2018. január 10., szerda

2017 kedvencei | Testápolás, arcápolás, hajápolás

Azt kell mondjam, hogy meglehetősen nehéz volt összeszedni a múlt év kedvenceit, ugyanis rengeteg újdonságot vettem és próbáltam ki. Ennek ellenére vállaltam a kihívást, és bár ezen termékek nagy részével már valószínűleg találkoztatok nálam, de mégis úgy gondoltam, hogy hasznos lehet egy - vagy ezesetben kettő - posztba összeszedni a legjobbakat. 


Rengeteg fajta tusfürdőt kipróbáltam 2017-ben, de a szokásos kedvenceimen kívül a The Body Shop tusik kiemelkedtek a mezőnyből. Igaz, hogy drágábbak, mint általában a drogériás társaik, de a karácsonyi limitált kollekciók mindig isteniek, ráadásul úgy tapasztaltam, hogy jóval lassabban fogynak, mint más tusfürdők. Testápolók közül ugyanezen márka Hawaii Kukui krémje aratta a legnagyobb sikert, elsősorban az illata és a hosszantartó hidratáló hatása miatt. Fürdősók közül az egész évemet végigkísérte a Dresdner Essenz Winterbad és Winterbeerenbad, mindkettő illatáért odavagyok, és minden alkalommal feltankolok belőlük, ha éppen találok a polcon. A Garnier Nēo Shower Clean dezodort számtalanszor újravettem, a Perspirex és a Rexona Maximum Protection mellett ez bizonyult a leghatékonyabbnak, így nem mostanában fogom lecserélni szerintem. Végül pedig a Zoella Beauty Wonderhand kézkrémnek is bérelt helye van itt, ha beleférne a neszeszerembe, még a táskámban is magammal vinném.


Hajfronton több csalódás ért, mint ahánnyal elégedett voltam, tisztítás tekintetében a L'Oréal Botanicals vonal korianderes samponja volt az egyetlen, ami tényleg bevált - ha nem vesszük a Pantene micellás samponját, amire nemrég találtam rá. Az egyetem mellett sokszor nem volt időm balzsamokat és pakolásokat 5-10 percig fent hagyni, de mivel ez nem kifogás, mindenféleképpen kell valami, ami lezárja a hajszerkezetet, legtöbbször a Vitalcare Luxury Argan hajban hagyható balzsamjához nyúltam, amit sajnos azóta már kivontak. Az egyik kedvenc szárazsamponomról már sok szót ejtettem, ez a Batiste Strenght & Shine, tesztet is olvashattok róla. A Coconutoil Cosmetics Hair Repair hajregeneráló szérumával ugyan csak év végén ismerkedtem meg, de év közben is, ha volt rá időm, igyekeztem különféle olajokkal - jojoba, kókusz, mandula - ápolni a hajam, amelyeket nagyjából 2-3 órán át hagytam fent, majd alaposan kimostam. Mosás után nedves, vagy száraz hajon az Aussie 3 Miracle Oil hajápoló olajat használtam az év nagy részében, amivel meg vagyok elégedve, de idén szeretnék kipróbálni majd valami újdonságot.


Ha sminklemosásra kerül a sor, akkor nem igazán szeretek kísérletezni, ugyanis megtaláltam a számomra legmegfelelőbb termékeket: a Bioderma H2O micellás víz és az Yves Rocher PurBleuet kétfázisú sminklemosó örök kedvenceim. Lemaradt a képről, de idén fedeztem fel a NYX Stripped Off arctisztító balzsamát is, amit az igazán erős sminkek eltávolítására használok legtöbbször. 2017-ben szinte teljesen elhagytam a fizikai bőrradírokat a rutinomból, már csak 1-2 havonta néhányszor esik jól ilyen formában eltávolítani az elhalt hámsejteket, és a kémiai hámlasztás szerelmese lettem, ehhez pedig a Paula's Choice Resist Daily Pore Refining Treatment 2% BHA, illetve a Geek & Gorgeous Smooth Out 12% AHA + Cactus Liquid hámlasztókat használom deluxe minta kiszerelésben, ugyanis ezek is hónapokra elegendők nálam. Szintén a tavalyi év nagy felfedezése volt a The Ordinary márka, amelybe azonnal beleszerettem, mert pofátlanul olcsón árulnak magas hatóanyagtartalmú, szép összetételű arcápolókat. A kínálatból a legnagyobb kedvencem a Niacinamide 10% + Zinc 1% szérum lett, és már mióta ígérgetem a tesztet az általam kipróbált termékekről, rajta vagyok az ügyön! Mint sokan mások, én is megrendeltem az A'Pieu Pure Block fényvédőt, és nem bántam meg, mivel semmit sem utálok annyira, amikor egy fényvédő, vagy naptej ragacsos érzetet hagy a bőrön, ez viszont nem ilyen, de emellett megfelelő védelmet nyújt még a legforróbb napokon is. Ajakápolók közül továbbra is csak a Carmex Original, évek óta nem ér más a nyomába nálam.

Nemsokára érkezik a második, sminktermékes rész, és csakúgy, mint tavaly, lesz egy harmadik is minden mással, ami nem szépségápolással kapcsolatos :)

4 megjegyzés:

  1. Én 2 éve kezdtem el kémiai hámlasztani, először csak bha-t használtam egyedül, így is éreztem a hatását de 2 hónapja aha-val kiegészítve elképesztő szép bőrt varázsolt, nagyon ajánlom mindenkinek!(Geek&georgeus Cheer Up 6% Mandelic + BHA Liquid és [Cosrx] AHA 7 Whitehead Power Liquid kombó vált be nekem nagyon).
    Az Ordinary tesztre nagyon kíváncsi lennék, eddig mindig sold out volt ez a szérum amikor akartam venni, annyira kíváncsi vagyok rá :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont így történt nálam is, először vezettem be a BHA-t, utána az AHA-t! :D Már lassan szégyen, hogy mennyire megcsúsztam a tesztekkel, de legalább jó kiforrott véleményem van már róla :D

      Törlés
  2. Ideje lenne már nekem is kipróbálni ezt az A'Pieu fényvédőt. Egyáltalán nem fénylik/ragacsos? A hidratáló fölé kell kenni, ugye? Fényvédős hidratálót használok, és így télen még elmegy, de nyáron azt is púdereznem kellett, hogy ne legyen fényes....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én soha nem használok hidratálót a smink alá, de valószínűleg afölött is működik, és általában lepúderezem - ahogy mindent -, de onnantól kezdve tart rendesen :)

      Törlés