Elfogytak #55 | Csak sminktermékekkel

Legnagyobb örömömre rengeteg sminkterméket sikerült elhasználnom az utóbbi hónapokban, és majd látni fogjátok, hogy ezek között olyan is van, amit direkt ezért részesítettem előnyben mostanában. Primereket, alapozókat és korrektorokat például addig nem is vettem, illetve bontottam ki, amíg néhány el nem fogyott a meglevőek közül, és meg is lett az eredménye. 

Bobbi Brown Vitamin Enriched Face Base (mini): abszolút értem a hype-ot körülötte, mert nagyon jó az állaga, szuperül hidratált, szinte minden alapozóm szebben terült, ha sminkelés előtt ezt használtam. Ez a 7 ml is az örökkévalóságig elég volt, nem tudom, hogy a teljes kiszerelést el lehet-e használni egyáltalán. Az egyetlen negatívum, ami számomra nem volt az, de el tudom képzelni, hogy mást zavarhat, hogy eléggé erős citrusos illata van, ami egy ideig még felkenés után is érezhető. 
Újravenném? Igen. 

Catrice Sunclusive Pore Minimizing 30SPF primer: néhány éve volt egy limitált kollekció tagja, és ezt a terméket igencsak eltalálták, szerettem használni. Kicsit olajos-szilikonos állaga volt, eldolgozva viszont már nem volt zavaró, a smink is szépen mutatott rajta. 

Újravenném? Talán, de már nem lehet kapni.

Smashbox Photo Finish Primer Water (mini): eléggé se veled, se nélküled kapcsolatom volt ezzel a termékkel, mert úgy láttam, hogy tényleg segít szebb bőrképet elérni, de nem mindig volt kedvem perceket ülni az arcomat legyezgetve, amíg megszáradt sminkelés előtt. 

Újravenném? Talán.

Paula's Choice RESIST Super-Light Wrinkle Defense SPF30 fényvédő (mini): nagyon szerettem ezt a fényvédőt, az egyetlen ok, ami miatt nem fogom újravenni, hogy a színe – mivel színezett –, éppen annyira ütött el a bőrömtől, hogy már korrigálni kellett púderrel vagy korrektorral, de akinek rózsaszínes árnyalatú és az enyémnél kicsit sötétebb bőre van, annak tökéletes lehet. Azt különösen szerettem benne, hogy matt, minimálisan sem csillog és egy átlagos napon nem is igazán fénylett át. Iszonyat drága, de a kis kiszerelés is sokáig elég.

Újravenném? A fent említett ok miatt nem. 

Colourpop Pretty Fresh színezett hidratáló - Fair 1N: az utóbbi hónapokban szinte csak ezt használtam alapozó gyanánt, mert szerettem volna elhasználni, és a vége felé is azt hittem, hogy egyszerűen soha nem fog elfogyni, igen hatékonyan lehet kinyerni belőle az utolsó cseppeket is. Jobban fedett, mint először gondoltam, hogy fog, de szinte egybeolvadt a bőrrel, nem emelte ki a száraz részeket és ahhoz képest, hogy nem egy matt, betonbiztos termékről van szó, egészen tartós is volt.

Újravenném? Talán.

NARS Radiant Creamy korrektor (mini): már egy másik bejegyzésben is említettem, hogy ez minden volt, csak radiant nem, sőt, szerintem kifejezetten matt hatású. Ettől eltekintve viszont egy elég jó termék, szem alá és bőrhibákra is, engem kicsit a tarte Shape Tape-re emlékeztetett, kisebb fedéssel és kevésbé száraz formulával.

Újravenném? Talán.

tarte Shape Tape korrektor (mini): emlegetett szamár, nem is írnék sokat róla, mert többször kifejtettem már, hogy mennyire imádom, minden pénzt megér. Száraz bőrre viszont nem ajánlom, a hidratáló verzióját pedig nem próbáltam még.

Újravenném? Igen. 

Catrice True Skin korrektor: főként szem alá használtam, máshol nem annyira szerettem használni, mert még lepúderezve sem mattult le teljesen. Nem volt rossz, de jobban szeretem a kicsit kevésbé hidratáló korrektorokat.

Újravenném? Nem.

Revolution Conceal & Correct korrektor: szinte ugyanaz, mint a Conceal & Define, csak annak a színkorrekcióhoz való verziója, egészen pontosan a fehér, amit általában világosításra használtam. Jól jött, ha volt valamilyen sötétebb rész az arcomon vagy egy alapozó nem passzolt eléggé.

Újravenném? Igen.

Catrice True Skin Mineral Loose púder: nem volt rossz, viszont lámpafényben látszott, hogy apró csillámokkal volt tele, ami nem túl szerencsés, mert a ténylegesen mattító púdereket részesítem előnyben.

Újravenném? Nem.

Benefit The POREfessional Super Setter fixáló spray (mini): a kevés fixáló spray-k egyike volt, ahol tényleg éreztem, hogy tartósabb lesz tőle a smink és hosszabb időre mattít. Ráadásul az utazó kiszerelés meglepően sokáig elég volt, pedig nem spóroltam vele, amikor használtam.

Újravenném? Igen.

Colourpop Pretty Fresh Hydrating Setting Mist fixáló spray: szintén nem gondoltam, hogy valaha elhasználom, pedig már fújtam akkor is, ha csak leugrottam vásárolni. Tényleg inkább hidratáló hatása volt, elvette a smink porosságát, és mindezt anélkül, hogy zsírosította volna a bőrt. A kókuszos illata egy kicsit zavaró volt már a vége felé, mostanában nem bírom elviselni a kókuszos termékeket.

Újravenném? Nem. 

Catrice Fix & Care Air fixáló spray: végül testpermetként használtam el, mert arcra nem igazán jött be. Túl sokat fújt ki egyszerre a csomagolás és nagyjából olyan volt, mintha illatosított vízzel spricceltem volna az arcomat.

Újravenném? Nem.

Essence Prismatic Hololighter stick highlighter: nagyon szerettem ezt a highlightert, különleges fénye volt, viszont bele se merek gondolni, mióta van meg, és elkezdett furcsa szaga lenni, úgyhogy meg kellett válnom tőle.

Újravenném? Igen, ha még lehetne kapni.

Too Faced Shadow Insurance szemhéjalap (mini): tette a dolgát, a jobb szemhéjalapok közé tartozott azok közül, amiket eddig próbáltam, de ennél olcsóbban is vannak hasonlóan hatásos termékek, mint például a NYX HD szemhéjalap.

Újravenném? Talán.

Colourpop Super Shock Shadow - Up In The Air: igazán különleges színe volt, de eléggé beszáradt, és már Inglot Duraline-nal sem sikerült használhatóvá tenni, úgyhogy kénytelen voltam megválni tőle.

I Heart Revolution Violet Chocolate paletta: ez volt az egyik legrégebbi, még a kollekciómban levő szemhéjpúder palettám, és még mindig nem romlott meg, nem változott meg a festékek állaga, viszont a záró pöcök letört róla, szóval nem is lehetett rendesen bezárni, illetve tudtam, hogy bármennyire szeretem, nem fogom azelőtt elhasználni, hogy tényleg lejárna az ideje.

Szempillaspirálok közül három fogyott el, az AVON Unlimited Drama és a Legendary Lenghts nem volt rossz, de összességében semmi extrát nem tudtak, a Maybelline The Colossal Curl Bounce-t jobban szerettem, viszont elég száraz volt a formulája, szóval nagyjából 3-4 hónapig tudtam használni.

Elhasználtam három szemöldökre való terméket is, a Catrice On Point szemöldökfilc nem volt rossz, viszont elég gyorsan elhasználódott a hegye. A szintén Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruzát csak megemlítem, mivel mindig újraveszem, és a Catrice Precision szemöldökceruza is van olyan jó egyébként, lassabban is fogy, de a kötelező áfafizetés miatt már nem éri meg annyira. 

