2017. augusztus 5., szombat

Beszámoló | Villámnyaralás: Salzburg, Bécs

Mivel idén semmilyen előre betervezett nyaralásra nem készültem, viszont mégis bennem volt, hogy szeretnék valahova kiruccanni, úgy döntöttem, hogy 2 napra Salzburgba, illetve Bécsbe utazom. Bécsben már rengetegszer voltam, Salzburgban viszont még csak egyszer sok évvel ezelőtt, de emlékeztem rá, hogy akkor mennyire tetszett, így mindenképpen szerettem volna visszamenni.


Vonattal, azon belül is Railjettel utaztam, szerintem Ausztria viszonylatában ez a legkényelmesebb és legpraktikusabb mód, mert gyakran jár, nagyon kulturáltak és tiszták a szerelvények, plusz légkondi és wifi is van. Nem volt különösebb terv arra vonatkozóan, hogy mit szeretnék megnézni, vagy hova szeretnék elmenni a városon belül, éppen ezért sok mindent mesélni sem tudok a látottakról, mert mentem, amerre épp kedvem volt, viszont az biztos, hogy nem feltétlenül kell buszra vagy villamosra szállni, néhány óra alatt a város nagy részét be lehet járni gyalog is, de egyébként a napijegy sem drága, 4 euróba kerül. Amit már korábban is tapasztaltam, hogy Ausztriában általánosságban minden üzlet, de még a vendéglátóhelyek is nagyon korán zárnak, boltot hétköznap este 7 után szinte biztos, hogy nem fogtok nyitva találni, vasárnap majdnem minden zárva, reggel pedig legkorábban 7-fél 8 körül nyitnak, úgyhogy ezzel érdemes számolni, ha arrafelé utaznátok. Bárhol voltam, mindenhol beszéltek angolul, ez egy elég nagy pluszpont. Másik észrevételem, hogy gyorséttermet nem nagyon találni a városon belül, egyedül McDonald's-ból van több is a városban, de azokat sem annyira könnyű megtalálni. Szállást egyébként Booking.com-on keresztül foglaltam, ahogy tavaly is, és ha ezen a linken keresztül foglaltok, akkor kijelentkezés után 15 dollár jóváírást kaptok a megadott számlátokra. Ez nem szponzorált poszt, vagy hasonló, csak kaptam e-mailben egy ilyen linket a foglalás után, és gondoltam, megosztom veletek, hátha haszontokra válik.
És akkor jöjjön a brutál képmennyiség:












Kicsit sok a troli a belvárosban
























Tudom, hogy Ausztria nem egy tipikus nyaralós úticél, de ettől függetlenül szerintem érdemes olyan városoknak utánanézni, mint Bregenz, Hallstatt, Zell am See, vagy Klagenfurt, nagyon szépek ezek is, csakúgy, mint Salzburg :)

8 megjegyzés:

  1. Mindkét várost nagyon szeretem. Salzburgban a csokigyár kihagyhatatlan, illetve van egy cukrászda a Fürst, ahol a legfinomabb Mozart golyót lehet kapni.
    Bécs pedig örök szerelem, nyáron legjobban a Pratert kedvelem, illetve a Burg környékén kiülni mezítláb a fűbe, vagy a Múzeumok terén hallgatni a zenészeket. Este pedig kihagyhatatlan a Donau insel a szórakozóhelyekkel.

    Az osztrák uticélok közül még nagyon tudom ajánlani a határ mentén Halbturnt. Ott van egy gyönyörű kastély, ami múzeum is. Egybe lehet kötni a kiruccanást Illmitzel, ami a Fertő tó legszebb része. Illetve Klagenfrutba is érdemes elmenni egyszer. Nagyon hangulatos, inkább mediterrán stílusú városka, gyönyörű építészettel és persze a tó is fantasztikus. Ott a környéken még két tavat érdemes megnézni a Klopeiner és a Faaki tavat, ami olyan mint egy mesebeli hely. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anno voltam a csokigyárban, de nekem uncsi volt, mert nem vagyok csoki fan :DDD Mozart golyót meg csak azért nem vettem, mert így is ötven fok volt, örültem, hogyha én nem olvadok szét, úgyhogy hagytam inkább :D
      Klagenfurtban is voltam anno, azt írtam is asszem, de egy csomó helyre meg nem emlékszem, hogy voltam-e, vagy sem, ez egy szomorú része annak, hogy 6-7 éve még nem volt Instagram meg hasonlók, hogy ezeket számon lehessen tartani :D

      Törlés
  2. Én december elején voltam, egy barátnőm kint él és tanul, hozzá mentem látogatóba. Konkrét stratégiával mentem, várost nézni és karácsonyi vásározni, mert karácsonyfan vagyok. :D Festung, Mozart szülőháza, lakóháza, belváros, sörgyár. :D Nagyon szép a város, egyszer melegebb időben is ki fogok látogatni.
    A Fürstben nemcsak a legfinomabb, de az eredeti Mozart golyót lehet kapni, minden más, ami nem ezüst-kék csomagolású, az hamisítvány. Nem is exportálják. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Mi általános suliban Bécsbe jártunk minden évben a vásárba, azóta viszont már inkább a két ünnep között megyek, de azt pl. nem is tudtam, hogy Salzburgban is van vásár. Mármint nyilván, szinte minden városban van, de na, érted :D Na, akkor majd legközelebb, mert most tényleg értelmetlen lett volna venni, még a jégkrém is fél perc alatt szanaszét olvadt abban a melegben. Jó kérdés, hogy ízlene-e amúgy, mert én csak a Mirabell féle Mozart golyót szeretem, semelyik másik nem tetszett eddig :D

      Törlés
  3. Csodálatosak ezek a képek, nagyon visszaadták a hangulatát a nyaralásodnak!
    Én még nagyon régen voltam nyáron Bécsben és a Schönnbruni kastélynál, de emlékszem, hogy nagyon szerettem, azóta pedig csak télen a karácsonyi vásárba látogatok el, amit a nagy hideg ellenére mindig élvezek. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszenek! :) Én szerintem Schönbrunnban nyáron még nem is voltam, mindig csak télen, ráadásul egyszer olyan beteg voltam, hogy alig bírtam magammal mit kezdeni, úgyhogy azóta mindig az jut róla eszembe :DDDD

      Törlés
  4. A határ mellett lakom, szóval jódolgomban nem is tudom, mit csináljak :) Schönbrunn tényleg szép, Bécsben is voltam párszor, de nekem annyira nem jön be az osztrák feeling. Kicsit távolodva viszont már igen, legutóbb a Myrafalle vízesésnél és környékén voltunk, na ott teljesen el voltam ájulva a természettől.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Néha laknék én is a határ mellett, de egy idő után úgyis hiányolnám a jó nagy városokat, mint Budapest :D

      Törlés