2022. augusztus 28., vasárnap

Elfogytak #55 | Csak sminktermékekkel

Legnagyobb örömömre rengeteg sminkterméket sikerült elhasználnom az utóbbi hónapokban, és majd látni fogjátok, hogy ezek között olyan is van, amit direkt ezért részesítettem előnyben mostanában. Primereket, alapozókat és korrektorokat például addig nem is vettem, illetve bontottam ki, amíg néhány el nem fogyott a meglevőek közül, és meg is lett az eredménye. 

Bobbi Brown Vitamin Enriched Face Base (mini): abszolút értem a hype-ot körülötte, mert nagyon jó az állaga, szuperül hidratált, szinte minden alapozóm szebben terült, ha sminkelés előtt ezt használtam. Ez a 7 ml is az örökkévalóságig elég volt, nem tudom, hogy a teljes kiszerelést el lehet-e használni egyáltalán. Az egyetlen negatívum, ami számomra nem volt az, de el tudom képzelni, hogy mást zavarhat, hogy eléggé erős citrusos illata van, ami egy ideig még felkenés után is érezhető. 
Újravenném? Igen. 

Catrice Sunclusive Pore Minimizing 30SPF primer: néhány éve volt egy limitált kollekció tagja, és ezt a terméket igencsak eltalálták, szerettem használni. Kicsit olajos-szilikonos állaga volt, eldolgozva viszont már nem volt zavaró, a smink is szépen mutatott rajta. 
Újravenném? Talán, de már nem lehet kapni.

Smashbox Photo Finish Primer Water (mini): eléggé se veled, se nélküled kapcsolatom volt ezzel a termékkel, mert úgy láttam, hogy tényleg segít szebb bőrképet elérni, de nem mindig volt kedvem perceket ülni az arcomat legyezgetve, amíg megszáradt sminkelés előtt. 
Újravenném? Talán.

Paula's Choice RESIST Super-Light Wrinkle Defense SPF30 fényvédő (mini): nagyon szerettem ezt a fényvédőt, az egyetlen ok, ami miatt nem fogom újravenni, hogy a színe – mivel színezett –, éppen annyira ütött el a bőrömtől, hogy már korrigálni kellett púderrel vagy korrektorral, de akinek rózsaszínes árnyalatú és az enyémnél kicsit sötétebb bőre van, annak tökéletes lehet. Azt különösen szerettem benne, hogy matt, minimálisan sem csillog és egy átlagos napon nem is igazán fénylett át. Iszonyat drága, de a kis kiszerelés is sokáig elég.
Újravenném? A fent említett ok miatt nem. 

Colourpop Pretty Fresh színezett hidratáló - Fair 1N: az utóbbi hónapokban szinte csak ezt használtam alapozó gyanánt, mert szerettem volna elhasználni, és a vége felé is azt hittem, hogy egyszerűen soha nem fog elfogyni, igen hatékonyan lehet kinyerni belőle az utolsó cseppeket is. Jobban fedett, mint először gondoltam, hogy fog, de szinte egybeolvadt a bőrrel, nem emelte ki a száraz részeket és ahhoz képest, hogy nem egy matt, betonbiztos termékről van szó, egészen tartós is volt.
Újravenném? Talán.

NARS Radiant Creamy korrektor (mini): már egy másik bejegyzésben is említettem, hogy ez minden volt, csak radiant nem, sőt, szerintem kifejezetten matt hatású. Ettől eltekintve viszont egy elég jó termék, szem alá és bőrhibákra is, engem kicsit a tarte Shape Tape-re emlékeztetett, kisebb fedéssel és kevésbé száraz formulával.
Újravenném? Talán.

tarte Shape Tape korrektor (mini): emlegetett szamár, nem is írnék sokat róla, mert többször kifejtettem már, hogy mennyire imádom, minden pénzt megér. Száraz bőrre viszont nem ajánlom, a hidratáló verzióját pedig nem próbáltam még.
Újravenném? Igen. 

Catrice True Skin korrektor: főként szem alá használtam, máshol nem annyira szerettem használni, mert még lepúderezve sem mattult le teljesen. Nem volt rossz, de jobban szeretem a kicsit kevésbé hidratáló korrektorokat.
Újravenném? Nem.

Revolution Conceal & Correct korrektor: szinte ugyanaz, mint a Conceal & Define, csak annak a színkorrekcióhoz való verziója, egészen pontosan a fehér, amit általában világosításra használtam. Jól jött, ha volt valamilyen sötétebb rész az arcomon vagy egy alapozó nem passzolt eléggé.
Újravenném? Igen.

Catrice True Skin Mineral Loose púder: nem volt rossz, viszont lámpafényben látszott, hogy apró csillámokkal volt tele, ami nem túl szerencsés, mert a ténylegesen mattító púdereket részesítem előnyben.
Újravenném? Nem.

