A korábbi két visszatekintős bejegyzésben azokat a kozmetikumokat idéztem fel, melyeket még tiniként, a blog létezése előtt használtam. Ebben a posztban most azokat a kedvenceimet mutatom meg, melyekről az induláskor esett rengetegszer szó - ha a kezdetek óta követtek, akkor lehet, hogy még emlékeztek rájuk. :)
Életem első szárazsamponja a Dove Refresh + Care volt, amiről folyamatosan áradoztam a blogon és rengetegszer újra is vettem...majd idővel rájöttem, hogy sokkal jobb hasonló termékek vannak a piacon. Arcápolás terén imádtam a Dr. Scheller Jojoba & Schisandra szérumot, amit főként folthalványítás céljából használtam. Majdnem 3000 forintba került, úgyhogy igazán elkötelezett voltam, hogy még ennyiért is folyamatosan megvettem. Azóta egyébként szerintem a márka már kivonult itthonról, pedig kíváncsi lennék, hogy mai szemmel mit gondolok róla. A Bruno Banani Magic Woman parfüm volt Az Illatom, majdnem egész gimi alatt ezt hordtam - ma már persze nem fújnám magamra, teljesen más az ízlésem.
Ekkoriban Zoella volt az abszolút kedvenc internetes tartalomgyártóm, rengeteg sminkterméket vettem meg a hatására, ezért szereztem be én is a Rimmel Match Perfection alapozót, amit állandóan használt. Nincs ezzel semmi baj, mivel elégedett voltam a termékkel, és most, hogy újra eszembe jutott lehet, hogy valamikor a közeljövőben megveszem ismét. Az Aden Terracotta Baked pirosítója még két éve is szerepelt az örök kedvences sorozatomban, úgyhogy tényleg nagyon szerettem, de tavaly meg kellett válnom tőle, mert úgy megkeményedett, hogy ki tudtam venni egyben a tartójából. A szemöldökömre éveken át csakis a Catrice Eyebrow Filler színezett szemöldökzselét használtam, egészen addig, amíg ki nem vonták. Nem tudott semmi extrát, csak pont annyit, amennyit kellett neki, ez pedig nekem elég is volt akkoriban. Végezetül pedig nem maradhat ki a válogatásból a Sleek Oh So Special szemhéjpúder paletta, amiből nekem még az a változat volt meg, ahol a festékek tetején gofriszerű minta volt. Több árnyalatot teljesen el is használtam belőle, és bár ma már teljesen más árnyalatokat preferálok, mindig jó érzéssel fogok visszagondolni erre a palettára.
Próbáltatok ezek közül bármit is?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése