2019. október 7., hétfő

Mi van a postaládámban? #2 | PUPA, IsaDora, Cetaphil...

Bár a legutóbbi és egyben első ilyen típusú bejegyzés a statisztikák alapján csak egy viszonylag szűk réteget érdekelt, úgy döntöttem, hogy elkészítem a második részét is, mivel - számomra - eléggé érdekes termékeket kaptam kipróbálásra különféle cégektől.
Állandó disclaimer: az ilyen bejegyzéseknek továbbra sem az a célja, hogy felvágjak vagy dicsekedjek azzal, hogy mennyi mindent küldenek nekem. Azt is fontosnak tartom leszögezni, hogy az itt bemutatott márkák egyike sem kötelezett arra, hogy a termékekről írjak. Amennyiben kifejezetten tartalomért cserébe kapok valamit, azt minden alkalommal jelezni fogom. 



A PUPA csapata mindig hihetetlenül bőkezű, most is rengeteg mindennel leptek meg. Az új Candy Punk limitált kollekcióban található két körömlakk, két matt rúzs, két szájceruza, egy pirosító, egy 3D mono szemhéjpúder és két színező hatású hajpakolás, amelyek közül a pink árnyalatút küldték el, de van még emellett egy lila is. 
Emellett megjelentek az I'm Loveproof matt folyékony rúzsok is, amikre különösen kíváncsi vagyok, hiszen tudhatjátok, hogy nagy rajongója vagyok a lerobbanthatatlan ajaktermékeknek. 


Az IsaDora újdonságai közül a Loose Setting Powder porpúderre vagyok a legkíváncsibb, de izgalmasan hangzik még a Camouflage Concealer korrektor is, amely azt ígéri, hogy teljes fedést és extrém tartósságot ígér. 
Az őszi limitált kiadás a Metropolitan nevet kapta, melyből többek között egy Brow Marker Comb & Fill Tip szemöldökformázó is érkezett, amihez hasonlót már korábban próbáltam az AVON-tól, és elégedett voltam vele. A csomagban volt még egy négyes paletta Metropolitan árnyalatban és két Perfect Matt rúzs is.


A Cetaphil bőrápolási márka nemrég érkezett meg Magyarországra, Amerikában azonban már évek óta rendkívül népszerű, én is külföldi YouTube videókból ismertem. Az én csomagomban volt egy hidratáló testápoló, tisztító oldat arcra és testre, kombinált és zsíros bőrre való arclemosó és egy Restoraderm testápoló. Külön örültem egyébként, hogy rákérdeztek a bőrtípusomra és a bőrproblémáimra, mert így a nekem való termékeket próbálhatom ki. A hidratáló testápolót és a tisztító oldatot már használom, egyelőre nagyon elégedett vagyok velük, és mivel az ekcéma miatt igyekszem kerülni mostanában az illatanyagot tartalmazó kozmetikumokat, az is egy plusz pont, hogy ezek közül egyik sem tartalmat parfümöt vagy illóolajat. A márkát patikákban találjátok meg.


Az AVON nemrég bemutatta új, Distillery nevű almárkáját, melynek termékei kizárólag növényi eredetű összetevőkből készülnek, ezen kívül nem tartalmaznak illatanyagot és alkoholt sem. A kollekcióban található egy arctisztító balzsam - ez nincs a képen -, arcolaj, nappali és éjszakai hidratáló, valamint egy por állagú C-vitaminos booster is, amely a C Shot névre hallgat és krémbe kell keverni.
Az ekcéma miatt csak mérsékelten kísérletezem mostanában arcápolókkal, ezekre viszont nagyon kíváncsi vagyok, úgyhogy remélem, hogy bírni fogja a bőröm.


Nemrég teljesen megújultak az Yves Rocher hajápolói, ennek apropóján érkezett hozzám egy Brillance Shine sampon, egy málnás hajöblítő ecet, egy töredezés elleni erősítő szérum és egy fejbőrradír, ami lemaradt a képről. Mind a négy terméket kipróbáltam már és elégedett vagyok velük. A fejbőrradír abszolút a Lush Big samponjára emlékeztet, mivel ebben is nagy sódarabok végzik a tisztítást, de ezután mindenképpen hajat kell mosni hagyományos samponnal is.

Ezek lennének tehát azok az újdonságok, amiket mostanában kipróbálásra kaptam. Természetesen nem fogok mindent megtartani, hamarosan lesz ismét nyereményjáték, addig viszont belevetem magam az engem érdeklő termékek tesztelgetésébe. :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése