Személyes | Miért NEM lesz YouTube csatornám?

Amióta blogolok, a leggyakoribb kérdés, amit emberek feltesznek nekem az, hogy mikor kezdek majd el én is videózni. Nem titok, hogy sok videós barátom és ismerősöm van, néhányuk csatornáján láthattatok már, ettől függetlenül viszont a kérdésre mindig az a válaszom, hogy soha, és ezt komolyan is gondolom. A legtöbben nem értik, miért döntöttem így, hiszen ki ne akarna híres lenni a YouTube-on? Így most itt is kifejtem a legfőbb okokat.

Sztárkultusz: az a helyzet, hogy az évek múltán egyre inkább elborzaszt az a fajta rajongás, ami a videósokat körülveszi. Nem értem az aláírásokat, a közös képeket, és azt, hogy valakit "különlegesnek" gondolnak azért, mert tartalmat gyárt az internetre, amit nem csak a közeli hozzátartozói látnak. Ez manapság már a bloggereknél is jelen van - azt sem értem -, de talán a videósok esetében a legdurvább. Engem is ismertek már fel az utcán, üzletben, eseményen, amivel egyrészt nem tudtam mit kezdeni, másrészt persze örültem neki, de nem azért, mert akkor hú, most ismernek az emberek. Nyilván jó érzés, ha elmondják, hogy az én ajánlásomra vettek, vagy nem vettek meg valamit, segítettem nekik, szeretik olvasni a posztjaimat, de én az ilyen emberekre mindig partnerként, nem "rajongóként" tekintek, de valljuk be, ez csak akkor lehetséges, ha van közöttünk valamilyen kapcsolat. 22 éves múltam, és nem hiszem, hogy egy 10-13 éves kislánnyal ugyanolyan kapcsolatom lehet, mint egy velem egyidőssel, hiszen majdhogynem egy évtizeddel fiatalabb nálam. Sokszor úgy érzem, hogy az ilyesfajta rajongás nem is az adott személynek, vagy a tartalomnak szól, amit hanem ahhoz hasonló, mint amikor ötödikben énekesekért meg színészekért voltunk oda, csak éppen velük nem találkozhattunk. Igen, tudom, nem csak gyerekek vannak a YouTube-on, de tény, hogy ők nyilvánulnak meg a leginkább, ők járnak eseményekre, ők kommentelnek, ők írnak privát üzenetet, és egyszerűen nem tehetném meg, hogy 15-16 év alatt akkor én nem foglalkozom senkivel, viszont továbbra sem tudnék mihez kezdeni a lényegi infót nem tartalmazó kommentekkel, az értelmetlen kérdéseket tartalmazó privát üzenetekkel, vagy azzal, hogy százával szeretnének tőlem autogramot vagy közös szelfit. Ezek pedig manapság kikerülhetetlen dolgok, elvárás, hogy interakcióba lépj a "rajongóiddal", vegyél részt közönségtalálkozón, válaszolj a kommentekre akkor is, ha nem tudsz mit, meg úgy általában, építsd a közö(n)sséged. Én az ilyesmitől kellemetlenül érezném magam, frusztrálna a dolog, én nem szeretnék rajongókat. Nem egy alkalommal találkoztam már olyan esettel, hogy xy összvideós esemény után xy videósnak mocskolódó kommenteket írtak - "beképzelt lettél", és hasonlók - mert az adott személy épp sietett valahova (lehet, hogy éppen wc-re, ki tudja), és ezért nem állt meg autogramot osztogatni és beszélgetni. Ha egy embernek megáll, akkor perceken belül még ötven körbeveszi, és sosem jut el oda, ahova kéne, nevetséges ezt beképzeltségként aposztrofálni. Nemrég kitört a botrány, hogy a Hello World nevű videósok által szervezett rendezvényen nem mindenki tudott találkozni a kedvencével - holott ez nem egy "meet & greet" eseményként lett megszervezve. Ma már nincs ilyen, hogy "ez nem egy meet & greet, hanem csak érezzétek jól magatokat, és mi (videósok) is ott leszünk". Nyilvánvalóan mindenki velük akar találkozni, ha lehet, nem "szimplán" jól érezni magát. 

Igen, töredelmesen bevallom, én nem tudnék mit kezdeni azzal, ha valaki kijelentené nekem, hogy én vagyok a példaképe. Csak annyit tudnék kérdezni, hogy miért is? Ugyanolyan ember vagyok, mint mindenki más. Ugyanúgy van véleményem, mint bárkinek, csak éppen azt az utat választottam, hogy kifejezem egy internetes platformon, ettől viszont még nem vagyok több másoknál, és én is tévedhetek. Élvezem, hogy a blogomat nagyrészt 18 éven felettiek olvassák, és nem ritka akár anyukám korosztálya is, így igazán jó hangulatú, informatív és értelmes beszélgetés tud kialakulni a posztok alatti kommentekben, vagy a Facebook oldalon, esetleg az Instagram live-okban. 

Szereplési vágy hiánya: nem érzem igényét, hogy videós formában kitegyem magamat az internetre, és / vagy megmutassam az életem. Itt a blogon elsősorban nem én vagyok a lényeg, hanem az álláspontom, a véleményem bizonyos dolgokról - leginkább termékekről -, amik persze, részét képezik a személyiségemnek, de mégsem az a fő fókusz. Sokkal többet ér számomra, ha valaki egy posztom alapján saját maga belegondol olyasmibe, amibe azelőtt esetleg nem, vagy éppen rátalál egy olyan termékre, filmre, sorozatra, ami más esetben elkerülte volna a figyelmét. Valakinek biztos az imponál, ha százával kapja az ajnározó kommenteket az aktuális róla készült képre Instagramon, vagy a dicséreteket, hogy milyen jó a stílusa, milyen szép az íróasztala, vagy milyen "különleges", én viszont ezt felszínesnek érzem. Nálam is vannak személyes tartalmak, ezeket viszont mindig igyekszem úgy közölni, hogy ne szimplán az jöjjön le belőle, hogy nekem milyen csodás, vagy éppen szar, hanem gondolatébresztő módon, amihez mindenki hozzáteheti a sajátját. Tudom, emberi igény, hogy belelássunk a másik életébe, megtudjuk, hogy kivel jár, milyen betegsége van, mennyit keres, és hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem nézek napi vloggereket, de akiket nézek, azokról mind elmondható, hogy nem csak azért teszem, mert jó kukkolni. (A "hangulatblogok" sem kötnek le, én információt és gondolatokat szeretnék, nem szép képeket és három szépen megszerkesztett mondatot, arra ott az Instagram.) A YouTube esetében legtöbbször nem is igazán a tartalom, hanem annak gyártója van előtérben, ami számomra egyáltalán nem vonzó. Nem szeretek szerepelni, és néha azt is bánom, hogy egyáltalán feltűntem másoknál.  (Hasonló okok miatt nem láttok egyébként az Instagramomon sem túl sok képet és szelfit rólam.) 

Technikai felszereltség hiánya: van egy jó kamerám, tudom is használni, hát hol itt a probléma? Nos, a videózás ma már lényegesen több felszerelést igényel, mint azt bárki gondolná. Fények, állvány, mikrofon, igényes háttér, vágóprogram, vágáshoz megfelelő számítógép, objektívek, és most csak azokról az "alapvetésekről" beszéltem, ami lassan szinte mindenkinek van. Sajnos túlzás az az állítás, hogy akár egy telefonnal is elkezdheted, mert nem a minőség számít, mert beszélhetsz bármilyen jól, lehetnek szuper ötleteid, de mivel a YouTube alapvetően egy vizuális platform, a kutyát sem fogod érdekelni, ha egy idő után nem fejlesztesz. Belehallatszik az utca / a mosógép / anyukád zaja, zavar a kanapé a háttérben, szemcsés a kép, nem elég éles a kép, ferde a kép, sötét a kép, túl világos a kép, remeg a kép, a fókusz miatt nézhetetlen, miért hagytad benne az őőő-zést, túl sok a vágás...oldalakat tudnék teleírni azokkal a nézők által különféle videók alatt hagyott kommentekkel, amik szimplán az audio/vizuális élményt kritizálják - még akár vlogok esetében is. Nem egyedül élek, nem Pinterestről szedtem a szobám, és jelenleg nincs anyagi keretem egy olyan laptopra, amivel meg tudnék nyitni egy vágóprogramot. (Update 2018-ból: azóta már van laptopom, de továbbra sem érdekelnek a vágóprogramok.) Ha saját magam szórakoztatására gyártanám csak a videókat, akkor felvenném, és tárolnám a winchesteren. Mindenkinek, aki nyilvánossá teszi a videóit célja egy kicsit, hogy nézettséget, feliratkozókat szerezzen, ez pedig nem megy anélkül, hogy az adott tartalom (potenciális) fogyasztóira nem hallgatunk, ha mást nem, legalább olyan tekintetben, hogy ők mit és hogyan néznek szívesen. 

Nem érdekel más preferenciája: ez részben összefügg az előző ponttal, és ez a fajta hozzáállás nagyrészt magyarázza azt is, hogy miért nem vagyok "topblogger". Olyan tartalmat gyártok, ami nekem tetszik, és nem igazán érdekel, hogy mi a trend, és mi "fancy". Ha én nem értem a "mi van a telefonomon" videók létjogosultságát, akkor kérheti bárki, és lehet akármilyen népszerű, nem fogok olyat csinálni. A blogon is előfordult már, hogy valamilyen bejegyzést rengetegen kértek, aztán amikor megcsináltam és kikerült, alig kattintottak rá. Valamilyen tekintetben igyekszünk kiszolgálni az igényeket, de ahogy a blogon sem fogom a képeim és a sablonom stílusát a jelenlegi divathoz alakítani, addig egy videóban sem kennék fel másik rúzst azért, mert valakinek az előző nem tetszett rajtam. 

De legfőképp nem vonz: néha-néha eszembe jut, hogy mennyivel egyszerűbb lenne egy kedvences vagy elfogyott termékes posztot videó formájában rögzíteni, mint fotózgatni és szöveget írni hozzá, de aztán ez a gondolat gyorsan szertefoszlik, és rájövök, hogy valójában a fent említett okok miatt, és azokon kívül sem igazán vonz ez az egész. Ahogy a fotózás esetében, itt is inkább a kamera másik oldalán szeretek állni, és szívesebben ötletelek másoknál.

Persze van még ezer másik ok, ami miatt ez a világ nem nekem való, és innentől kezdve ha valaki felteszi nekem az ominózus kérdést, elég lesz megmutatnom neki ezt a posztot. Nem állítom, hogy életem végéig ezen az állásponton leszek, mert mint ahogy már fentebb említettem, én is ember vagyok, változhatnak a preferenciáim, de jelenleg úgy érzem, hogy mivel ez az egész YouTube dolog egyre nagyobb méreteket ölt, nekem nincs helyem benne. Hogy megérné-e kipróbálni, azt nem tudom, de jelenleg nem is foglalkoztat a gondolat.