2020. május 15., péntek

Kívánságlista #19

Legutóbb tavaly nyáron készítettem kívánságlistás bejegyzést, pedig egyébként élvezem megcsinálni őket, úgyhogy eljött az ideje egy újabb ilyen összeállításnak. Sokáig egyébként nem igazán találtam semmilyen izgalmas újdonságot a drogériás márkák háza táján, most azonban felkerül ezek közül is néhány a listámra. 
A NIVEA Fresh Blends tusfürdőkből ha jól láttam, három verzió létezik, és biztos vagyok benne, hogy mindet be fogom szerezni. Leginkább a képen látható dinnyés-mentás-kókusztejes változat érdekel, de ezt sajnos még sehol nem láttam itthon. A Dove Powered by Plants Eucalyptus dezodor is érdekesnek tűnik, ebből a vonalból a tusfürdőre már le is csaptam. A Bumble & Bumble Prêt-à-powder szárazsampont már jó ideje nézegetem, mivel a teljes kiszerelés nagyon drága, kis méretben azonban megérné, főleg, mivel por állagú, nem pedig fújós. Az Emma Hardie Moringa Cleansing Balm arclemosó szintén olyasmi, amit elsőre biztos, hogy először csak utazó kiszerelésben veszek majd meg, mert bár mindenki áradozik róla, igazi luxus termék, és ehhez mérten egy kisebb vagyonba kerül. 
A NARS Radiant Creamy korrektorról rengeteget hallottam, hiszen a márka egyik ikonikus terméke, de valahogy sosem éreztem azt, hogy kipróbálnám - egészen pár héttel ezelőttig. Nem tudom miért, de hirtelen elkezdett érdekelni, úgyhogy ha elfogytak a jelenleg használt korrektoraim, akkor benevezek rá. Az egyik kedvenc videósom, Kat a Beauty News csatornáról nemrég készített egy teljes videót a Bourjois Velvet The Pencil rúzsceruzákról, és örömmel konstatáltam, hogy nálunk is kaphatók már. Annyira szép színekkel rukkoltak elő, hogy legszívesebben mindet felvásárolnám, de nyilván először csak eggyel indítok majd, hogy megnézzem, tetszik-e a formula. A Real Techniques Brush Cleansing Balm ecsettisztítót ha jól tudom, itthonra még sehonnan nem lehet megrendelni, de remélem, hogy hamarosan kapható lesz, mert szívesen kipróbálnám.

Van ezek között valami, amivel ti is szemeztek, vagy esetleg már próbáltátok is? :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése