2018. október 29., hétfő

Teszt | IsaDora őszi újdonságok - 2018

Körülbelül két hete érkezett hozzám egy csomag az IsaDorától, benne az őszi újdonságaikkal. Arról tudtam, hogy jönni fog, a tartalma viszont abszolút meglepetés volt. 
Tavaly nyáron már volt szó nálam a márka újdonságairól egy ehhez hasonló átfogó teszt keretein belül, de aki lemaradt volna, annak emlékeztetőként: a márka Svédországból származik, minden termékük illatanyagmentes, és nem tesztelik őket állatokon. A márka termékeit itthon a Douglas üzletekben, illetve a webshopban tudjátok megvásárolni, a drogériás kínálatnál viszonylag magasabb árfekvésben. 


Sajnos a csomagban érkezett termékek közül az alapozót nem tudtam élesben tesztelni, mivel az árnyalat, amit kaptam, túl sötét, pedig kíváncsi lettem volna, hogy mit tud, tekintve, hogy elvileg mindenálló - amit én nagyon szeretek. Amit viszont el tudok róla mondani, hogy 6 árnyalatban kapható, pumpás kiszerelésű, 35 ml terméket tartalmaz, és 8990 forintba kerül.

A korrektorból a legvilágosabb, 01 Porcelain árnyalat érkezett hozzám, ami szerencsére tökéletesen passzol a bőrszínemhez. Ez egy kifejezetten szem alá való, ragyogásfokozó korrektor, ennek köszönhetően már-már vizes az állaga, és csillámos részecskéket is tartalmaz, amik természetes fényben nem, de lámpafényben azért eléggé látszanak, ezért vagy egy külön erre a területre használt szivaccsal, vagy ecsettel szoktam eldolgozni, mert különben az egész arcom csillámos lesz. Nincs túl nagy fedése, de szépen világosítja a szem alatti területet, és púderrel fixálva a kisebb ráncokba sem ül be. Azoknak is tudnám ajánlani, akik számára gondot okoz, hogy a korrektorok nap végére kiszárítják a szem alatti területet. A szivacsos applikátorról megoszlanak a vélemények, engem speciel nem zavar.
5 árnyalatban kapható, 4,2 ml terméket tartalmaz, és 5990 forintba kerül.



A Face Wheel arcra való összeállítások nem ismeretlenek számomra, ugyanis hasonló kiszerelésben már van két highlighter palettám, amiket a mai napig rendszeresen használok. Ez most egy univerzális változat, amiben van primer, kontúr, bronzosító, pirosító és highlighter is. A primer kicsit kakukktojás, mivel a többi termékkel ellentétben krémes állagú, és féltem, hogy rendszeres használat mellett hogyan fog kinézni a paletta, ha az összes pigment beleragad majd a krémes formulába. Szerencsére a festékek nem porolnak, így ezzel nincsen különösebb probléma, de azért óvatosnak kell lenni, ha a két mellette levő színt használja az ember, nehogy véletlenül a primerből is kerüljön az ecsetre.
A primer egyébként egy rendkívül krémes állagú, kissé rózsaszínes árnyalatú krém, ami egészen látványosan feltölti a pórusokat, és nem hagy maga után ragacsos réteget. A kontúrral, bronzosítóval és pirosítóval különösen meg vagyok elégedve, mert szerintem szuperül eltalálták a színeket, a festékek kellően pigmentáltak, és mint már említettem, nem is porolnak. A highlighter eléggé visszafogott, főleg ahhoz képest, amit a márka többi palettájánál tapasztaltam, viszont hétköznapokra sem túl sok.
Mindent egybevetve gondolom, hogy egy ilyen paletta leginkább utazáskor jöhet jól, bár én mostanában a mindennapi sminkem elkészítésekor is előszeretettel használom. Az általam bemutatott összeállítás az egyetlen belőle, ami főleg világos bőrűeken mutathat jól, összesen 18 gramm terméket tartalmaz, és 10600 forintba kerül.


Balról jobbra: bronzosító, kontúr, highlighter, pirosító

A Perfect Eyes mono szemhéjpúderek közül a csillámos ezüst Smoked Pearl, és a matt zöld Army Green árnyalat érkezett hozzám. Egyikre sem tudok igazából rosszat mondani: pigmentáltak, nem potyognak, szemhéjalappal pedig egész nap tökéletesen tartanak, az ezüstre pedig több dícséretet is kaptam, amikor éppen rajtam volt. Teljesen jelentéktelen részlet, hogy kattanás helyett mágnessel záródnak, ez nekem valamiért tökre tetszik.
Novembertől a jelenleg kapható 4 árnyalat mellé 10 új szín érkezik - közöttük az általam bemutatottak is -, 2,2 gramm terméket tartalmaznak, és 3600 forintba kerülnek.


Balról jobbra: Smoked Pearl, Army Green
Mostanában sok helyen látni görgős fejű szemhéjtusokat, az IsaDora is kijött a sajátjával. Olyan az egész, mint egy pizzaszeletelő, ami elég jópofa, de őszintén féltem, hogy egyáltalán nem fogok tudni vele dolgozni. Nos, valóban nem annyira áll kézre nálam, de el tudom képzelni, hogy valakinek pedig pont ez jelenti majd a könnyebbséget. Cserébe viszont matt, nagyon fekete, és tartós, csak éppen a sietős reggeleken nem ehhez nyúlok, mert sajnos olyan a szemformám, amin nem mindegy, hogy milyen tusvonalat húzok, és ha túl vastag lesz, kezdhetem az egészet elölről. Az applikátor előnye viszont, hogy biztosan nem fog félúton elhasználódni, mint mondjuk egy filces tusnál.
Létezik belőle "sima" fekete is, ami nem matt, valamint sötétbarna és sötétkék is. 1 ml terméket tartalmaz, és 5300 forintba kerül.



A Perfect Moisture rúzsok közül a 68 Crystal Rosemauve árnyalat lapult a tesztelendő termékek közül, ez a szín viszont sajnos egyáltalán nem áll jól nekem, leginkább a finishe miatt, ami fényes, vagy inkább jeges, ezért nem is tudtam egy teljes napon át tesztelni. Amit viszont el tudok mondani róla, hogy rendkívül krémes, egy húzásra is megfelelően pigmentált, viszont nem túl tartós, egy evést biztosan nem bír ki igazítás nélkül.
A meglevő 14 szín mellé most 18 új is érkezik, a rúzsok pedig 4,5 gramm terméket tartalmaznak, és 4990 forintba kerülnek.




Legjobban a korrektor, az arcpaletta és a szemhéjpúderek nyerték el a tetszésem, és sajnálom, hogy az alapozót és a rúzst nem tudtam alaposabban letesztelni a színbeli problémák miatt. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése