Beszámoló | Sziget Fesztivál 2022 #2 - Augusztus 14-15.

A szombati napot kihagyva vasárnap és hétfőn folytatódtak a kalandjaim a Szigeten, és a pihenő után újult erővel vetettem bele magam az izgalmakba.

Augusztus 14., vasárnap

Sigrid talán az egyik legjobb hangulatú koncertet adta egész héten, és nem mellesleg az energikussága miatt fotózni is egy élmény volt. Persze a Bad Life alatt kicsit hiányzott a színpadról a Oli Sykes...Ezután igazából kizárólag a többi fotós hatására mentem át a Freedome sátorba, ahol a Palaye Royale játszott, akikről mindössze annyit tudtam, hogy leginkább a kétezres évek "emós" zenekaraira hajaz. Itt ért a legnagyobb meglepetés, mert abban a pillanatban, ahogy beengedtek minket az árokba, piros-fehér-zöldbe borult a színpad és felcsendült a Himnusz, majd egy finom átkötéssel jött is a fejletépős, hajrázós rock. Na meg a füst minden mennyiségben, úgyhogy nem itt készültek el életem legjobb képei. 

Anne-Marie-ről nem hallottam még korábban, éppen csak annyit tudtam a munkásságáról, ami a programfüzetben volt. Pontosabban azt hittem, hogy nem hallottam, mert a koncert közben kiderült, hogy csomó dalát valójában ismerem, csak azt nem tudtam, hogy ő az előadójuk. Vizuálisan ez a koncert is csillagos ötös volt, szép fényekkel, visszafogott, mégis látványos színpadképpel, de sajnos ugyanez a Tame Impaláról már nem volt elmondható, pedig nagyjából ez volt az egyetlen főműsoridős nagyszínpados koncert, ahol korlátozások nélkül fotózhattunk mindannyian. Eleve legalább 5-10 perccel később kezdődött a buli, és bár durván vibráló és összetett vizuálokat hoztak, a mi szempontunkból ezek értelmezhetetlenek voltak úgy, hogy a zenekart közben nem világította meg semmi. Rengeteg pozitív véleményt olvastam a koncertről, de nekem hangzásban is inkább olyan volt, mint egy hangos, másfél órás háttérzene. 

Augusztus 15., hétfő

Hétfő reggel még nem tudtam, hogy a legjobban várt nap bőven tartogat majd meglepetéseket. Kora délután aztán jött az első rossz hír, mégpedig hogy Sam Fender az utolsó utáni pillanatban gégegyulladás miatt mégsem tud fellépni aznap, és egy korábbi bejegyzésben említettem, hogy talán őt vártam a leginkább egész héten. Persze eléggé letaglózott a dolog, de úgy voltam vele, hogy ez nem törheti le a kedvem, szóval egészen korán elindultam. Ezen a napon volt talán a legmelegebb, a porhelyzet is a tetőfokára hágott, és látszólag sokkal kevesebben voltak, mint korábban, bizonyos helyeken szinte csak magyar szót hallottam magam körül, ami a Szigeten elég ritka.

Már az odaúton hangolódtam az Inhaler koncertjére, amiről aztán olyan lelkesen beszéltem a külföldi fotósoknak, hogy többen végül úgy döntöttek, hogy eljönnek velem rá, pedig korábban még soha nem hallottak róluk. (Aztán később mindannyian azt mondták, hogy jó tipp volt, megérte.) Ha tippelnem kéne, itt még nagyobb közönség jött össze, mint Alfie Templeman-en, amin meglepődtem, mert valamiért azt gondoltam, hogy őket végképp alig ismerik. Tévedtem, de egy pillanatig sem sajnálom tőlük a népszerűséget, mert a koncert is fergeteges volt. Tudom, hogy Elijah Hewson, az énekes nem szeret erről a témáról beszélni, de nem mehetünk el a tény mellett, hogy ő egyébként Bono, a U2 frontemberének a fia, én pedig anya miatt kvázi a U2-n nőttem fel. 

A programváltozás miatt elég nagy szünetek voltak a koncertek között, úgyhogy a zárónap legnagyobb durranása, az Arctic Monkeys előtt volt egy másfél-két óránk, és a sajtóban üldögélve jött a hír, hogy hiába írtunk alá mindannyian előző nap egy megállapodást, a menedzsment végül mindössze 5 fotóst/médiumot választott ki, őket engedik csak be a fotós árokba, mindenki más pedig oldja meg, ahogy akarja. A legtöbben ennek hallatán le is mondtak a dologról, de én úgy voltam vele, hogy ha a tömegből kell megoldanom, akkor onnan fogom, háromszor láttam már életemben Alex Turnert a színpadon (kétszer az Arctic Monkeys-zal, egyszer pedig a The Last Shadow Puppets koncertjén), de egyszer sem készítettem róla olyan fotót, amivel elégedett lennék. 30-35 perccel a kezdés előtt mentem oda a nagyszínpadhoz, de maximum úgy jutottam volna igazán közel, ha gátlástalanul tolakodni kezdek. Azt hittem, hogy mint legutóbb, az első néhány szám után az emberek nagy része úgyis hátraszivárog majd, de ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna, szinte végig ugyanarra a helyre voltam beszorítva, és örülhettem, hogy egyáltalán a karomat fel tudtam emelni. A koncert meg, nem tudom szépíteni, egyszerűen szar volt. Igaz, hogy a legutóbbi album már eleve nem jött be, de a régi albumokról is néhány kivétellel a legcsörömpölősebb, B-oldalas dalokat játszották, és ezt úgy mondom, hogy én végképp nem csak a legnagyobb slágereiket szeretem. Alex is enervált volt, és összességében inkább tűnt az egész egy túltolt este utáni másnapos zenélgetésnek, mint koncertnek headlinerként egy fesztiválon. Nyilván ettől nem lett túl jó kedvem, és hatással is volt a hangulatomra, ahogy sétáltam kifelé a K-hídon.

De milyen is volt két év kihagyás után a fesztivál? Nagyrészt olyan, mint azelőtt, viszont voltak érezhető hiányosságok. Ezek valószínűleg abból is adódnak, hogy a járvány alatt a stáb elég nagy része is lecserélődött, tapasztalt szakembereket kellett elküldeni, aztán újakat felvenni, miközben itt is van egy bejáratott rendszer, amiről a fesztivál kezdete előtt max. beszélni lehet, de élesben fogja megtapasztalni az ember, hogy hogyan működik. Voltak dolgok, amik kevésbé mentek gördülékenyen, mint a korábbi években. 

Amiről szinte mindenki megemlékezett, az a sokkal kevesebb dekoráció, "szigetes" látványelem, ami a szervezők elmondása szerint költségcsökkentési okokból alakult így, és elvileg jövő évtől megint visszatérnek ezek. Én ide sorolnám a leülős, pihenős részeket a fesztivál területén, bár nem tudom, hogy ez a mindent belepő portengerben mennyire lett volna használható, mert összességében nyomta rá a hangulatra a bélyeget az, hogy nem igazán lehetett fuldoklás nélkül sétálgatni. 

Arról, hogy nagyon drága lett minden, nem írnék sokat, mert mindenki megtette már előttem. Körbe kérdeztem a nemzetközi fotósok között, belgáknak, angoloknak, hollandoknak, izraelieknek is ugyanez volt a véleménye. A környezettudatos törekvések viszont szuperek, szemétben sem gázoltunk, mert mindig elképesztő gyorsan eltakarították, a szappant viszont hiányoltam a mosdókból. 

Azt már említettem, hogy lineup tekintetében nekem a VOLT idén jobban bejött, de ez abszolút egyéni preferencia.

A jövő évi időpont már adott, és az előadók ismerete nélkül is azt mondom egyelőre, hogy jövőre is fix program lesz számomra a Sziget, aztán persze majd meglátjuk. :)