2017. augusztus 19., szombat

Teszt | L'Oréal Botanicals Strength Cure sampon

A L'Oréal Botanicals hajápoló termékcsaládja már akkor felkeltette az érdeklődésem, amikor még csak hírek voltak arról, hogy kapható lesz, majd amikor tavasszal végre elérhetővé vált, szinte azonnal megvettem a korianderes vonal samponját, de csak nyár elején jutottam el odáig, hogy végre ki is próbáljam. Semmilyen különösebb elvárásom nem volt, nem is olvastam véleményeket, csak reménykedtem, hogy szeretni fogom.


A pumpás adagolási mód hihetetlenül praktikus, pláne, hogy a teteje lecsavarható, így vagy teljesen tisztára lehet mosni, és mehet a szelektívbe, vagy újratölthetjük. Az illata valószínűleg megosztó lehet, mert kifejezetten korianderes-gyógynövényes - milyen meglepő -, ami használat közben elég intenzív, viszont száradás után már szinte egyáltalán nem érezhető. Maga a termék átlátszó, kissé zselés állagú, és jól habzik, nekem általában egy samponozás alkalmával hármat-négyet kell pumpálnom belőle.


Ez eddig mind igaz bármelyik másik samponra, na de a hatása! Ami számomra a legnagyobb pozitívum, hogy korábban a mosás utáni második napon már szárazsamponoztam, de amióta ezt használom, ez az időintervallum egy nappal kitolódott, mindezt pedig úgy éri el, hogy nem szárítja és irritálja a fejbőrömet, vagy a hajamat, és nem is korpásodom tőle. Ezt eddig szinte egyik általam próbált sampon sem tudta hosszú távon, szóval igencsak meggyőzött. A hajam általános állapotán nem változtatott, viszont úgy vettem észre, hogy kevésbé gubancolódik, és könnyebben kezelhető, de nem merek megesküdni rá, hogy ez csak a sampon műve. 
Nem tartalmaz szilikont, illetve parabéneket, és bár az összetevőlista vége felé kétféle alkohol is van benne, ezeknek a negatív hatását - mint már említettem - szerencsére egyáltalán nem tapasztalom, de persze mindig használok balzsamot vagy pakolást. A teljes összetevőlistát egyébként ide kattintva olvashatjátok el. 
Én Notinoról rendeltem, de a Müllerben és a DM-ben is kapható 2300-2500 forintos áron, ami elsőre drágának tűnhet, viszont amíg egy átlag sampon 200-250 ml terméket tartalmaz, addig ez 400 ml-s kiszerelésű. A termékcsaládban található egyébként balzsam, hajmaszk, illetve egy öblítést nem igénylő elixir is.

Összességében tehát elégedett vagyok, örülök, hogy rátaláltam egy olyan samponra, amihez mindig visszatérhetek, és bátran próbáljátok ki, ha szeretnétek, és ezek után valószínűleg a márka többi termékét is igyekszem majd beszerezni. 

4 megjegyzés:

  1. Ez zsíros hajra is való, vagy arra használtad? Nekem állandóan az olajokkal meg balzsamokkal gyűlik meg a bajom ezektől nagyon könnyen zsírosodik a hajam..nem tudom már mit találjak ki.. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Alapvetően gyenge és erőtlen hajra ajánlják, de látod...:D Nekem igazából elvileg száraz a hajam, mivel eredetileg göndör, de vannak olyan göndör hajú ismerőseim, akiknek simán bírja a haja akár egy hétig is mosás nélkül, de én 2-3 nap után már igencsak igénylem, szóval inkább normálnak mondanám, de könnyen zsírosodik :)

      Törlés
  2. Nekem is megvan, most hogy megint hosszabb a hajam, nem mindegy mivel mosom. Próbálok minél természetesebb sampont használni, így őt is ki kellett próbálnom.
    Osztok minden tapasztalatodat :) nagyon szeretem én is.
    Egy dolgot szeretnék kihagyni még belőle, azok pedig a szulfátok.
    Vettem nemrég egy KÉRASTASE AURA BOTANICA BAIN MICELLARE-t, ami tényleg egy következő szintre emeli a hajmosást, de irtó drága volt..... Hosszabb távon a szulfát mentesség biztos nagyon jó dolog, ezért tanácstalan vagyok, újravegyem-e, ez a Botanicals viszont újravevős mert nagyon jó árban volt.
    A balzsamja amúgy olyan mint egy drága tégelyes hajmaszké, alig jön ki a tubusból olyan gazdag és sűrű, azt is csak ajánlani tudom.
    Az illata pedig....hát nekem már elegem van a cukorka és virágillatból, egyre több ember akar visszamenni a természethez :) hát ez egy lépés afelé.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A Kérastase cuccokat is szeretném majd kipróbálni, egyszer volt tőlük egy hajolajam, és nagyon szerettem, úgyhogy majd ha valaha sikerül elfogyasztanom a felhalmozott hajápoló cuccokat, akkor azzal is teszek egy próbát :) Csak hát valóban ha beválik, akkor egy kisebb vagyon minden alkalommal újravenni.

      Törlés