2018. május 24., csütörtök

Személyes | Az Instagram NEM Tinder

Aki követ Instagramon, az tudja, hogy a profilomon nincsenek túlsúlyban a rólam készült képek, rendkívül ritkán teszem fel az arcom, és igencsak le kell görgetni ahhoz, hogy látni lehessen teljes egészében, kié a profil. Korábban kifejtettem már, hogy nem szeretem, ha fotóznak, nem szeretem mutogatni magam, és egyébként sem szeretném, ha a közösségi felületeimet a rólam készült fotók árasztanák el, szívesebben maradok inkább a kamera másik oldalán. Van ennek azonban egy - kisebb súlyban bár, de - tudatos része is, amely részben kapcsolódik egy régebbi "Nem akarom, hogy felszedjenek" című posztomhoz, ugyanis mostanában több ízben is hangot adtam annak, hogy divattá vált influencer / blogger / videós lányoknál a nyilvános közösségi felületeiken keresztül próbálkozni, ez pedig nem feltétlenül pozitív.

https://www.someecards.com/

Néhány héttel ezelőtt kitettem ezt a posztot a falamra. Ekkor már számtalanszor fordult elő az, hogy random fiúk odatévedtek a profilomra, visszagörgettek, majd csak és kizárólag azokat a fotókat likeolták - vagy szivezték, nem tudom, mi a helyes megnevezése ennek az Instagramon, de az egyszerűség kedvéért like lesz most -, amin az arcom is látható volt. Ebből ugyebár alig néhány tíz darab van a körülbelül 900 kép között, alaposan le is kell tekerni hozzájuk, ezzel pedig nyilván tudomásomra is lett hozva, hogy az illető valójában nem az általános tartalmam miatt van ott. Lehet, hogy rosszul vagyok bekötve, és egyedül én gondolkodom így, de én személy szerint nem megyek fel emberek közösségi média felületeire csak azért, hogy jelezzem, bejönnek nekem, vagy hogy felkeltsem a figyelmüket, esetleg bepróbálkozzak náluk. Biztos furcsa sokaknak, hogy számomra nem fontos az állandó önigazolás, és nem simogatja az egómat, ha állandóan fiúk írkálnak nekem és likeolgatják a képeimet, sőt, kifejezetten rossz érzéseket kelt bennem, ha tudom, hogy valaki csak azért nézegeti a platformjaimat, mert "jó nő vagyok". Nyilván biztos érdekel mindenkit, hogy hogy nézek ki, ki van a blog mögött, azonban az már árulkodó jel, ha ezt a kíváncsiságot mindenképpen jelezni is szeretné felém az illető. Megesett már velem, és tudom, hogy rajtam kívül más influencer lányokat is érint, hogy fiúk kifejezetten ismerkedési célzattal írnak nekik a Facebook oldalukon, vagy Instagram direkt üzenetben, és az sem egyedi eset, hogy sokszor ugyanaz a fiú több lányt is megkeres ugyanazzal a szöveggel, néha még barátnőket is! Ebből nyilván lejön, hogy sok esetben abszolút nem az adott lány a lényeg, hanem szimplán az, hogy ő egy lány. Ez már önmagában eléggé taszító, és akkor mellé ott van az is, hogy végső soron ezek "üzleti" profilok - még abban az esetben is, ha valaki nem ebből él, nem keres vele pénzt, ahogy én sem -, egy blog, csatorna, márka népszerűsítésére, képviseletére jöttek létre, amin keresztül szerintem egyszerűen nem illik ismerkedni. Nem nagyon találkoztam még olyan esettel, amikor valaki jó néven vette volna, ha a céges e-mail címén, telefonszámán, LinkedIn profilján próbálkoznak nála. Arról nem is beszélve, hogy itt is él az, hogyha visszautasítanak valakit, rögtön jön a "baszatlan picsa", "azt hiszed hogy mert neked blogod / csatornád / Instagramod van, akkora valaki vagy?" és ehhez hasonló dumák, mivel meg vannak róla győződve, hogy csak azért nem szeretnél velük ismerkedni, mert te "valakinek" képzeled magad. 


A fent látható üzenetet én kaptam a Facebook oldalamon - nem ez volt az egyetlen -, és a lényeg ott van benne: régóta követ már, és nem-nem a szépségápolós dolgok miatt. Én viszont azt szeretném, hogy aki követ, az a tartalom miatt tegye, legyen lány, vagy éppen fiú. Igen, vannak fiúk is, akik mindenféle hátsó szándék miatt követik például az Instagramomat, és én is rengeteg fiút követek, de egyiket sem azért, mert bejön nekem - néhánynak még konkrétan az arcát sem láttam, és őszintén nem is nagyon érdekel, a tartalmukat szeretem nézni, és kész. Nem titok, hogy néha feltűnök egy-egy YouTube videóban, és azok alatt is rendszeresek az arra irányuló kommentek, hogy de szép lány vagyok, hol lehet velem megismerkedni, és olyan is történt már, hogy a videót feltöltő barátnőmnek privát e-mailben írt egy srác, hogy szabad vagyok-e és hol vehetné fel velem a kapcsolatot. Nem tagadom, volt olyan barátom, akivel Facebookon ismerkedtem meg, ám közel sem azért kezdtünk el beszélgetni, mert a potenciális párt láttuk a másikban. És ha már itt tartunk: ismeretlen lányokat a privát Facebookjukon jelölgetni és bökdösni SEM oké. Heti (többszöri) rendszerességgel történik meg, hogy kommentelek egy ismerősöm posztja alá, majd néhány perc múlva jön az értesítés, hogy egy teljesen random pasi bejelöl, vagy megbök - a közös ismerősünk pedig történetesen az a barátom, akinél hozzászóltam valamihez. De olyan is van, hogy még csak közös ismerősünk sincs, soha életünkben nem találkoztunk, nem léptünk kapcsolatba. Nekem ez nem imponál. Nem jön be, hogy valaki kifejezetten ismerkedési célzattal keresgél az ismerősei között, és minden a profilképe alapján szimpatikus lányt ismeretlenül bejelölget. (Tudom, hogy ez leginkább arra megy ki, hogy majd a másik ráír, hogy ki vagy, miért jelöltél be, mert ahhoz már nyuszi, hogy ő írjon, de ez meg a néma gyereknek anyja sem érti a szavát esete.)
Röviden: biztos van, akit ez nem zavar, és olyan is, aki kifejezetten élvezi, ettől viszont még nem kell azt gondolni, hogy ez általános. És azt sem, hogy minden egyedülálló - vagy egyedülállónak látszó - lány ismerkedni akar. Gondolkodj el, hogy csak azért írnál-e neki, mert nőzni szeretnél, vagy mert TÉNYLEG szeretnéd megismerni. Attól még, mert jól néz ki, nem feltétlenül illetek egymáshoz, és azt is viccesnek tartom, amikor valaki szimplán képek alapján eldönti, hogy "nekem úgy tűnik, hogy egy a stílusunk" meg "látom szeretsz fotózni, én is szeretek, sok közös van bennünk". Ha nem válaszol, fogadd el, és ne zaklasd más felületeken újra, meg újra. Ha elutasít, mérlegelj, mielőtt le-baszatlan picsázod, vagy kijelented, hogy te aztán telibeszarod, ha neki párkapcsolata, netalán férje van, mert az úgyis csak egy pöcs lehet, és te mennyivel hozzávalóbb vagy. (Ebben amúgy honnan is ennyire biztosak?) De én még mindig azon a véleményen vagyok, hogy ismerkedésre a Tinder, és egyéb társkereső appok vannak, nem lányok privát, vagy nem privát közösségi profiljai. 

Tisztában vagyok vele, hogy a hozzáállásom a témához nem éppen hétköznapi, és talán egy picit szélsőséges is, ám tudom, hogy nem egyedül én osztom ezt a nézőpontot. A bejegyzés azért készült, mert egyrészt voltak, akik nem értették az Instagramos "kirohanásomat", másrészt pedig ha csak egy ember elgondolkodik rajta, nekem azért is megérte. Ja, és ez abszolút nem csak a fiúkra vonatkozik (!), én azért hoztam példaként őket, mert nyilván velük van tapasztalatom. 

7 megjegyzés:

  1. Én ugyan pár évvel korábbi évjárat vagyok, meg lassan hét éve kapcsolatban élek, de még mindig kapok néha hasonló üzeneteket. Egy ideje már nem reagálok rájuk, még annyit sem, hogy bocsi van barátom. Egyszerűen már untat és taszít. Nem is hittem soha az internetes-ismerkedésben, a barátommal is old fashion módon egy fesztiválon ismerkedtem meg. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem is számtalan barátnőm van, akikről egyrészt tudvalevő, hogy házasságban / kapcsolatban élnek, de ez sem tántorítja el a "kedves" érdeklődőket, sőt. Én rendszeresen megkapom, hogy de hát akkor hogyan "szeretném", hogy megismerkedjenek velem. Ilyenkor már csak megcsóválom a fejem :D

      Törlés
  2. Teljesen egyet értek! Soha nem értettem az ilyen emberek gondolkodás módját,de őszintén már nem is akarom .egyszerűen leszarom :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Jó, talán mégsem én vagyok megkattanva akkor :D

      Törlés
  3. Minden szava teljesen igaz, úgy, ahogy van és hatalmas respect, amiért ezt így ki mered nyíltan mondani. Két instagramot üzemeltetek, az egyik a privátom, amin csak az ismerőseimet követem, és ők is csak azt ismerik. Az az oldalam privát is, így nekem kell elfogadni ugyebár, hogy ki követhet. Gyakori, hogy megkapom, hogy XY követni szeretne (természetesen ezek mind pasik), ám nekem nem szimpatikusak így nem engedélyezem. De még mielőtt visszaigazolnám vagy elutasítanám vagy valami, rögtön jön is az üzenetküldési engedély, hogy hello, szia, meg ilyenek. Persze van az a kategória is, amelyiknek megengedem, hogy kövessen, igaz életemben nem láttam, de egye-fene, nem kavar sok vizet, de azt már felettébb idegesítőnek tartom én is, amikor már sorjában a hatodik vagy hetedik storymhoz szól hozzá, úgy, hogy még csak reagálni sem reagálok rájuk. Persze ezek a szokásos ragyogó vagy, meg mindig nyerő vagy nálam szövegek, és nem értem miért nem esik le az embereknek, hogy hahó, ha először vagy másodszor sem reagáltam, akkor nincs esélye. A blogomhoz is csináltam egy instát, ott egy megadott séma alapján töltöm fel a képeket, és ugyanezt tapasztalom mint te. Ami számomra az "igazi" tartalmat jelenti, soha nem kap akkora figyelmet, mint amikor egy ismeretlen külföldi pasi elkezd követni, majd sorra lájkolja az összes képet, amin én is rajta vagyok, majd szintén próbál rám írni.
    Örülök, hogy ilyen szépen megfogalmaztad és leírtad a véleményedet, amiről úgy gondolom, hogy sokunk véleménye, és nagyon tetszik, hogy időről-időre feltűnik egy-egy ilyen szókimondó poszt a blogodon :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ugyanígy szoktam járni a saját privát Instagramommal! Főleg, mivel bár semmilyen módon nincs összekötve a blogossal, mégis felajánlja, ha valaki bekövet, és ilyenkor általában ugyanattól a férfitól a privát fiókomban is megkapom a felkérést, hogy követni szeretne...nem egyszer történt olyan, hogy valakit visszautasítottam, néhány óra múlva ismét jött a felkérés, aztán ismét, aztán megint, és egyszerűen nem bírt leakadni rólam, újra meg újra be akart követni. (Facebookos ismerősnek jelölgetésnél is tapasztaltam ezt.) Számomra ez kiábrándító, meg valahol az is, hogy elterjedt, hogy csak az a kép "megy" az Instán, amin te is rajta vagy, mert hát ugye a szép lányokat sokan likeolják, és hallottam olyan történetet is, hogy egy márka KÜLÖN KÉRTE, hogy az adott termékről készült képen az adott influencer arca is legyen rajta - mert hát arra több like jön. Fúj.
      Örülök, hogy vannak, akik egyetértenek velem, és pont most gondolkodtam el azon, hogy sokan nem értik, miért van szükség ezekre a posztokra, minek aktivistáskodom, minek szólalok fel, ez csak olaj a tűzre, és társai. Hát nem tudom, én nem szeretnék csendben tűrni, ha van egy platform, ahol megírhatom ezeket, és esetleg jobb befolyásra bírok valakit, akinek eddig esetleg nem fordult meg a fejében, hogy ez gáz. És végső soron a jövő generációját is "okítjuk", érzékenyítjük ezzel...

      Törlés