2017. augusztus 17., csütörtök

Anti-kívánságlista #3: termékek, amiket nem vennék meg

Ismét sikerült összegyűjtenem néhány olyan terméket, amiket nem vennék meg, és az a helyzet, hogy amilyen nehezen ment ez az elején, annyira gyakran futok bele mostanában az interneten olyasmibe, ami vagy nem is érdekel, vagy szerintem nem érné meg beszereznem, és furcsa, de egyre jobban is élvezem ezeknek a felderítését. 

Kövezzetek meg, de habár sok pozitívumot olvastam róla, én még mindig szkeptikus vagyok a Bio-Oillal kapcsolatban, pláne, mert szerintem egyrészt drága, másrészt mint tudjuk, a már kialakult striákat semmi nem fogja eltüntetni, ráadásul a "bio" jelzőt sem értem a nevében. Hegekre állítólag valóban jó, de erre számtalan más termék is van a piacon, ezért én ezt passzolom. A NYX Honey Dew Me Up primerről sok videót megnéztem, és csak elvétve találtam olyan embert, akinek bevált volna, meg úgy igazából a koncepciót sem értem, úgyhogy szintén passzolnám. A Maybelline Velvet Dream alapozóra hihetetlenül kíváncsi voltam egészen addig, amíg el nem kezdtem róla véleményeket olvasni, amik sajnos eléggé negatívak voltak, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha meg fogom venni. A Rimmel Insta Conceal & Correct palettával elsősorban praktikussági gondjaim vannak, mert bár tök jól néz ki, hogy a három szín egyben van, de sajnos biztos, hogy mindig külön emlékeztetnem kéne rá magam, hogy használjam, ráadásul sok ilyen paletta esetében hallottam már, hogy a bennük levő korrektorok túl krémesek és nem fednek megfelelően. 
A Morphe ecsetek szépek, de ha "profibb" ecsetekre vágynék, inkább vennék Real Techniques-t, vagy Zoevát. Ráadásul mostanában a márka körül úgy általánosságban van egy kisebb balhé főleg YouTube-os körökben, nézzetek utána, most nem fejteném ki, ezért bár némelyik palettájuk például nagyon tetszik, inkább elkerülöm őket, mert nem tetszik az üzletpolitikájuk. A MAC Fluidline szemhéjtus az a kategória, ami egészen biztos, hogy megromlana, vagy beszáradna, mielőtt el tudnám használni, mert hatalmas kiszerelés, és még napi használattal is így jártam néhány korábbi zselés szemhéjtusommal. Emellett ugyebár nem is két forintba kerül, nem érné meg megvennem. A Too Faced Sweethearts pirosítók, meg úgy általában a hasonló csomagolású hasonmásaik szerintem csakúgy, mint a Rimmel paletta esetében, egyáltalán nem praktikusak. Bumszlik, és nem gondolom, hogy bárki is a neszeszerében tartaná, vagy elvinné magával utazni, és aranyosan néz ki, meg minden, de mit ér ez, ha állandóan szenvednék vele. Végül pedig a Revlon Colorburst Lip Butterek, amik körül néhány éve volt igazán nagy hype, de már akkor sem igazán érdekeltek, mert nem szeretem az ilyen színezett ajakbalzsam típusú termékeket, ha választani kéne, akkor inkább a Matte Balm ceruzákat próbálnám ki a márkától. 

Ennyi lett volna most, írjátok meg, ha ebből valamelyiket próbáltátok, vagy ha szintén nem vennétek meg ti sem, vagy bármit :)

6 megjegyzés:

  1. Szeretem ezeket a bejegyzéseidet, nagyon jó az ötlet. :) Egyiket sem próbáltam még az említett termékek közül, és egyedül a MAC Fluidline az, amire elcsábulnék, de tény, hogy nálam is minden tégelyes tus sorsa az, hogy beszárad legkésőbb félúton. :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, szerintem én életem során még egyetlen tégelyes tust nem használtam el, pedig egy időben napi szinten húztam tusvonalat.

      Törlés
  2. Eü dolgozóként tisztában vagyok azzal, hogy a striákra semmi kozmetikum sem jó,sőt. Lehet fognak halványulni, viszont idővel kiújulnak. Ennek ellenére én imádom a Bio Oil-t, főként pattanás utáni hegekre használom, és arra bevált, esténként használom, mindössze elég 1-2 csepp belőle, így gazdaságos. Lassan fél éve használom, és még a negyede sem hiányzik, így megéri az árát.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ezt is sok helyről hallottam, viszont folthalványításra nekem már megvan, hogy mit használok, úgyhogy ebből a szempontból sem érné meg megvennem :)

      Törlés
  3. morphe ecsetem nincsen, számomra ugyan olyanok, mint a jessup és ezek, csak más van a nyelébe írva. :D ez persze nem rossz, szeretem a jessupot, de háromszor annyiért ugyanaz nem kellene. a TF szívecskés kiszerelésű pirosítójához hasonló az iheartmakeup highliterem, amit egy gyenge pillanatomban vettem meg, elcsábított a csomagolás. :D jó kis termék, inkább a szememre használom, de magammal sosem viszem sehova. inkább asztaldísz. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na ugye, mondom, hogy nem cipeli senki magával :D

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...