, mégis szépen megtapadnak benne a termékek.
A tarte Amazonian Clay pirosítókról azt gondoltam, hogy semmi extrát nem nyújtanak, ehhez képest pedig borzasztó drágák. Aztán megvettem a paaarty árnyalatot utazó kiszerelésben, és eléggé megváltozott a véleményem, mert tény, hogy nem olcsók, viszont hihetetlenül pigmentáltak, ezáltal valószínűleg életem végéig elég lesz a kis kiszerelés is. A színválaszték egyébként eléggé jó és változatos, ha lesz lehetőségem még miniket vásárolni belőle, akkor lehet, hogy majd beruházok még néhányra. 
A Revolution Conceal & Define korrektorról azt írtam anno, hogy nem hiszem, hogy nyomába érhet a tarte Shape Tape-nek - amiről ugyebár elvileg mintázták -, és inkább az eredetit próbálnám ki. Nos, úgy alakult, hogy először mégis a Revolutiont vettem meg, amit azóta az egyik kedvenc korrektoromként tartok számon. Időközben a Shape Tape-re is beruháztam, és bár hasonlít a kettő, azért mégsem ugyanolyanok.
A Bio-Oil egy meglepetésdobozban került hozzám, és külön örültem, hogy nem kellett külön beruháznom rá, hogy kipróbálhassam. Hát, ennek még a mai napig örülök, ugyanis egyáltalán nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet, egyszerűen sem az állagát, sem az illatát nem szeretem, a hatásából pedig én nem tapasztaltam semmit, pedig jó ideig szorgosan kenegettem vele a problémás részeket.

Összességében tehát a hat termék közül mindössze kettőnél éreztem úgy, hogy semmi szükségem rá és nem szeretem, ráadásul kedvencekre is akadtam, úgyhogy számomra is érdekes kísérlet volt ez :)

2019. június 11., kedd

Nyereményjáték | Szülinapom alkalmából - LEZÁRULT!

Egy hét múlva lesz a szülinapom, így úgy gondoltam, hogy ennek örömére megleplek benneteket egy nyereményjátékkal. Nincs konkrét tematika, de azért igyekeztem olyan termékeket összeválogatni, amik bárkinek jól jöhetnek nyáron.


A csomag tartalma:

  • The Body Shop Totally Tangled Ginger testjoghurt
  • NIVEA Urban Skin Defence nappali hidratáló
  • DM Naturschön olívás kézkrém
  • Signal Long Active Nature Elements szegfűszeges-borókabogyós fogkrém
  • Oriflame Tender Care multifunkciós balzsam
  • PUPA Wow! ajakrúzs - 002 árnyalat
  • AVON True Colour Perfectly Matte rúzs - Roseberry Red
  • AVON True Colour  körömlakk - Coral Reef
  • LVLY manukamézes arcmaszk
  • Holika Holika Arbutin + Pearl fátyolmaszk

Tudnivalók:

  • a játék 2019. június 18-án, kedden 23:59-kor zárul
  • amennyiben 18 év alatti vagy, kérj engedélyt a szüleidtől a játékban való részvételre, mivel ha te nyersz, szükségem lesz a személyes adataidra a nyeremény kézbesítéséhez
  • egy nyertest sorsolok a játék lezárultát követő néhány napon belül, akinek a nevével ezt a bejegyzést fogom frissíteni, a frissített posztot pedig majd megosztom a Facebook oldalon is
  • amennyiben a kisorsolt nyertes 2019. június 30. 23:59-ig nem veszi fel velem a kapcsolatot a kami.lla5553@gmail.com e-mail címen vagy a megadott közösségi felületeim egyikén keresztül, úgy pótnyertest sorsolok
  • sajnos a postázást csak magyarországi címre tudom megoldani, de külföldről is jelentkezhetsz, ha van valaki a határon belül, aki címére elküldhetem a csomagot

