2019. március 7., csütörtök

Februári kedvencek | 2019

Február hálistennek hihetetlenül gyorsan eltelt, pedig csak néhány nappal rövidebb, mint a többi hónap az évben. Nem is tudom elmondani, hogy mennyire vártam már a tavaszt, olyan volt, mintha soha nem akart volna vége lenni a télnek, a munka pedig szerintem erre még rátett egy lapáttal. Kedvenceim viszont voltak bőven most is, mutatom is őket - bár ha az összeset beletettem volna ebbe a bejegyzésbe, akkor még holnap is itt ülnénk. 


Hétköznap sajnos nem tudom kihagyni a hajszárítást, de ha már így alakult, akkor elkezdtem használni a L'Oréal Stylista The Blowdry Cream hajápolót, amit még régebben kaptam egy rendezvényen. Én nem szoktam beszárítani a hajam, de úgy vettem észre, hogy sokkal kevésbé szöszös a hajam, ha ezt használom, valamint szárítás után könnyebben is formázható. A Yamuna hidratáló arctej egy meglepetésdobozban volt még elég régen, viszont mivel akkoriban éppen rengeteg arctisztítóm volt megbontva, csak beraktam a fiókba. Nemrég viszont elővettem és láttam, hogy közeleg a lejárati ideje, így elkezdtem használni, és nagyon megszerettem. Valóban hidratál, kellemes érzés, amit a bőrön hagy, örülök, hogy megtaláltam. Az Emolium krémet legfőképp a kezemre használtam, mert hihetetlenül ki van száradva, és gyakorlatilag ez az egyetlen dolog, ami segít. Elővettem az AVON My Attitude parfümöt is, ami inkább egy téli illat, de én a melegebb időben is fújkálom. 


A Morphe James Charles paletta első látásra szerelem volt, és ezt rendszeres használat mellett is tartom. Még mindig nem sikerült belőle az összes színt élesben kipróbálnom, úgyhogy a teszt még várat magára, viszont februárban igyekeztem sokat sminkelni belőle. Az Essence Prime+ Studio mattító primere szerintem szuper darab, bár azért annyira nem mattít, viszont szépen a helyén tartja a sminket, és szebben is terül rajta a legtöbb alapozó, mint önmagában, szóval én szeretem. Aki viszont nem kedveli az erős illatú termékeket, az ne ezt válassza. Mostanában igyekszem minél többet elővenni a folyékony és krémes állagú highlightereimet, így került elő a the Balm Mary-Dew Manizer is, amit néha kombinálok a por állagú testvérével, úgy igazán ütős végeredmény érhető el. Végül pedig az új Maybelline Snapscara szempillaspirált használtam még rengeteget, ami bár nálam nem jön le csak meleg vízzel, ettől függetlenül tényleg jó termék, bár nem nyújt műszempillahatást.

Kép forrása: RTL Klub

Az RTL új műsora, a Cápák között már az első résszel megvett kilóra. Aki nem hallott volna még róla, annak röviden: adott öt befektető Magyarország legsikeresebb üzletemberei (és üzletasszonyai) közül - ők a cápák -, hétköznapi emberek pedig bemutatják nekik az üzleti ötleteiket annak reményében, hogy sikerül a cápákat meggyőzni. Amerikában ugyanezt a formátumot Shark Tank néven vetítik, érdemes a magyar változatba is belenézni, ha érdekel valakit az ilyesmi.
Közvetlenül a Cápák között után adják az Isten veled, Magyarország című műsort, amiben minden héten bemutatnak három történetet olyan magyarokról, akik már külföldön élnek, vagy épp most költöznek ki. Aki nézte a Keresem a családomat, annak már ismerős lehet a hangulata, de itt nincs műsorvezető, mindenki csak mesél a saját történetéről. Vannak lelkizősebb részei, de egyáltalán nem viszik túlzásba ezt a vonalat, úgyhogy maximálisan életszerű az egész.

A blog kapcsán februárban meglett a félmillió oldalmegtekintés, aminek örömére egy nyereményjáték is fut jelenleg, úgyhogy ha még nem jelentkeztetek, akkor kukkantsátok meg.

Kedvenc dalok:
Bring Me The Horizon - medicine
The Killers - Land Of The Free
YEAST - Black Night
Foals - Sunday
Donovan - Catch The Wind

Ezeket szerettem tehát februárban, márciusban pedig remélem, hogy már abszolút átadhatom magam a tavaszi hangulatnak. 

6 megjegyzés:

  1. Szia! Az első mondatod "Hétköznap sajnos nem tudom kihagyni a hajszárítást...". Hogyhogy? Naponta hajat kell mosnod? Miért? Annyirá megdöbbentő számomra ez, azért kérdezem. Nekem hosszú hajam van, 2 hetente mosom, SOHA nem száritom. Ezért érdekel, hogy Veled mi a helyzet 😊

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon lassan szárad, ráadásul mivel vasalom, ezért éjszakára sem maradhat nedves sajna. 2-3 naponta mosom amúgy.

      Törlés
  2. Az az Avon parfüm tényleg nagyon fincsi, ősszel szívesen használtam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem tudom, nálam miért lett tavaszi illat, de most is simán fújkálom :D

      Törlés
  3. Annyi jót hallottam már a Maybelline spirálról tegnap megvettem én is (mondjuk a dm akciós ára jó motiváció volt hozzá. 😃
    A Yamuna Krémmániás dobozban volt. Eleinte nekem is tetszett, de aztán elkezdett zavarni, hogy olyan furcsa érzetet hagy, mintha maradna utána egy filmréteg. A végén már alig vártam, hogy elfogyjon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Érdekes, mert én meg pont azt a filmréteget szeretem :D Pont annyira hidratál, amennyire kell, azt utálom, amikor egy arclemosó után már nedvesen is húzódik az arcom.

      Törlés