Végül pedig két ajakra való terméktől is megváltam, a Colourpop Ultra Blotted Lip folyékony rúzst Zuma árnyalatban teljesen el is használtam, szerintem talán ez az első teljes méretű rúzsom, amit azért dobok ki, mert elfogyott, egy Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzst pedig azért kell kidobnom, mert elkezdtek benne elválni a világosabb pigmentek a terméktől, már nem is lehetett rendesen összedolgozni és emiatt felvitelkor foltos és egyenetlen lett. Sajnos attól tartok, hogy egyre több ilyen rúzsomra is ez a sors vár majd, mert mindegyik elég régóta megvan, és úgy veszem észre, hogy főleg a lilás-rózsaszínes árnyalatok hajlamosak erre, a pirosakkal semmi gondom a mai napig. 

Kívánságlista #25 | Catrice és Essence őszi-téli szortimentfrissítés 2022

Augusztus közepétől kezdve mindig folyamatosan figyelem, hogy mikor találok valami infót az új Essence és Catrice szortimentről, és végre kiderült, hogy mik lesznek az új termékek, ezek közül mutatom meg a számomra legérdekesebbeket. A Catrice leárazás már el is kezdődött az üzletekben, az Essence pultoknál egyelőre még nem találkoztam vele, de hamarosan remélem, hogy már élőben is megnézegethetek mindent. 

Az Essence Hello Good Stuff! termékcsalád két új szérummal bővül, egy 3% niacinamidot tartalmazó "pórusfinomító" hatásúval és egy AHA savassal, a Catrice pedig a Pore Blemish Control AHA-BHA szérummal rukkol elő, utóbbit én a BHA miatt nem fogom tudni kipróbálni. A Catrice kínálatába érkezik egy Hydro Protect Melting hidratáló is, ami nagyon érdekel, ezt biztosan meg is fogom venni, és a Glow Skin Renewal Tonerrel is szemezek, ami 5% PHA-t, 3% AHA-t és aloe verát tartalmaz. Részben bőrápolás még a Catrice Hyper Hydro Serum Primer, ami a leírása alapján egy hialuronsavas, géles dolog lesz.

Az Essence Make Me Glow highlighter ránézésre a Pure Nude highlighter utódja lesz, amiről rengeteg pozitívat olvastam korábban, de mire megvehettem volna, eltűnt a polcokról. A Fix & Last termékcsalád kibővül egy porpúderrel, a fixáló spray-t eléggé szeretem ebből a vonalból, úgyhogy ehhez is nagy reményeket fűzök. A Catrice Air Blush Matt pirosítóból és a Melting Kiss színezett ajakbalzsamból (?) a képek alapján eléggé szép és univerzális árnyalatok érkeznek, a Cover + Care korrektor pedig remélem, hogy hasonló lesz, mint a Liquid Camouflage.

Beszámoló | Sziget Fesztivál 2022 #2 - Augusztus 14-15.

A szombati napot kihagyva vasárnap és hétfőn folytatódtak a kalandjaim a Szigeten, és a pihenő után újult erővel vetettem bele magam az izgalmakba.

Augusztus 14., vasárnap

Sigrid talán az egyik legjobb hangulatú koncertet adta egész héten, és nem mellesleg az energikussága miatt fotózni is egy élmény volt. Persze a Bad Life alatt kicsit hiányzott a színpadról a Oli Sykes...Ezután igazából kizárólag a többi fotós hatására mentem át a Freedome sátorba, ahol a Palaye Royale játszott, akikről mindössze annyit tudtam, hogy leginkább a kétezres évek "emós" zenekaraira hajaz. Itt ért a legnagyobb meglepetés, mert abban a pillanatban, ahogy beengedtek minket az árokba, piros-fehér-zöldbe borult a színpad és felcsendült a Himnusz, majd egy finom átkötéssel jött is a fejletépős, hajrázós rock. Na meg a füst minden mennyiségben, úgyhogy nem itt készültek el életem legjobb képei. 

Anne-Marie-ről nem hallottam még korábban, éppen csak annyit tudtam a munkásságáról, ami a programfüzetben volt. Pontosabban azt hittem, hogy nem hallottam, mert a koncert közben kiderült, hogy csomó dalát valójában ismerem, csak azt nem tudtam, hogy ő az előadójuk. Vizuálisan ez a koncert is csillagos ötös volt, szép fényekkel, visszafogott, mégis látványos színpadképpel, de sajnos ugyanez a Tame Impaláról már nem volt elmondható, pedig nagyjából ez volt az egyetlen főműsoridős nagyszínpados koncert, ahol korlátozások nélkül fotózhattunk mindannyian. Eleve legalább 5-10 perccel később kezdődött a buli, és bár durván vibráló és összetett vizuálokat hoztak, a mi szempontunkból ezek értelmezhetetlenek voltak úgy, hogy a zenekart közben nem világította meg semmi. Rengeteg pozitív véleményt olvastam a koncertről, de nekem hangzásban is inkább olyan volt, mint egy hangos, másfél órás háttérzene. 

Augusztus 15., hétfő

Hétfő reggel még nem tudtam, hogy a legjobban várt nap bőven tartogat majd meglepetéseket. Kora délután aztán jött az első rossz hír, mégpedig hogy Sam Fender az utolsó utáni pillanatban gégegyulladás miatt mégsem tud fellépni aznap, és egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy talán őt vártam a leginkább egész héten. Persze eléggé letaglózott a dolog, de úgy voltam vele, hogy ez nem törheti le a kedvem, szóval egészen korán elindultam. Ezen a napon volt talán a legmelegebb, a porhelyzet is a tetőfokára hágott, és látszólag sokkal kevesebben voltak, mint korábban, bizonyos helyeken szinte csak magyar szót hallottam magam körül, ami a Szigeten elég ritka.

Már az odaúton hangolódtam az Inhaler koncertjére, amiről aztán olyan lelkesen beszéltem a külföldi fotósoknak, hogy többen végül úgy döntöttek, hogy eljönnek velem rá, pedig korábban még soha nem hallottak róluk. (Aztán később mindannyian azt mondták, hogy jó tipp volt, megérte.) Ha tippelnem kéne, itt még nagyobb közönség jött össze, mint Alfie Templeman-en, amin meglepődtem, mert valamiért azt gondoltam, hogy őket végképp alig ismerik. Tévedtem, de egy pillanatig sem sajnálom tőlük a népszerűséget, mert a koncert is fergeteges volt. Tudom, hogy Elijah Hewson, az énekes nem szeret erről a témáról beszélni, de nem mehetünk el a tény mellett, hogy ő egyébként Bono, a U2 frontemberének a fia, én pedig anya miatt kvázi a U2-n nőttem fel. 

A programváltozás miatt elég nagy szünetek voltak a koncertek között, úgyhogy a zárónap legnagyobb durranása, az Arctic Monkeys előtt volt egy másfél-két óránk, és a sajtóban üldögélve jött a hír, hogy hiába írtunk alá mindannyian előző nap egy megállapodást, a menedzsment végül mindössze 5 fotóst/médiumot választott ki, őket engedik csak be a fotós árokba, mindenki más pedig oldja meg, ahogy akarja. A legtöbben ennek hallatán le is mondtak a dologról, de én úgy voltam vele, hogy ha a tömegből kell megoldanom, akkor onnan fogom, háromszor láttam már életemben Alex Turnert a színpadon (kétszer az Arctic Monkeys-zal, egyszer pedig a The Last Shadow Puppets koncertjén), de egyszer sem készítettem róla olyan fotót, amivel elégedett lennék. 30-35 perccel a kezdés előtt mentem oda a nagyszínpadhoz, de maximum úgy jutottam volna igazán közel, ha gátlástalanul tolakodni kezdek. Azt hittem, hogy mint legutóbb, az első néhány szám után az emberek nagy része úgyis hátraszivárog majd, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, szinte végig ugyanarra a helyre voltam beszorítva, és örülhettem, hogy egyáltalán a karomat fel tudtam emelni. A koncert meg, nem tudom szépíteni, egyszerűen szar volt. Igaz, hogy a legutóbbi album már eleve nem jött be, de a régi albumokról is néhány kivétellel a legcsörömpölősebb, B-oldalas dalokat játszották, és ezt úgy mondom, hogy én végképp nem csak a legnagyobb slágereiket szeretem. Alex is enervált volt, és összességében inkább tűnt az egész egy túltolt este utáni másnapos zenélgetésnek, mint koncertnek headlinerként egy fesztiválon. Nyilván ettől nem lett túl jó kedvem, és hatással is volt a hangulatomra, ahogy sétáltam kifelé a K-hídon.