Jelentkezés menete:

  • töltsd ki a lenti Rafflecopter dobozt az alábbiak szerint:
  • a játék két kötelező feltétele, hogy kövess Instagramon, illetve likeold a blog Facebook oldalát
  • amennyiben nincs Instagramod vagy Facebookod, az nem gond, de kérlek, írd bele az adott rubrikába, hogy nincs
  • megosztás nem feltétel, és plusz esély sem jár érte, de örülök, ha viszed a játék hírét
  • ne ijedj meg, ha a Rafflecopter az adatok beírása után nem kér plusz megerősítést, ha rányomsz a kis pipákra az összes lehetőségnél egyenként, akkor el is küldte, semmi teendőd utána :) 

a Rafflecopter giveaway

Sok szerencsét mindenkinek! :)

2019. június 10., hétfő

Szerzemények #44 | Joy-napok, Glambot, Cult Beauty...

Mostanában ismét beszereztem néhány olyan kozmetikumot, amelyekről úgy gondolom, hogy érdekes lehet szót ejtenem, ráadásul ezúttal is van néhány tétel, amit lehúzhatok a kívánságlistámról. Az utóbbi időben elég sok mindent rendeltem online is, ami korábban nem annyira volt rám jellemző, úgyhogy ez a poszt betudható egy webshop ajánlónak is. 


A Joy-napokat viszonylag gyorsan letudtam, és nem is szereztem be túl sok mindent. A legkevésbé érdekes dolog egy nagy doboz Veet Easy-Gelwax hideggyanta, amire 50%-os kupon volt. Ritkán használok sminklemosó kendőt, de néha életmentő tud lenni, viszont ebből szinte sosem veszek drágát, ezért az Isana Young 5in1 verzióra esett a választásom. A Signal Long Active fogkrém épp akciós volt, így gondoltam, hogy ezt is kipróbálom, mert kicsit ráuntam a Himalaya Herbals fogkrémeimre mostanában. A Gliss Kur Repair Booster hajápoló adalékot már nézegetem egy ideje, és bár eléggé szkeptikus vagyok az ilyenekkel, kuponnal úgy gondoltam, hogy belefér. Még nem próbáltam, de Krémmánián sajnos nem olvastam róla túl jó véleményeket.
Rúzsok közül rögtön három is landolt a kosaramban, amikhez mind féláron jutottam hozzá. A Maybelline Super Stay Ink Crayon 40 Laugh Louder árnyalatban azóta már többször is volt rajtam, és nagyon elégedett vagyok vele. Bár nem olyan tartós, mint a folyékony Super Stay Matte Inkek, ám jóval könnyedebb viselet náluk. A L'Oréal Infallible 2in1 folyékony rúzsokat már ismerem, ezért vettem most egy újabb színt, ami az 506 Red Infallible névre hallgat. A Max Factor Lipfinity Velvet Matte rúzst az üzletben swatcholtam meg, a 005 Matte Merlot árnyalatba pedig elsőre beleszerettem, így ez is jött velem haza.
Végül pedig három The Body Shop terméket is vettem: elsősorban az új Paint In Colour szemhéjpúder palettára fájt a fogam, amit volt alkalmam élőben is kipróbálni a tavaszi sajtóeseményen. A Cactus Blossom kollekcióból mindenképpen szerettem volna valamit, és végül a tusfürdőre esett a választásom, amely tökéletes lesz nyárra, a vaníliás fürdőbomba pedig...hát, az meg csak kellett :D 


Glambotról csupa mini kiszerelésű terméket rendeltem, mert 5 darab mindössze 15 dollárba került, ráadásul egy ingyenes szállítást is sikerült elcsípnem. A Glambot egyébként egy olyan oldal, ahol emberek eladhatják az alig használt sminktermékeiket, a cég ezeket fertőtleníti, majd továbbadja. Rengeteg új, bontatlan termék is van fent, plusz sok ikonikus high-end termékből utazó kiszerelést is árulnak, és limitált kiadású dolgokra is le lehet csapni, ha esetleg lemaradtunk róluk. Én most rendeltem tőlük először, viszont több embert is ismerek, akik rendszeresen vásárolnak itt, és eddig még mindig elégedettek voltak.
Benefit the POREfessional primer és a Stila Stay All Day folyékony rúzs bontatlan volt, a tarte Amazonian Clay pirosító, a Make Up For Ever Ultra HD púder és a NARS Velvet Matte Lip Pencil pedig talán ha egyszer volt használva. A szállítás egyébként 10 dollár hozzánk, és Amerikából jön a csomag, úgyhogy figyelni kell a vámra, viszont szinte mindig él valamilyen kedvezményes kuponkód az oldalon - például az én fenti linkem is, amely egy affiliate link, és amivel ha 25 dollár feletti értékben vásárolsz, 10 dollár kedvezményt kapsz, valamint nekem is ugyanennyit írnak jóvá.


Cult Beauty-ról* megrendeltem két - pontosabban három - ikonikus terméket is, amiket már régen kinéztem. Az Anastasia Beverly Hills Power Duo szettben van egy teljes méretű Brow Wiz szemöldökceruza, és egy mini Dipbrow Gel szemöldökzselé, ami egyébként egyáltalán nem tűnik mininek, gyakorlatilag az általam használt szemöldökformázókból ekkora a teljes kiszerelés. Megvettem a BECCA Shimmering Skin Perfector highlighter utazó kiszerelését is Moonstone árnyalatban, amibe először Bécsben szerettem bele tavasszal, és akkor döntöttem el, hogy ezt mindenképpen szeretném a kollekciómban tudni.
Lookfantasticról** is rendeltem, ahol a Westlab Epsom Salt fürdősó éppen akciós volt, úgyhogy ebből is vettem egy csomaggal, de a rendelést elsősorban a bareMinerals Original por állagú alapozó miatt adtam le, amivel már évek óta szemezek, de csak most sikerült rávennem magam, hogy ténylegesen ki is próbáljam. Ebből a Fair árnyalat pont jó jelenleg a bőrömhöz. Megláttam, hogy végre van készleten a Clinique Take The Day Off sminklemosó balzsam is utazó kiszerelésben - bár azóta láttam, hogy már a Müllerben is lehet kapni, ráadásul átszámolva ugyanennyire jön ki -, úgyhogy gyorsan lecsaptam rá, az Origins micellás víz minta pedig ajándékba járt.

*Affiliate link, mellyel az első 50 font feletti vásárlásodból 10 font kedvezményt kapsz, és nekem is ugyanennyit írnak jóvá. A szállítás ezen az oldalon 40 font felett ingyenes, azalatt 5 fontba kerül. 
**Affiliate link, mellyel az első 25 font feletti vásárlásodból 5 font kedvezményt kapsz, és nekem is ugyanennyit írnak jóvá. A szállítás itt mindig ingyenes, nincs minimum összeghatár. 


Remélem, hogy érdekesnek találtátok, és ha kíváncsiak vagytok valamelyik termékre, akkor biztos, hogy előbb-vagy utóbb fel fog majd tűnni valamelyik posztban :)

2019. június 7., péntek

Májusi kedvencek | 2019

Felfoghatatlan számomra, hogy már június van, mert én agyban még mindig valahol február-március környékén vagyok. Egyik napról a másikra megérkezett az igazi nyári időjárás is, úgyhogy igyekeztem elővenni mindent, ami kompatibilis ezzel a meleggel. 


