2018. november 16., péntek

Elfogytak #35

Ismét rengeteg kozmetikum fogyott el nálam, így itt az ideje, hogy megmutassam, mik is ezek pontosan. Néhány kategóriát összevonok majd, mivel nem feltétlenül van értelme tíz tusfürdőt, vagy hajbalzsamot egyesével értékelni, úgyhogy mint a fürdősók esetében is, a legjobbakat fogom kiemelni innentől.


A tusfürdők és fürdősók közül igazából mindet szerettem, a legnagyobb kedvencem azonban a Balea Meeresrauchen illat volt, ami sajnos két évvel ezelőtti nyári kiadás, így már természetesen nem kapható. 
A Bath & Body Works Watermelon Lemonade illatú hab állagú kézmosót is nagyon szerettem, biztos, hogy több illatot is ki fogok próbálni még belőle.


La Roche-Posay Lipikar tusfürdő gél: ezt nyáron használtam előszeretettel, mert kellemes, semleges illata volt, jól tisztított, és szinte egyáltalán nem kellett utána testápolót használnom. Már említettem, hogy sokáig küzdöttem egy allergiás folttal a karomon, és úgy gondolom, hogy annak eltüntetésében is nagy szerepe volt, mivel abban az időben szinte semmilyen illatanyagot tartalmazó, potenciálisan irritáló terméket nem használtam a testemen.
Újravenném? Igen. 

Bath & Body Works Cucumber Melon Ultra Shea testápoló: készült róla teszt, elégedett voltam vele, bár a végére már eléggé meguntam az illatát.
Újravenném? Igen, de másik illatban.

Garnier Neo dezodor: körülbelül 1-2 éve már ezeket használom a Rexona Maximum Protection kiegészítéseként. A semlegesebb illatú változatokat szeretem, mint amilyen ez a türkiz színű is.
Újravenném? Igen.

Bomb Cosmetics Kiwi & Lime tusradír: aki nem szereti az olajos testradírokat, az ez sem fogja szeretni, ugyanis ebben bőven volt olajtartalom. A radírozó hatása megfelelő volt, az illata viszont talán kicsit túl erős, pedig én mind a kiwit, mind a limeot nagyon szeretem.
Újravenném? Talán.

The Body Shop mandulatejes testjoghurt: az illatáért totálisan odavoltam, még másnap is lehetett érezni, és szerencsére van itthon belőle egy tusfürdőm is még. Az állagát is szerettem, nyáron jó volt kenegetni, úgyhogy szerintem jövőre is ki fog kötni nálam.
Újravenném? Igen.

Eucerin DermoPure arclemosó: ha egy ekkora arclemosót elhasználok, akkor azt tényleg nagyon szeretem! Így is volt, az egyik legjobb, amit valaha próbáltam, szóval mindenképpen ki fog még kötni nálam.
Újravenném? Igen.

Perspirex izzadásgátló: a Rexonán kívül ez az egyetlen, ami még hatásos nálam, úgyhogy nem igazán tudnék már élni nélküle.

NIVEA MicellAir micellás víz: az egyetlen drogériás micellás víz, amit szívből tudok ajánlani, ami a Bioderma imádatom mellett hatalmas szó...
Újravenném? Igen.

Bioderma Sébium micellás víz (mini): utazásokkor használtam el, igazából ezt is szeretem, viszont néha csípi a szemem, úgyhogy a rózsaszín kupakos mellett maradok továbbra is.
Újravenném? Talán.

NYX Stripped Off arctisztító balzsam: aki szeretne kipróbálni egy ilyesmi terméket, az szerintem mindenképpen ezzel kezdje, már csak a pénztárcabarát ára miatt is. Én imádtam, és bár nem használtam minden nap, két évig simán elég volt.
Újravenném? Igen.

Pantene 3 Minute Miracle hajpakolás: nem éreztem, hogy többet tudott volna, mint a "hagyományos" Pantene Intensive Repair balzsam, talán annyi, hogy ez állagában ez sűrűbb volt, de összességében ugyanolyan elégedett voltam vele.
Újravenném? Talán.

L'Oréal Extraordinary Oil hajpakolás: szerintem már tudjátok, hogy az egyik legnagyobb kedvencem. Most a kókuszos verzióját fogom elkezdeni használni, de biztosan visszatérek majd ehhez is.
Újravenném? Igen.

Isana Professional 4in1 szárazsampon: ki merem mondani, hogy jelenleg ez a legjobb szárazsampon a magyar drogériás kínálatban. Az illata a gyenge pontja, mert kicsit semmilyen, viszont elég semleges, a hatása viszont fantasztikus, ténylegesen frissen mosott hatást eredményez. Kettesével szoktam venni, és remélem, hogy soha nem vonják ki.
Újravenném? Igen.

Aromax Antibacteria borsmenta-eukaliptusz-rozmaring illatosító spray: mindenfelé fújkáltam a lakásban, mert nagyon intenzív és jó illatú, bár a teljes árát picit sokallom - 1800 forint körül kapható -, de akciósan abszolút megéri.
Újravenném? Igen.


Catrice HD Liquid Coverage alapozó: elhasználtam, teszt is volt róla, és még most sem tudom, hogy pontosan hányadán állok vele. Az első időkben odavoltam érte, de a vége felé már nem annyira szerettem, mert úgy láttam, hogy beleült a pórusokba, és kiemelte a száraz részeket.
Újravenném? Háááát...talán.

Essence All About Matt porpúder: ez egy jó átlátszó, mattító púder volt, jelenleg is használom az "újabb" változatát - amit azóta már szintén kivontak a forgalomból.
Újravenném? Ha még lehetne kapni, igen.

L'Oréal Lumi Magique korrektor: nem is tudom, ez hanyadik darabom belőle, de nem az első, és nem is a második, mivel az erről szóló tesztet 2014-ben (!) írtam. 
Újravenném? Igen.

Lush Eyes Right szempillaspirál: ajándékba kaptam, nem vártam tőle sokat, viszont megszerettem! Szépen befedte a pillákat, szép fekete volt, és hihetetlenül tartós, pedig elvileg nem vízálló. 
Újravenném? Igen, bár az ára nagyon borsos.

Maybelline BROWPrecise Fiber Filler szemöldökformázó: szerettem, de most új szerelmem van a Catrice új szemöldökspirálja személyében.
Újravenném? Talán.

Colourpop Precision szemöldökceruza: az volt vele a legnagyobb bajom, hogy csak kifelé lehetett tekerni, és túl krémes volt, na meg szállítással együtt máris nem éri meg, hiába pénztárcabarát alapból.
Újravenném? Talán.

L.A. Girl Shady Slim Brow Pencil: ezt pedig túl waxosnak éreztem, viszont ennek köszönhetően egészen sokáig elég volt. 
Újravenném? Talán.

Essence vízálló fedőspirál: számtalanszor mutattam már, de sajnos ez volt belőle az utolsó darabom, mivel kivonták a forgalomból.
Újravenném? Igen.

Catrice Ultimate Stay rúzs - Mauve Your Lips: a tökéletes nude árnyalat volt számomra, viszont örülök, hogy elfogyott, mivel talán kicsit túl krémes volt az ízlésemnek. Na meg mindig nagy öröm, ha végre elhasználok egy ajakra való terméket.
Újravenném? Igen, de ez is kifutott már.

Giorgio Armani Acqua Di Gioia parfüm (minta): szeretem ezt az illatot, mindig örülök, ha kapok belőle mintát rendeléshez, és örömmel fújkálom el, úgyhogy lehet, hogy egyszer meg is veszem nagyobb méretben.
Újravenném? Igen.



Ennyi lenne mára, elégedett vagyok a mennyiséggel ismét, folytatása következik.

4 megjegyzés:

  1. Az ananászos Balea sampont használom épp és semmi különös, a célra bevált.
    Szép kis mennyiséget elfogyasztottál :)

    VálaszTörlés
  2. Az Isana szárazsampon tényleg nagyon jó, de nekem irritálja a fejbőrömet, viszont ennek ellenére szerintem továbbra is kitartok mellette, mert ezzel se a Balea, se a Batiste nem versenyképes.

    VálaszTörlés