De milyen is volt két év kihagyás után a fesztivál? Nagyrészt olyan, mint azelőtt, viszont voltak érezhető hiányosságok. Ezek valószínűleg abból is adódnak, hogy a járvány alatt a stáb elég nagy része is lecserélődött, tapasztalt szakembereket kellett elküldeni, aztán újakat felvenni, miközben itt is van egy bejáratott rendszer, amiről a fesztivál kezdete előtt max. beszélni lehet, de élesben fogja megtapasztalni az ember, hogy hogyan működik. Voltak dolgok, amik kevésbé mentek gördülékenyen, mint a korábbi években. 

Amiről szinte mindenki megemlékezett, az a sokkal kevesebb dekoráció, "szigetes" látványelem, ami a szervezők elmondása szerint költségcsökkentési okokból alakult így, és elvileg jövő évtől megint visszatérnek ezek. Én ide sorolnám a leülős, pihenős részeket a fesztivál területén, bár nem tudom, hogy ez a mindent belepő portengerben mennyire lett volna használható, mert összességében nyomta rá a hangulatra a bélyeget az, hogy nem igazán lehetett fuldoklás nélkül sétálgatni. 

Arról, hogy nagyon drága lett minden, nem írnék sokat, mert mindenki megtette már előttem. Körbe kérdeztem a nemzetközi fotósok között, belgáknak, angoloknak, hollandoknak, izraelieknek is ugyanez volt a véleménye. A környezettudatos törekvések viszont szuperek, szemétben sem gázoltunk, mert mindig elképesztő gyorsan eltakarították, a szappant viszont hiányoltam a mosdókból. 

Azt már említettem, hogy lineup tekintetében nekem a VOLT idén jobban bejött, de ez abszolút egyéni preferencia.

A jövő évi időpont már adott, és az előadók ismerete nélkül is azt mondom egyelőre, hogy jövőre is fix program lesz számomra a Sziget, aztán persze majd meglátjuk. :)

Beszámoló | (Homok)Sziget Fesztivál 2022 #1 - Augusztus 10-12.

Két év kihagyás után végre újra Sziget Fesztivál, én pedig szokás szerint fényképezőgéppel követem végig a hét eseményeit. Először az első három nap beszámolója következik. 

Élőben baromi jól nézett ki, ahogy a falevelek árnyékot vetettek a sajtóiroda falán, fotón ez sajnos annyira nem jön át.

Augusztus 10., szerda

Az első napon elég korán, nem sokkal dél után már nyakamba vettem a várost, hogy a 4 órakor kezdődő első koncert előtt időben kiérjek átvenni a karszalagot. Korábban mindig a K-hídon mentem be a fesztivál területére, úgyhogy nem tudtam, milyen állapotok lesznek a H-hídnál, végül egy jó fél órás 35 fokban, napon várakozás lett belőle, de a sor méretéhez képest egyébként egészen gyorsan bejutottam. Első utam a sajtóirodába vezetett, hogy megszerezzem a fotós karszalagot, ahol 2 óra magasságában még mindig nem volt semmi infójuk az illetékeseknek sem arról, hogy melyik koncerten ki és hogyan fotózhat majd. A következő kellemetlen meglepetés a VIP bejáratánál ért, amikor kiderült, hogy a korábbi évektől eltérően idén már nem érvényes oda a sajtós/fotós karszalag, aminek nem azért nem örültünk, mert annyira fontos embernek érezzük magunkat és ott akarunk tobzódni egész nap, hanem mert nagyjából az volt az egyetlen hely, ahol két koncert között normálisan le lehetett ülni, sokan az éppen nem használt holmijukat berakták az értékmegőrzőbe (sok fotós 10-15 kilós hátizsákokkal futkos ilyenkor), illetve nyilván a mosdóhoz sem kellett órákat sorban állni. 

