2018. november 8., csütörtök

Kívánságlista #15

Viszonylag régen volt már kívánságlistás bejegyzés, azóta pedig ismét szemet vetettem néhány új és nem annyira új kozmetikumra. Ezek beszerzésével valószínűleg megvárom majd a karácsony előtti akciókat, meg közeleg a Black Friday is ugyebár...

Nem próbáltam még semmit a Nabla márkától, a legújabb, Poison Garden palettájuk azonban eléggé felkeltette az érdeklődésem. Egyelőre még nem tudom, hogy végül tényleg be fogom-e szerezni, mert nem olcsók ezek a paletták, de gondolkodom rajta. A Mistine Cover All Translucent púder a nevében található "cover all" szókapcsolat miatt érdekel, bár most rengeteg púderem van éppen, és éppen a napokban rendeltem egy újabbat is, de ami késik, nem múlik. A Too Faced Melted Matte folyékony rúzsok közül nem a képen látható színt, hanem egy liláskék darabot szeretnék beszerezni, és ha már rúzsoknál tartunk, a MAC Powder Matte rúzskollekciójára is igencsak kíváncsi vagyok, már ki is néztem egy árnyalatot. A 183 Days pult szinte mindig le van fosztva, bármikor a közelébe kerülök, ezért az Air Shine spray formátumú highlighterrel sem találkoztam még élőben, pedig ez egy eléggé érdekes koncepciónak tűnik. 
The Ordinary Multi-Peptide hajszérum ára nem éppen alacsony, viszont mivel sok arcápolási termékkel nagyon meg vagyok elégedve a márkától, remélem, hogy ez is legalább annyira jó - bár mostanában rendkívül sok hajápolót vettem, ezért lehet, hogy ez még várat majd magára. Hajápolók közül a Gliss Kur Purify & Protect sampont is meg szeretném venni, mert tiniként odavoltam a márka termékeiért, az utóbbi időben viszont úgymond leszoktam róluk, ez viszont ígéretesnek tűnik. (Update: a kuponos napok alkalmával meg is vettem tegnap féláron.) A NIVEA Silk hab állagú tusfürdővel sárgabarack és pillecukor illatban egyelőre még nem találkoztam egy drogériában sem, csak Notinon, ezért valószínűleg innen is fogom megrendelni a közelgő Black Friday akció keretein belül - remélhetőleg a legutóbbi ilyen alkalomhoz hasonlóan idén is lesz a márka termékeire kedvezmény. November 11-én lesz náluk egy Singles Day akció is, ami hasonló a Black Friday-hoz, és Kínából indult, pont nemrég néztem erről egy videót.

Ez lenne tehát a legújabb kívánságlistám, amiből talán egyedül a paletta kétséges, annak mindenképpen jobban utána fogok még nézni, hogyha megjelenik.

2 megjegyzés:

  1. Én nagyon szeretem a Nablát, van tőlük korrektorom, bronzositóm, pirositóm, folyékony rúzsom, hagyományos rúzsom, tusaim, mono szemhéjpúdereim és az eddig megjelent két paletta is, és mindennel abszolút elégedett vagyok. Ennek következtében én már meg is rendeltem a palettát, mert biztos vagyok benne hogy nem fogok csalódni.

    Nekem egy darab MAC rúzsom van, a Faux, amit egyébként szeretek, de többet nem fogok venni, legfeljebb ha beleszeretek egy árnyalatba, mert egyáltalán nem értem, hogy mi ez a hype körülötte. Jó rúzs, de nem annyival, hogy triplájába kerüljön egy Rimmelhez képest, vagy egy Pupa duplájába. Nekem nem tartósabb, nem kényelmesebb.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én megvárom szerintem, hogy lesz-e a Black Fridaykor valahol akció, ahol lehet rendelni Nablát, ha nem, akkor megrendelem teljes áron is, egye fene :D
      Nekem csak egy mini Ruby Woo MAC rúzsom van, az viszont egy csoda, de azért, mert NAGYON matt :D

      Törlés