2019. április 9., kedd

Szerzemények #43 | Bécs, külföldi rendelések...

Több mint fél éve nem volt már ilyen bejegyzés, mert valahogy sosem tudtam összeszedni annyi terméket egyszerre, hogy megérje bemutatni. Most viszont elég sok minden összegyűlt a lehető legkülönfélébb helyekről és árkategóriából. 


Nemrég úgy döntöttem, hogy beadom a derekam, és megrendelek két olyan palettát, amire már régóta vágytam, de sosem tudtam rávenni magam, hogy beszerezzem. Az egyik ilyen a Nabla Soul Blooming, ami egyben az első termékem is a márkától, és említettem korábban, hogy nagyon tetszik. A másik az Anastasia Beverly Hills Norvina paletta, amiről egy időben le is mondtam, meggyőztem magam, hogy nincs rá szükségem, azonban amikor március közepén Bécsben jártam, volt alkalmam élőben is megnézegetni, és teljesen elvarázsolt. Néhány napja kaptam kézhez mindkettőt, de ennyi idő után is azt tudom mondani, hogy szuper vétel volt, imádom őket. Végre beruháztam az Estée Lauder Double Wear alapozóra is, amiről szintén sokáig próbáltam lebeszélni magam, de egy minta kiszerelés meggyőzött arról, hogy kell nekem. 
A Colourpop Lace árnyalatú Super Shock Shadow szemhéjpúdere és Ocean Ave árnyalatú Ultra Blotted Lip folyékony rúzsa kalandos úton került hozzám, ugyanis...


...elcserélték az ingyenes szállításkor leadott rendelésemet egy japán lánnyal, így helyettük két olyan terméket kaptam, amit nem is én rendeltem: a Zoella x Colourpop Brunch Date palettát és ugyanezen kollekció pirosítóját, amely a Soul Mate névre hallgat. A cég egyébként nagyon készséges volt, miután elküldtem nekik a fotókat a rossz termékekről, visszaírtak, hogy azonnal postázzák az eredeti rendelésem, amit pedig kaptam, azt megtarthatom. 
Szintén az ingyenes szállítás alatt rendeltem két szempillaspirált - Blue Ya Mind és Purple Prose - és egy filces szemhéjtust is CRZY árnyalatban.


Bécsben nem vittem túlzásba a vásárolgatást, de persze azért becsúszott néhány dolog. Mint mindig, most is feltankoltam fürdősókból, mivel ezeket itthon még nem láttam, és megvettem a NIVEA Creamy Lime tusolóhabját is, amivel szintén nem találkoztam még az itteni drogériákban. A Garnier Fructis 10in1 Argan Cream hajápoló szintén újdonság volt számomra, ahogy a Langhaar Mädchen szárazsampon is, de utóbbiról közben kiderült, hogy nálunk is megvásárolható. A Manhattan Eyemazing Jewel Rocks szemhéjpúderpalettát már régebben kinéztem Instagramon, mivel azt vettem észre, hogy kint a Rimmel termékeket a Manhattan márkaneve alatt forgalmazzák, tehát ez valójában egy Rimmel termék.


Végül pedig már csak néhány itthoni drogériás szerzemény maradt, például a Batiste újfajta szárazsamponjai, amiket eddig még csak a Müllerben láttam, de remélem, hogy máshol is kaphatóak lesznek majd, mert odavagyok értük. Szükségem volt egy új szempillagöndörítőre is, amit ismét az Essence-től szereztem be. Szintén az Essence-től vásároltam egy Make Up Buffer ecsetet és egy Colour Boost matt folyékony rúzst is, aminek leginkább a színe fogott meg.
Újravásároltam a NIVEA micellás sminklemosó kendőit, a Garnier Mineral Action Control+ és a Balea 5in1 Protection dezodort pedig csak kíváncsiságból tettem a kosaramba, mert eléggé ráuntam a korábban használt dezodorjaimra. 

A héten Glamour-napok, szóval hétvégén vagy a jövő héten a korábbiakhoz hasonlóan a kuponos vásárlásomról is láthattok majd egy bejegyzést, úgyhogy aki eddig hiányolta a szerzeményes bejegyzéseket, az igazán jól fog járni. 

2 megjegyzés:

  1. mennyire jófej volt már a CP! nekem januárban jött meg a Norvina palettám, az egyik szín törött volt, írtam a cult beautynak (fotókat is mellékeltem persze), akik annyit ajánlottak fel, hogy ha a saját pénzemen visszaküldöm, akkor küldenek újat... kössz. :D amúgy nekem a Norvina csalódás. nem értem, nem tudom, lehet, hogy én fogtam ki egy rossz palettát.. de egyszerűen a színek nem pigmentáltak, foltos, nem lehet satírozni, iszonyatosan porzik, hullik... sokat agyaltam anno a MR és a Norvina között, ezt választottam, de utólag nagyon bánom. pedig a neten ódák vannak róla, és a swatchok is elképesztőek.. hát az enyém egy olyan essence minőség - az árához és elvárásaimhoz képest azért elég szégyen szerintem. :D :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez mekkora genyóság tőlük...mondjuk egyébként ha törött termékről van szó, akkor a Colourpopnál is rengeteg e-mail váltásba kerül visszakapni a pénzt, mert rendszerint megoldják annyival, hogy nyomkodd vissza, meg küldenek kedvezménykupont.
      Porozni az enyém is nagyon porzik, de mondjuk ez szinte az összes ABH palettára érvényes, azon kívül viszont nagyon elégedett vagyok vele. Lehet egyébként, hogy gyártástól függ a minőség, mert amikor anno a Subculture-ra annyian panaszkodtak, akkor utána változtattak a formulán és állítólag az újak már nem annyira borzasztóak.

      Törlés