Gyorsan feltűnt az is, hogy a történelmi aszály miatt már az első nap olyan volt a porhelyzet, mint máskor a harmadik-negyedik nap környékén, a nagyszínpad előtti területen a korábbiakkal ellentétben egy négyzetméternyi zöld fű sem volt már, és éreztem, hogy ez idővel csak rosszabb lesz. Spoiler, már aznap estére az lett, életem legjobb döntése volt maszkot vinni. A fesztivál területét kicsit összehúzták, bizonyos helyszínek, például az ikonikus Magic Mirror máshová került át, az A38 sátor Freedome by Mastercard lett, de ezen kívül nem igazán vettem észre különösebb változást. Ami mondjuk szívfájdalmam, hogy mivel a beléptetés beljebb került, a K-hidat mindenféle dekoráció nélkül hagyták, aminek gyanítom, praktikus okai vannak, de azért mindig hozzátett a hangulathoz a látványos kivilágítás és a többi, főleg az első és utolsó nap. 

Az első nagyszínpados koncert Remi Wolf-é volt, engem aznap ez érdekelt a leginkább, ezért érintett különösen rosszul, hogy bizonyos szervezési problémák miatt egyáltalán nem jutottunk be fotózni, és csak remélni tudtuk, hogy a következő koncertekre megoldódik a dolog. 4-5 óra magasságában még csak nagyjából néhány száz ember álldogált a küzdőtéren, a koncertet is maximum közepesre értékelném, de azért jó volt élőben hallani a Hello Hello Hello-t. 

Ekkor már úgy voltam vele, hogy nem mehetek haza már az első nap legalább néhány értékelhető fotó nélkül, úgyhogy először Milky Chance-en találtam magam. Őszintén szólva én eddig valamiért azt hittem, hogy ő egy szólóelőadó, nem pedig egy zenekar, de arra emlékeztem néhány évvel ezelőttről, hogy egészen népszerű, szóval nem lepett meg, hogy sokan összegyűltek kezdésre, és az első három szám alatt, amíg fotózhattunk, én is eltopogtam a dalaikra. Utána következett a Rüfüs Du Sol, aminek szintén nem néztem utána, de már a színpadkép alapján sejteni lehetett, hogy itt valami elektronikus machináció lesz. Három, emelvényen álló embert fotózni nem valami izgalmas, és ez is az a típusú zene nekem, amit elviselek a háttérben, mert nem csak eszetlen veretés, hanem azért ének is van benne. 

Töredelmesen bevallom, hogy még Dua Lipa előtt elindultam hazafelé, mert egyrészt bejelentették a telt házat, másrészt inkább tartogattam az energiáimat a következő napokra, mert akárhány embert is haragítok most magamra, de #sorrynotsorry, Dua Lipa nagyjából 0 százalékban mozgat meg. 

Augusztus 11., csütörtök

A második napon korántsem volt akkora tömeg, mint szerdán, úgyhogy teljes nyugalomban sorakoztunk fel Alice Merton előtt. Az ő fellépését kifejezetten jó volt fotózni, mert sokat mozgott a színpadon és kommunikált a közönséggel, és pont jó háttérzenét biztosított annak, hogy az első három szám után egy ausztrál fotós sráccal elindultunk hátrafelé, hogy sült zöldséget együnk és a blogomat olvasgassuk Google Fordítóval angolra fordítva. (A Szigeten tényleg bármi megtörténhet.) 

Aztán jött a Bastille...Ez volt a harmadik szigetes koncertjük, de számomra még mindig megunhatatlan, amit művelnek a színpadon, és rám is férne abból, amitől Dan Smith képes másfél órát megállás nélkül ugrálni és futkározni. A szórakozást viszont mindeközben sajnos beárnyékolta az a tény, hogy kb. egy órával a Kings of Leon koncertje előtt még mindig nem tudtuk, hogy fotózhatunk-e egyáltalán az árokból vagy marad a porfelhő és a tömeg. Eltelt 15 perc, fél óra, aztán már csak 10 percre voltunk a kezdéstől, amikor elkezdtek csordogálni az infók, hogy vannak, akiket beengednek, de nekik külön szóltak, szóval aki nem kapott jelzést, az pórul járt. Ez egyébként az előadó menedzsmentjének a felelőssége, és kicsit amatőrnek hatott a dolog, tekintve, hogy minden koncerten és fesztiválon vannak fotósok, akiknek a "sorsáról" dönteni kell. Egy másik fotóssal és egy újságíróval végül a színpadtól nagyjából 10-20 méterre táboroztunk le, itt már majdhogynem mozdulni sem lehetett. Az egész koncert alatt szinte jobban lehetett hallani a körülöttem állók beszélgetését, mint magukat a dalokat, a közönség csak arra a néhány, mindenki által ismert számra aktivizálta magát, mint a Use Somebody vagy a Sex on Fire. Valahogy végig olyan érzésem volt, hogy a zenekar is inkább csak magának játszogat, és egy idő után már semmi másra sem tudtam figyelni, csak hogy tömegesen jönnek kifelé az emberek mellettem. Zeneileg egyébként nekem tetszett a koncert, de a hangulat valahogy nem volt meg hozzá és vége is nagyon hirtelen, lezárás nélkülire sikerült. 

Augusztus 12., péntek

Meglepően sokan gyűltek össze 5 órára Alfie Templeman koncertje előtt a Freedome-ban – és a feltételezésekkel ellentétben nem kizárólag tizenéves lányok –, pedig őszintén azt hittem, hogy összesen nagyjából 100-150-en leszünk. Minden túlzás nélkül mondom, hogy aki kint volt, és ezt kihagyta, valami zseniálisról maradt le, igenis lehet indie popra (vagy indie R&B-re?) bulizni és van élet a Stop Thinking után is. Ezt az interjút meg érdemes elolvasni vele.

A MEUTE fotós szempontból emiatt nekem teljesen kimaradt, és nem is nagyon néztem utána ezelőtt, hogy kik ők, éppen ezért lepett meg a rézfúvósok hangja, ami a nagyszínpad felé sétálva egyre egyértelműbbé vált. Merthogy ők egy rezesbanda, akik techno-t játszanak. A nap legnagyobb durranása számomra azonban csak ezután következett Stromae személyében, és ezzel egyáltalán nem voltam egyedül, mert hirtelen megtelt a fotós árok a szokásos embereken kívül olyanokkal is, akiket eddig korábban soha nem láttunk, szinte mozdulni sem lehetett, de teljesen megértem, mert ezt én sem akartam volna kihagyni. A második és harmadik dal rögtön a Fils de joie és a Tous les mêmes volt, jó pár klipes összekacsintással. Utóbbinál rögtön éreztem, hogy égni kezd a szemem és el is morzsoltam végül néhány könycseppet a héten először, mivel ez volt az első dal, amit anno megszerettem tőle. Az összes kedvencem elhangzott, egy rossz szavam sem lehet, messze az egész fesztivál egyik legjobb koncertje volt. 

Már a nap elején értesültünk róla, hogy Justin Bieberről senki sem készíthet majd képeket, azt pedig a tömeg láttán teljesen kizártam, hogy bebumszlizzak a közönségbe, de azért tisztes távolból meghallgattam az első néhány számot. Zeneileg én ezt kevéssé tudom értelmezni, mert de az tény, hogy élőben is stúdióminőségű hangja van a srácnak, el lehet lötyögni rá, meg is tettük a sajtóirodában, de nekem ennél többet nem ad. 

Mindezek után szükségem volt arra a szombati pihenőre, hogy aztán vasárnap és hétfőn bírjam az iramot, főleg, mert ahogy már korábban is említettem, az utolsó nap önmagában is érdemel néhány szót. A második rész ide kattintva érhető el.