Az Yves Rocher gránátalmás tusfürdő koncentrátumot a cégtől kaptam ajándékba, és először nem gondoltam, hogy szeretni fogom, mivel nem annyira vagyok oda a gránátalmáért. Tévedtem, mivel sokkal frissebb és gyümölcsösebb az illata, mint feltételeztem, ráadásul tényleg elég belőle mindössze 1-2 csepp. A Garnier Mineral Action Control+ dezodort mindenféle utánaolvasás nélkül vettem nemrég, mivel hasonlít az illata egy régi Rexona dezodorra, amit tiniként használtam. Szerencsére a hatásával is elégedett vagyok, és bár használom mellé a Perspirexet, a kettő kombinációja szárazon tart egész nap. Újravásároltam a The Ordinary Niacinamide + Zinc szérumát, ami továbbra is hatásosnak bizonyul - bár az utóbbi időben megjelent rajtam egy-két bőr alatti pattanás, de ez valószínűleg egy másik terméknek tudható be. Tudhatjátok már, hogy odavagyok a Carmexért, most pedig egy limeos verziót is vettem belőle. Féltem, hogy nem fogom szeretni, mivel nálam csak hagyományos tégelyes változat működik, de szerencsére ennél nem tapasztaltam különbséget a kettő között. Megvettem a Balea 6in1 szárazsamponját is, ami majdnem teljesen ugyanolyan, mint az Isana 4in1 szárazsampon, azzal a különbséggel, hogy kevésbé fullasztó az illata, így ezt valamivel jobban ajánlom. 


Szerintem senkit sem lep meg, hogy dúl a szerelem köztem és az Anastasia Beverly Hills Norvina szemhéjpúder paletta között. Amellett, hogy csodaszép, a minősége is fantasztikus, ezért még azt is hajlandó vagyok elnézni neki, hogy a festékek eléggé porolnak. Tervezek róla tesztet írni, de még nem tudom, mikor fogom tudni abszolválni, viszont Instagram posztban már láthattok róla színmintákat. A Smashbox Photo Finish Primerizer sminkalapja és a PUPA Beauty Touch alapozója együtt nagyon jól működik rajtam, úgyhogy májusban ezt a kombót hordtam a legtöbbet. A primerben azt szeretem, hogy nem túl szilikonos, mégis csodaszépen néz ki vele a legtöbb alapozóm, az alapozó pedig amellett hat természetesen, hogy szuper a fedése. Sokat használtam még a tarte Amazonian Clay pirosító paaarty árnyalatát mini kiszerelésben, ami valószínűleg még így is életem végéig elég lesz, annyira pigmentált.  Végül pedig a Tonymoly Perfect Lips ajaktintát emelném ki kedvencként, melyek közül nekem a Ruby Shocking árnyalat van meg. Ez a legtartósabb ajakra való termékem, és egyáltalán nem olyan, mint egy hagyományos folyékony rúzs, mivel gyakorlatilag nem is érzem, hogy az ajkaimon van.


Gyakorlatilag egy hétvége alatt ledaráltam a The Society című Netflix sorozatot. Az alap történet az, hogy egy csapat középiskolás hazaérkezik egy kirándulásról, és azt veszik észre, hogy a városból mindenki eltűnt rajtuk kívül, nem tudnak sem internetezni, sem telefonálni, a várost pedig egy hatalmas erdő veszi körül, így azt követhetjük végig, hogy mit csinálnak ebben a szituációban. Nagyon remélem, hogy lesz folytatása, mert hihetetlenül élveztem, de akit felkavar az erőszak, annak nem ajánlom, ugyanis vannak benne eléggé meredek részek.

Kedvenc dalok:
The Hives - I'm Alive
The Lumineers - Gloria
Sons Of The East - Nothing Comes Easy
The Decemberists - Traveling On
Seafret - Heartless
The Fratellis - Laughing Gas

Remélem, hogy a június valamivel kevésbé lesz stresszes, mint a május volt - bár erre sajnos kevés az esély -, és hogy végre lemegy a gyulladás a szememről, mert amikor ezt írom, akkor éppen lassan egy hete nem tudok már sminkelni. :(