2018. január 12., péntek

Teszt | Maybelline Superstay Matte Ink folyékony rúzsok

A Burgundy Bar palettával nagyjából egyidőben jelentek meg a Superstay Matte Ink névre keresztelt hosszantartó folyékony rúzsok is a Maybelline kínálatában, amelyek túlzás nélkül állíthatom, hogy szinte azonnal az egyik kedvenc ajaktermékeimmé váltak, hiszen nemcsak hogy tényleg bármit kibírnak, de olyan sötétebb, bevállalósabb árnyalatokban is kaphatók, amelyeket ilyen áron máshol nem igazán találunk - legalábbis nem errefelé -, és ha minden igaz, hamarosan még több gyönyörű szín érkezik belőlük. Sajnos itthon az elérhetősége ezeknek is kissé nehézkes, de erről később még lesz szó.


A csomagolás nem csak mutatós, de praktikus is, hiszen kívülről is látható a nagyjábóli árnyalat. Az applikátor nem a szokásos, a közepében van egy lyuk, aminek segítségével pont elengedő terméket vesz fel, és viszonylag precízen lehet vele dolgozni - más kérdés, hogy nekem ez legtöbbször nem megy. Az illatuk kicsit természetellenes, műanyag jellegű, amit viszont én meglepő módon kedvelek, de ezzel lehet, hogy egyedül vagyok a világon.



Az állaguk sűrű, már-már gumis, ez viszont nem jelenti azt, hogy nehéz lenne a felvitelük: kifejezetten jól terülnek, és már egy rétegben is szuperül fednek anélkül, hogy a száraz részeket kiemelnék. Ahogy a képeken is látni fogjátok, a két legsötétetebb szín - Believer és Escapist - hajlamos foltosodni, ez viszont csak a képeken ennyire feltűnő, élőben teljesen viselhető mindkettő. Építeni lehet őket, de maximum kettő vékony réteget ajánlok. Nem száradnak mattra, ugyanakkor nem is fényesek, és ami sokaknak zavaró lehet, hogy picit ragacsosak maradnak még megkötés után is, ami viszont nap közben minimálisra redukálódik, engem ez nem tántorít el a használatuktól.
Ami pedig számomra a leglényegesebb: lerobbanthatatlanok, de tényleg. Enni, inni bármit lehet velük, meg sem moccannak, és bár olvastam, hogy volt, akinél morzsolódott, és csúnyán kopott a száj belsejéről, én ezek közül egyiket sem tapasztaltam, pedig nem kíméltem őket. Ugyanakkor az extrém tartósság miatt javítani nehéz őket, ezért abszolút kezdő rúzsviselőknek nem feltétlenül ajánlanám. Eltávolításához mindenképpen kétfázisú, olajos lemosóra van szükség, mással neki sem érdemes állni. Az én ajkaimat nem szárítják, de nem is vagyok hajlamos ilyesmire.

Színek fentről lefelé: 20 Pioneer, 50 Voyager, 35 Creator, 40 Believer, 45 Escapist
20 Pioneer
50 Voyager
35 Creator
40 Believer
45 Escapist

Az Európában is kapható kínálatban jelenleg 10 szín található, ebből azonban nálunk mindössze négy - ha jól tudom a Pioneer, a Voyager, a Romantic és a Dreamer - érhető el néhány Rossmann üzletben, amelyek, ha jól emlékszem Budapesten a Flórián tér, a Mammut, a Jászai Mari tér, valamint az Árkád. Én öt árnyalatot birtoklok jelenleg, a Pioneer-t Notinoról rendeltem, a Voyagert egy prágai Rossmannban vettem, a Believert, az Escapistet és a Creatort pedig külföldről rendeltem - FeeluniqueASOS -, vagy kaptam. 5 ml terméket tartalmaznak, és itthon 2299 forintba, külföldön pedig 9-10 euróba (~3000 forint) kerülnek teljes áron.

Mindent összevetve én hihetetlenül elégedett vagyok velük, csak ajánlani tudom ezt a formulát, és tűkön ülök már, hogy végre elérhető közelségbe kerüljenek az új árnyalatok is, amelyek közül szinte majdnem az összeset szeretném majd beszerezni. 

4 megjegyzés :

  1. Gyönyörűek! *.*
    Én is fogok belőlük venni, de lehet hogy már kivárom az új színeket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem arra még kell várni jó sokat, úgyhogy jobban jársz, ha inkább akkor veszel, ha épp találsz :D

      Törlés
  2. Nagyon jól állnak! Magam részére maximum a Dreamert tudnám elképzelni, de az már nevetséges, ami az elérhetőségét illeti...
    Nekem az első idei felfedezésem a Dermacol 16h kétfázisú szájfénye. Notinoról rendeltem, és végre nem matt, szépek a színei (5-ös és 12-es árnyalatokban vettem). 15 órát biztosan bírt, csak egy keveset kopott meg, de nem volt zavaró, bár ez talán az árnyalatoknak is köszönhető. Persze nekem az volt benne igazán vonzó, hogy nem csak sötét árnyalatai vannak. Végre találtam tartós rúzst, mert nekem a Provokalips abszolút nem jött be..

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ó, igen, azokat én is néztem, Prágában még élőben is találkoztam velük, de az az igazság, hogy a színválaszték nem nyűgözött le, de azért lehet, hogy majd teszek vele egy próbát.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...