2018. január 24., szerda

2017 kedvencei | Minden, ami nem kozmetikum

Ezen bejegyzés tervezésekor jöttem rá, hogy néha nem ártana jegyzetelnem, mert bizony én sem vagyok képes fejben tartani például az összes filmet, amit egy év alatt láttam. Ebből tanulva idén már máshogy csinálom majd, de térjünk is a lényegre.

Mivel napi vloggerekről van szó, a legtöbb videót tavaly a The Frey Life-tól láttam, akiket már említettem egy korábbi havi kedvences posztban is. Ha szeretitek a kicsit orvosi jellegű, rendkívül életszagú vlogokat, akkor tudom őket ajánlani, ugyanis a házaspár egyik tagja, Mary cisztás fibrózissal küzd, így nagy hangsúlyt helyeznek arra, hogy milyen az élet egy krónikus betegséggel, na meg egy segítőkutyával. Hasonló témában készít videókat Christina Doherty is, akinek a személyisége a legmegfogóbb számomra, tündéri lány! Sminkes témában szégyen szemre én csak idén fedeztem fel Tatit, de nem kellett sok hozzá, hogy teljesen rákattanjak a videóira. Tetszik, hogy mindig naprakész, részletes és hasznos teszteket készít, rengeteg terméket vettem - vagy éppen nem vettem - meg a véleménye alapján. Ha ki kéne választanom az abszolút kedvencemet ebből a válogatásból, az biztosan Katrin Berndt lenne. Példaértékű és hiánypótló az a fajta életszemlélet, amit ő képvisel, és ha szeretitek a tetoválásokat, vagy terveztek csináltatni, akkor is érdemes ránézni a csatornájára. Magyarok közül ezúttal csak egy jutott eszembe, a Japánspecialistáról is volt már szó korábban, minden héten alig várom az új témát, amivel Aliz jelentkezik, hihetetlenül szórakoztató és informatív minden egyes videó.


Sorozatok közül a 12 Monkeys és a Black Mirror nyerte el leginkább a tetszésem, előbbinél eléggé oda kell figyelni, mert pillanatok alatt bele lehet bonyolódni a történetszálba, utóbbi pedig totálisan lehoz az életről, habár az én ingerküszöbömet általában nem sikerül megütnie. Filmek tekintetében totálisan átvette az uralmat a Harry Potter, mást nem is igazán tudok felidézni, ami emlékezetes volt, ebből a sorozatból viszont bármennyiszer meg tudom nézni a filmeket. Csak idén sikerült rávennem magam, hogy megnézzem a Legendás állatok és megfigyelésüket, mert őszintén nem hittem benne, hogy visszahozhatja az eredeti hangulatot, és körülbelül egészen a film egyharmadáig így is gondoltam, de aztán valami átkattant, és már nagyon várom a második részt.


Talán senkinek sem meglepő, hogy a legemlékezetesebb esemény a nyári budapesti vizes világbajnokság volt, az egészet végigizgultam a tv előtt, vagy a szurkolói zónákban. Természetesen a Sziget, a VOLT, illetve az EFOTT - amiről nem készült beszámoló - sem maradhat említés nélkül, és alig várom már az idei fesztiválszezont.
Bloghoz kötődő eseményekből is volt pár szerencsére: áprilisban meghívást kaptam a Cosmia sajtóreggelijére, szeptemberben Balatonon jártam az Avonnal, illetve megismerkedhettem a karácsonyi The Body Shop termékekkel, decemberben pedig ismét egy izgalmas, ünnepi hangulatú workshopon vehettem részt az Avon jóvoltából. Még egyszer nagyon szépen köszönöm minden cégnek, akik méltónak találtak arra, hogy mindezeken részt vegyek :) 

Személyes vonatkozásban a múlt év számomra legfontosabb és legélménydúsabb eseménye ősz környékén jött el, amikor is elkezdtem együtt dolgozni egy kedves barátnőmmel, aminek eredményét valószínűleg sokan láthattátok már az ő közösségi média plaformjain. Ez számomra egy teljesen új terület "kitanulását" jelentette, de a visszajelzések alapján érdemes volt belekezdenünk, és idén még több közös projektet tervezünk.

Ennyi lett volna tehát, hivatalosan is lezárom a 2017-es évet - végre valahára. 

2 megjegyzés:

  1. Harry Potter minden mennyiségben :D. Nálam idén bakancslista,hogy minden könyvet beszerezzek :D
    A BM meg fent van a sorozatoslistán, viszont valamiér most az angol királynős sorozatok viszik a pálmát :The crown, The Royals,Victoria.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A The Crown első részét letöltöttem már, de még nem kezdtem neki, nálam a darabolós-véres sorozatok mennek mindig :DD

      Törlés