Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: május, 2016

Mi van a táskámban? #3

Kép
Most, hogy vége a félévnek, úgy éreztem, hogy itt az ideje egy újabb táskamutogatós bejegyzésnek. A most bemutatott dolgok minden alkalommal nálam vannak, ha megyek valahova - maximum a boltig vagyok hajlandó táska nélkül elindulni -, bár ha jobban belegondolok, három év zsinórban fesztiválozás után érik egy Szigetes "különkiadás" is, úgyhogy néhány hónap múlva számíthattok a frissítésre. 

Évszaktól függetlenül tartok magamnál esernyőt, mert ki tudja, én pedig rettentően utálok elázni. Egyébként csoda, hogy a legutóbbi ilyen bejegyzés óta ugyanaz van nálam, és még nem ment tönkre. A napszemüveg is ugyanaz, amit legutóbb láthattatok, valahogy ezt szeretem a legjobban, pedig ezen kívül még van egy csomó. A powerbank is alapkellék a töltővel együtt, csakúgy, mint a kulcscsomóm, mert valahogy nem árt bejutni a lakásba ugyebár. Nálam vannak az irataim is, amiket egy eBayről rendelt kis világoskék tokba tettem be. Végre rendeltem egy tokot a fülhallgatómnak is - szintén eBay -, me…

Internetes pénzkeresés | JTN Panel pontbeváltás sztori - 2. rész

Ez most csak egy rövid update, ugyanis ma, 1 hónap és 10 nap után megkaptam a pénzem a JTNPaneltől Skrill-re. Facebookon is többen írták, hogy nemrég kifizették őket sok hónap elmaradás után, úgyhogy megérte várni :) A 7600 forintból sajnos lejön 1249, ha át akarom utalni a bankszámlámra, de ez van. Jobb lett volna a PayPal, de azzal szarakodnak :(

Májusi kedvencek

Kép
Mostmár tényleg a nyakunkon a nyár, már csak néhány hét és egészen szeptemberig megszabadultam minden kötelezettségtől. Na jó, ez azért így, ebben a formában nem igaz, de értitek mire gondolok. Habár a vizsgaidőszakot bőven nem csak semmittevéssel töltöm, lényegesen nyugodtabb és könnyebb úgy beosztani az időmet, hogy gyakorlatilag egész nap itthon lehetek, ha akarok, és ezt gyakran kihasználom, a termékfelhozatal pedig ezúttal is ehhez igazodott.

Még tavalyról táraztam be a Balea dinnyés tusfürdőjéből, azt hiszem nem is kell róla semmi különöset mondanom, isteni! Szintén Balea, de mostani limitált kollekciós az Abenteuerlust tusfürdő. A leírás szerint barackos-vízliliomos, én leginkább ezutóbbit érzem jobban, mint a barackot, és bár nem rajongok a virágos illatokért, néha mégis jól esik. A szervezetem szerencsére tudja, hogy mikor nem szabad betegnek lennie, utána viszont mindig összeszedek valamit, így volt ez az érettségi után, az első félév végén, és most is, ahogy a másodiknak vé…

Teszt | Uniq One Care Cleansing Balm

Kép
Hajmániásként mindig figyelemmel követem a külföldi újdonságokat, és az egyik dolog, amit igazán hiányolok az itthoni felhozatalból, azok a cleansing conditionerek. Igen, ez a termékcsoport itthon annyira ismeretlen, hogy magyar elnevezése sincs, talán tisztító balzsamnak lehetne fordítani. Ezek gyakorlatilag hidratáló termékek, amik mellé nem kell sampont használni, így időtakarékosak. Rengeteg márka gyárt már ilyeneket külföldön a Herbal Essencestől a Pantene-en át a L'orealig, de ezek szállítással együtt elég drágák, így sosem vettem rá magam, hogy kipróbáljam őket. Az Uniq márkát korábban nem ismertem, egy fújós balzsam miatt kerestem rájuk, és láttam, hogy Iperfümérián lehet kapni. Az oldal böngészése közben vettem észre, hogy létezik kis tasakos kiszerelésben cleansing balmjuk, a legközelebbi rendelésnél be is dobtam kettőt a kosárba, és nagyon örültem, hogy végre hozzájutothatok valami ilyesmihez.