Benefit The POREfessional Super Setter fixáló spray (mini): a kevés fixáló spray-k egyike volt, ahol tényleg éreztem, hogy tartósabb lesz tőle a smink és hosszabb időre mattít. Ráadásul az utazó kiszerelés meglepően sokáig elég volt, pedig nem spóroltam vele, amikor használtam.
Újravenném? Igen.

Colourpop Pretty Fresh Hydrating Setting Mist fixáló spray: szintén nem gondoltam, hogy valaha elhasználom, pedig már fújtam akkor is, ha csak leugrottam vásárolni. Tényleg inkább hidratáló hatása volt, elvette a smink porosságát, és mindezt anélkül, hogy zsírosította volna a bőrt. A kókuszos illata egy kicsit zavaró volt már a vége felé, mostanában nem bírom elviselni a kókuszos termékeket.
Újravenném? Nem. 

Catrice Fix & Care Air fixáló spray: végül testpermetként használtam el, mert arcra nem igazán jött be. Túl sokat fújt ki egyszerre a csomagolás és nagyjából olyan volt, mintha illatosított vízzel spricceltem volna az arcomat.
Újravenném? Nem.

Essence Prismatic Hololighter stick highlighter: nagyon szerettem ezt a highlightert, különleges fénye volt, viszont bele se merek gondolni, mióta van meg, és elkezdett furcsa szaga lenni, úgyhogy meg kellett válnom tőle.
Újravenném? Igen, ha még lehetne kapni.

Too Faced Shadow Insurance szemhéjalap (mini): tette a dolgát, a jobb szemhéjalapok közé tartozott azok közül, amiket eddig próbáltam, de ennél olcsóbban is vannak hasonlóan hatásos termékek, mint például a NYX HD szemhéjalap.
Újravenném? Talán.

Colourpop Super Shock Shadow - Up In The Air: igazán különleges színe volt, de eléggé beszáradt, és már Inglot Duraline-nal sem sikerült használhatóvá tenni, úgyhogy kénytelen voltam megválni tőle.

I Heart Revolution Violet Chocolate paletta: ez volt az egyik legrégebbi, még a kollekciómban levő szemhéjpúder palettám, és még mindig nem romlott meg, nem változott meg a festékek állaga, viszont a záró pöcök letört róla, szóval nem is lehetett rendesen bezárni, illetve tudtam, hogy bármennyire szeretem, nem fogom azelőtt elhasználni, hogy tényleg lejárna az ideje.

Szempillaspirálok közül három fogyott el, az AVON Unlimited Drama és a Legendary Lenghts nem volt rossz, de összességében semmi extrát nem tudtak, a Maybelline The Colossal Curl Bounce-t jobban szerettem, viszont elég száraz volt a formulája, szóval nagyjából 3-4 hónapig tudtam használni.

Elhasználtam három szemöldökre való terméket is, a Catrice On Point szemöldökfilc nem volt rossz, viszont elég gyorsan elhasználódott a hegye. A szintén Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruzát csak megemlítem, mivel mindig újraveszem, és a Catrice Precision szemöldökceruza is van olyan jó egyébként, lassabban is fogy, de a kötelező áfafizetés miatt már nem éri meg annyira. 

Végül pedig két ajakra való terméktől is megváltam, a Colourpop Ultra Blotted Lip folyékony rúzst Zuma árnyalatban teljesen el is használtam, szerintem talán ez az első teljes méretű rúzsom, amit azért dobok ki, mert elfogyott, egy Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzst pedig azért kell kidobnom, mert elkezdtek benne elválni a világosabb pigmentek a terméktől, már nem is lehetett rendesen összedolgozni és emiatt felvitelkor foltos és egyenetlen lett. Sajnos attól tartok, hogy egyre több ilyen rúzsomra is ez a sors vár majd, mert mindegyik elég régóta megvan, és úgy veszem észre, hogy főleg a lilás-rózsaszínes árnyalatok hajlamosak erre, a pirosakkal semmi gondom a mai napig. 

4 megjegyzés:

  1. Jo kis poszt, kedvencem ez a tipus ☺️ A ruzsokat en is max akkor hasznalnam el teljesen ha nem 3-4 g-os kiszerelesek lennenek, egy minit siman elhasznalsz sztem. De vegre mar elovehetjuk az oszi szineinket 🥰 Es jonnek az oszi kollekciok is 👍

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Minit se nagyon sikerült még elhasználni mondjuk. 😅

      Törlés
  2. Számomra ez a Maybelline szempillaspirál hatalmas csalódás. Szinte láthatatlan, és tényleg olyan száraz is, ennyi pénzért..... Egy Essence is tud ennyit. :/ Lehet azért is érzem így, mert a L'Oreal Air Volume után használtam, ami viszont szerintem nagyon jól sikerült spirál.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem én azért szerettem, mert a formula és a végeredmény is eléggé hasonlít a Too Faced Better Than Sexre, csak az nem ennyire száraz.

      Törlés