2018. május 31., csütörtök

Tényleg megéri?! | the Balm Mary-Lou Manizer highlighter

Instagramon, illetve Facebookon nemrég megírtam, hogy egy olyan termék lett az enyém nemrégiben, ami korábban anti-kívánságlistás posztban szerepelt. Ez nem más, mint a The Balm ikonikus Mary-Lou Manizer highlightere, amelyet a márka sajtóeseményén kapott ajándékcsomagban lapult, és az az igazság, hogy hihetetlenül megszerettem, ezért is gondoltam, hogy szentelek neki egy külön posztot. Tény, hogy az ominózus poszt elkészültekor még szinte egyáltalán nem használtam highlightert, az elmúlt időben pedig az egyik kedvenc termékfajtámmá nőtte ki magát, de ebből is látszik, hogy mint sok más esetben, ahol ízlésről van szó, smink tekintetében sincsenek kőbe vésett dolgok. 



A csomagolásról nem ejtenék túl sok szót, ugyanis szerintem az is felismeri a grafikát, aki még nem próbálta. A kis tégely maga rendkívül strapabíró, abszolút táskába dobós darab, ráadásul egy egész nagy tükör is található benne.


És akkor a beltartalom...maga a highlighter alapvetően arany árnyalatú, de hideg fényű, kissé pezsgős. Én magam nem vagyok oda az arany árnyalatokért, de ez úgy gondolom, hogy szinte mindenkihez illik, bőrtónustól függetlenül. (Talán az IGAZÁN világos bőrűeken egy picit sötét lehet, de én például még simán tudom használni.) Emellett az igazi ereje a formulában van, mivel már-már krémes textúrájú termékről beszélünk, amiben abszolút nincsenek feltűnő, nagy csillámok.



Építhető, így hétköznapi használatra és alkalomra is tökéletes, attól függően, hogy mennyit viszünk fel belőle, és persze mivel. (Én általában egy keményebb szőrű, de laza, pufi ecsetet használok hozzá, amit a NYX-ben kaptam ajándékba egy vásárláshoz.) Hallottam, hogy van, aki belső szemzugba és szemhéjpúderként is használja, én csak a szemöldököm alá szoktam belőle néha tenni egy kicsit, ujjal felvive kifejezetten fóliás hatása van. Azt is olvastam viszont, hogy a nagyobb pórusokat és a ráncokat sajnos kiemeli, erről nem tudok nyilatkozni, mivel nekem egyik sincs. Rajtam egész nap látható, nem tűnik el a nap végére.

A fenti minta ujjal, az alsó ecsettel készült, sajnos képeken nem annyira jön át, hogy milyen valójában :(

Illata nincs, maximum ha közelről beleszagol az ember. A márka nem tesztel állatokon, ez a termék pedig még vegán is. 8,5 gramm festéket kapunk, ami szerintem életem végéig elég lesz, és pontos árat sajnos nem tudok, de körülbelül 6-7 ezer forint körüli áron vásárolható meg a The Balm állvánnyal ellátott Müller üzletekben, amely Budapesten mindenhol, vidéken pedig egyelőre Pécsen, Debrecenben és Székesfehérváron található, de természetesen online is beszerezhető.

Összességében abszolút értem már a felhajtást körülötte, és bár az árát még mindig kicsit sokallom, többfunkciós, univerzális, időtálló terméknek tartom, és még talán azoknak is tudnám ajánlani, akik egyetlen highlightert szeretnének csak. Ha valaki szívesen meglepné magát egy magasabb árkategóriás, és valóban minőségi highlighterrel, akkor azt mondom, hogy ezzel nem igazán tud mellélőni. 

4 megjegyzés:

  1. Én a minap rendeltem meg a Notinoról 3000 párszáz forintért. Hát beleszerettem, pedig nem vagyok nagy highlighteres, de imádom :)

    VálaszTörlés
  2. Tyűha, tényleg nagyon szép! Én már a highlighter vásárlásról leállítottam magam, mert így is több van, mint elegendő. Megvan a Sleek Soltice palettája, aztán a Catrice Caviar Gauche "tányérja", egy gyönyörű Pupa. Ennyi, de ez épp elég. Általában a Catrice-t használom hétköznap, alkalmakra a Pupát, és ha valami extra kell, akkor a Sleek.
    Sőt, jut eszembe, van a Sleektől és a MUR-tól egy-egy 3in1 (bronzer/highlighter/blush) palettám is.
    Na, szóval tekintve, hogy 42-nél már nem leszek fiatalabb, nekem ennyi elég lesz egy életre :)

    (Bár nemrég azt mondtam, szemhéjpalettát sem veszek mostanában, aztán a héten a Cult Beauty leakciózta a Huda Desert Duskot, szóval úton van a kicsike. Mentségemre legyen szólva, erre az egy palettára még nagyon vágytam.).

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ne is mondd, én is többet gyűjtöttem be, mint amennyit valaha el fogok tudni használni :D Óóó, a palettákra én is ezt mondtam, de kábé minden héten rákerül valami a virtuális kívánságlistámra :D

      Törlés