2017. augusztus 25., péntek

Internetes pénzkeresés | Piackutatási kérdőívek #4 – Toluna

Az utóbbi időben mindössze egy új piackutatós oldalt találtam, plusz meg akartam várni, amíg először kifizet, és mivel ez múlt héten megtörtént, végre bemutathatom nektek is. Ha nem tudod, miről van szó, akkor olvasd el az előző három részt itt, itt, és itt, mert az előző bejegyzésekben még több oldalról írtam, amikkel mind a mai napig elégedett vagyok. 


Toluna egy francia cég, rengeteg országban jelen vannak, és az itthoni oldaluk teljes mértékben magyarosított. Sokféle funkciót tartalmaz, a tagok egymás között is csinálhatnak szavazásokat, illetve megoszthatják a véleményüket különböző témákról, én azonban most két kevésbé közösségi dolgot emelnék ki. Az egyik a Kérdőívek fül alatt a Szponzorált tartalom gombra kattintva érhető el, aminek lényege, hogy az oldal csapata általában minden nap feltesz egy, vagy több kérdést (pl. hova utaznál szívesen, milyen műfajú filmeket szeretsz, stb.), amiket megválaszolva válaszonként 15 pontot kapunk. A másik a szokásos kérdőíves rendszer, amikről ha van éppen elérhető, akkor a főoldalon rögtön tájékoztatást kapunk, de amúgy szintén a Kérdőívek fül alatt a Kérdőívközpontban találhatók. Mivel ezek nagyrészt saját kérdőívek, ezért szinte még egyszer sem történt meg, hogy kirostált volna, és átlagban 1000-2000 pont gyűjthető velük. Érdemes letölteni a mobilapplikációt is, mert ha ezen keresztül tölti ki az ember őket, pluszpontot kap.
35000 pont összegyűjtése után 3000 forint kérhető ki PayPal-ra, én a regisztráció után közvetlenül rengeteg kérdőívet kaptam, ezért körülbelül 2-3 hónap alatt össze is jött a kellő mennyiség. 2-8 héten belül utalnak hivatalosan, de nekem 18 nap után már meg is érkezett a pénz a számlámra.

Remélem, hogy tudtam segíteni, és nektek is beválik majd az oldal :)

26 megjegyzés:

  1. Szia! En szeretnek egy meghivot :) levaimerci@gmail.com :)

    VálaszTörlés
  2. Szia!Küldenél nekem is meghívót?Köszi.kami199407@freemail.hu

    VálaszTörlés
  3. Szia. Szeretnék meghivot kérni :)
    Laura.barna95@gmail.com

    VálaszTörlés
  4. Szia! Kuldenel nekem is meghivot? :) elore is koszi!
    enikomszrs@gmail.com

    VálaszTörlés
  5. Szia! Egy kis segítséget szeretnék kérni! Közeledek a kifizetési összeghez ClixSense-n, de amint látom, már nem kérhető ki PayPal-ra, pedig korábban biztos vagyok benne, hogy volt ilyen lehetőség... :( Te mit javasolsz, hova kérjem majd helyette? Legjobban talán a Skrill-lel járnék, ezt ismered, tudsz róla pár szót mondani? Köszönöm :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia, igen, sajnos tényleg ez a helyzet. A Skrill alapvetően ugyanolyan, mint a PayPal, viszont fizetni szinte sehol nem lehet vele, és a bankszámlára való átutalás összege fixen ~1600 forint, ami nem igazán éri meg, ezért azt ajánlom, hogy 2-3 kifizetést gyűjts össze, és úgy kérd ki, én is így fogom csinálni innentől.

      Törlés
  6. Szia. Én is regisztrálnék,bokorbogi93@gmail.com kösziii :D

    VálaszTörlés
  7. Szia!szeretnék meghívót kérni��Toth.veronikakrisztina@gmail.com
    Köszönettel:Veronika

    VálaszTörlés
  8. Szia, nekem is küldenél egy meghívót? :) keri.dora18@gmail.com

    VálaszTörlés
  9. Nekem is küldesz légyszi? :)
    sz.barbara0429@gmail.com

    VálaszTörlés
  10. Szia!

    Én is szeretnék meghívót kérni ide is. :) gyongyver.kosavgmail.com a címem. Köszönöm!

    VálaszTörlés
  11. szia KAmi

    szeretnék meghivót :)


    ibolya.janko@gmail.com

    Vizsgára készültem,így nem volt időm olvasni a blogod,de most ptolom :)

    VálaszTörlés
  12. Szia!
    Tudnál küldeni Toluna és a Talk online panel-re meghívót?
    Köszi :)
    kulcsar.viktoria93@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Talk Online Panel-re küldtem, Tolunára azonban kifejezetten meghívót nem tudok, de ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, az majdnem ugyanúgy működik: https://hu.toluna.com/referral/kamcs :)

      Törlés
  13. Szia!
    Én is szeretnék kérni egy meghívót :) az előzőekre is regisztráltam már, csak mostanában belustiztam :D
    csilla12@gmail.com

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tolunára nem tudok, de ha ezen a linken keresztül regisztrálsz, az majdnem ugyanúgy működik: https://hu.toluna.com/referral/kamcs :)

      Törlés