A tasakos minták nem a kedvenceim, mert általában a bennük levő termékmennyis…

Szerzemények #22 | Joy napok - 2016 tavasz

Kép
Valószínűleg ez lesz életem legrövidebb szerzeményes bejegyzése, mert most nem is terveztem, hogy túl sokat fogok költeni, de pont a múlt héten, a Joy napok kezdetekor lett vége a félévnek, ami életem egyik legfárasztóbb két és fél hónapja volt, így úgy éreztem, megérdemlem. Sajnáltam, hogy idén nem erre a hétvégére tették a Müller szombatot, de sebaj, így csak két drogériát kellett megjárnom, és szerencsére tömeg sem volt. 

Szerdán a DM-ben kezdtem két óra között a szaktársaimmal, mert csakúgy, mint a Glamour napok alkalmával, itt már aznap fel lehetett használni a legtöbb kupont. A Dove DermaSpa Summer Revived önbarnítós testápolót már hetekkel ezelőtt elterveztem, hogy meg fogom venni az 50%-os kuponnal. Megmondom őszintén, túl lusta vagyok az önbarnítózáshoz, és remélem, hogy ezzel majd megkönnyítem a dolgom, ha éppen egy kis barnaságra vágyom - mert ezt megvalósítani számomra természetes módon lehetetlen. A Garnier Ambre Solaire arcra való fényvédő is féláron jött velem, és bár t…

Arcápolási rutinom #4

Kép
Úgy éreztem, hogy itt az ideje egy újabb update-nek, mert legutóbb novemberben készült ilyen bejegyzés. Magam is meglepődtem, hogy mennyire szeretek a jól bevált dolgoknál maradni, bár mostanában egyre többet nézegetem eBay-en a koreai arcápolási szekciót, amihez persze Viki blogja is hozzásegít. Volt egy néhány hetes elég rossz időszakom bőrügyileg az év elején, amit azóta sem nem tudok hova tenni, mert szinte semmit nem változtattam akkoriban, viszont ez mostanra normalizálódott, és ismét csak elvétve jelenik meg rajtam valami. 

Sminklemosásra maradt a jó öreg Bioderma Sensibio H2O micellás víz, amit semmi pénzért sem cserélnék le, de betársult mellé az Aromax aloe verás micellás vize is, amit a Facebook oldalukon "nyertem" tesztelésre. Ez az egyetlen olyan micellás víz a Biodermán kívül, ami nem csípi a szemem, és bár kevésbé hatékony és több vattakorong fogy, ha ezt használom, egyáltalán nem mondanám rossznak. Ideiglenesen lecseréltem a Neutrogena arclemosóm két Nivea da…

Elfogytak #18

Kép
Mostanában ismét villámtempóban fogynak a termékeim, és különösen annak örülök, hogy ezúttal ismét sminktermékekről is szó esik majd. Előre megsúgom, hogy következő alkalommal sem lesz ez másképp, mert kicsit elkéstem ezzel a bejegyzéssel, és lassan már összevonhatnám a mögöttem levő félig teli dobozzal. Lehet, hogy ismét vissza kéne térnem a havi bontásra? Meglátjuk. 

Balea Cool Blossom tusfürdő: szerettem, mint általában a többi társát is szoktam, bár használat közben kevésbé volt gyümölcsös az illata, mint amire számítottam.  Újravenném? Talán.
Dermacol Aroma Ritual ír kávés tusfürdő: te jó ég, hogy ennek milyen isteni illata volt. Inkább emlékeztetett a karamellre, mint kávéra, de ez nem változtatott a tényen, hogy imádtam. Krémes, az illata sokáig a bőrön maradt, kár, hogy drogériákban nem, csak Iparfümérián elérhető. Rengeteg változatban kapható még egyébként, meg is lepődtem, érdemes rájuk vetni egy pillantást. Újravenném? Igen.
Isana Totes Meersalz bőrradír: nagyon sűrű zselés álla…

Megbántam, hogy megvettem #2

Kép
Meglepő módon az utóbbi időben ismét összegyűlt néhány termék, amikkel nem voltam maradéktalanul elégedett, pedig nagy várakozással álltam hozzájuk. Csakúgy, mint legutóbb, van, amit egészen biztosan nem fogok elhasználni, de olyan is, aminek mindössze némi szépséghibája akadt. (Meg kell vallanom egyébként, hogy szeretem az ilyesmi fajta bejegyzéseket másoknál, hiába nagyon bosszantó, amikor valami nem nyeri el a tetszésünket, pedig pénzt adtunk ki rá.)

Balea Med Ultra Sensitive sampon: reménykedtem benne, hogy egy ilyen mindenmentes sampon majd megoldja a problémáimat, de sajnos nem így történt. A fejbőröm viszketett tőle, és gyorsabban zsírosodott a hajam is - pedig szilikonmentes, azok ilyet nem szoktak produkálni nálam -, ezért próbáltam rásózni a család többi tagjára, hogy nekik úgyis mindegy, mivel mosnak hajat, csak használják el. Az a helyzet, hogy még apa is visszadobta...

Schwarzkopf Styliste Ultime Satin Frizz Control hajegyenesítő és hővédő spray: amikor bejött a piacra, szi…

Internetes pénzkeresés | JTN Panel pontbeváltás sztori - 1. rész

Ujjongtam nektek a Facebook oldalamon pár hete, hogy a JTN Panel nevű piackutató oldalon összejött az 1000 pontom, ami a minimum beváltási limit, sőt, sokan a regisztrációtokkal segítettetek is benne, hogy meglegyen. (Emlékeztetésképp, 1 pont = 7,6 forint, tehát 1000 pont esetében 7600 forintról beszélünk.)Még aznap elindítottam pontbeváltást az erre való fülön, két lehetőség van: PayPal vagy Skrill, ami gyakorlatilag egy hasonló internetes fizetési felület, azt hiszem leginkább szerencsejátékozásra használják, de megmondom őszintén, hogy ezelőtt még sosem hallottam róla. Amikor rámentem a PayPal lehetőségre, írták, hogy valamiféle technikai probléma miatt 45 napra növekedett a kifizetés időtartama, viszont Skrillen továbbra is két hét alatt jóváírják. Regisztráltam is egy fiókot, ingyenes, és ugyanúgy átutalható mezei bankszámlára az egyenleg, eddig teljesen rendben is volt a történet.  Szépen türelmesen kivártam a két hetet, de még ezelőtt elkövettem azt a hibát, hogy felmentem az J…

Áprilisi kedvencek

Kép
Áprilissal kapcsolatban csak annyit tudnék kiemelni, hogy érzem a félév végét, méghozzá nagyon. Ismét csak azt érzem, hogy eltelt a hónap, és nem emlékszem belőle semmire az egyetemen kívül. Szerintem én vagyok az egyetlen, aki kifejezetten örült az óraátállításnak, mert végre az este hétig tartó óráim után is még világosban megyek haza, és nem érzem úgy, hogy mindössze 12 órából áll egy nap. Na de hogy a bejegyzés valódi témájánál maradjunk, alig bírtam válogatni, hogy mi kerüljön ide, annyi újdonságot próbálgattam mostanában.

Mint már korábbi bejegyzésekben említettem, igencsak feltankoltam tusfürdőkből, így most kivételesen nem 1-2 van a fürdőben, hanem ezesetben akár 4 is. Legtöbbet az Avon két újdonságát, a Senses Delightful Orchard és a Naturals Joghurt darabját használtam, amikről teszt is készült. Ezzel kapcsolatban külön megemlíteném, hogy ezt a bejegyzésemet kitették a márka Facebook oldalára is, ami miatt elképesztő boldog voltam, a hónap egyik kedvencének számít ez is. Mos…