2018. május 12., szombat

Ha sok pénzem lenne...avagy az én luxi kívánságlistám

Ez a sorozat egyfajta kívánságlista, de mégsem. Az alábbiak banbemutatott termékek mind olyan árkategóriát képviselnek, ami a lélektani határomon és anyagi lehetőségeimen felül van, ugyanakkor sokat hallottam róluk, és szívesen kipróbálnám őket. Nem mondom, hogy sosem lesznek az enyémek, de véleményem szerint mindig drogériás lány maradok majd, és sokakkal ellentétben én nem vesztettem el az érdeklődésem a pénztárcabarát márkák irányába a blogolás hatására, sőt - ez viszont nem jelenti azt, hogy ne próbálnék ki szívesen egy-egy ikonikus, drágább kozmetikumot. 


A Fenty Beauty Pro Filt'r alapozó Zoella egyik kedvence, és már magyar berkekben is regeteg pozitív véleményt olvasni róla. Közel tízezer forintba kerül, és mivel sajnos itthon nem kapható, ezért mintát sem nagyon lehet belőle szerezni. Bár rengeteg jól bevált drogériás korrektorom van, az Urban Decay Naked Skin azért eléggé érdekel, mivel szinte csak pozitív véleményeket hallottam róla internetszerte. Hasonlóképpen vagyok a Laura Mercier Translucent Loose Setting púderrel is, amiből egyébként létezik utazó kiszerelés is. A teljes méretet ebből biztosan nem venném meg, mivel életem végéig sem tudnám elhasználni. Pirosítóból abszolút azt vallom, hogy az olcsóbb márkák kínálatában is találni szuper minőségű, különleges színeket, a Nars Taj Mahal árnyalatát viszont szó nélkül elfogadnám. Paletták közül rengeteg van, amiben gyönyörködöm, de az Urban Decay Naked Heat összeállítása különösen olyan, ami abszolút az én ízlésem, pedig a korábbi Naked paletták nem mozgattak meg. A Kat Von D Tattoo Liner szemhéjtusáról sem hallottam még, hogy valaki ne szerette volna, bár nem tudom, mennyire költséghatékony egy ilyesmi termékre több ezer forintot kiadni. Ajakra való termékek közül rengeteg van, amit szeretnék kipróbálni - és jó drága -, azonban az Estée Lauder Pure Color Envy rúzsok ráadásul hatalmas népszerűségnek is örvendenek itthon. A hagyományos verziót mondjuk valószínűleg nem szeretném, mert csak a matt rúzsokért vagyok oda, de ahogy láttam, olyan is kapható belőle.
A végére két nem-smink kategóriájú kozmetikumot hagytam, az egyik a Prada Candy illata, amit egyszer "viccből" magamra fújtam, sosem gondoltam volna, hogy ez az illat nekem tetszeni fog. Tévedtem. A Bumble and bumble Sunday sampont Ingrid Nielsen ajánlotta mindig egy időben mondván, hogy rendkívül jól tisztít, de aztán megnéztem az árát...közel 8 ezer forintba kerül, és oké, hogy nem kell minden hajmosáskor használni, na de akkor is.

Ez lett volna a képzeletben-vagyonokat-elköltő kívánságlistám, amiből valószínűleg szintén sorozat lesz, mert szinte napról-napra rukkolnak elő cégek újdonságokkal, én meg valamiért imádok ilyesmiket összeszedni. 

6 megjegyzés:

  1. Válaszok
    1. Egy teljes üveggel tuti nem használnék mondjuk el belőle, egy picit majd veszek valamikor szerintem :D

      Törlés
  2. A Prada Candy nekem nem jött be magamon. A KVD tust én is szeretném majd kipróbálni. A Naked Heat tetszik is meg nem is, nem hiszem, hogy ki tudnám használni, azért pedig sokkal az árát, hogy havonta egyszer vegyem elő.
    Rihanna cuccai tényleg szuperek, kár, hogy nehéz beszerezni őket.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Elvileg a Harvey Nichols oldalán lehet rendelni ide is Fenty-t, nem is annyira vészes az áruk. A Nakeden pont gondolkodtam, miután kitettem a posztot, hogy igazából annyira meg vagyok elégedve a Colourpop Yes Please! palettával, hogy nem tudnám kihasználni :D

      Törlés
  3. azelőtt sosem hittem volna, hogy lesznek drágább sminkcuccaim, mindig ácsingóztam ezért-azért, de sosem adtam be a derekam. aztán télen voltam Prágában, és akkor amolyan szülinapi ajándék tőlem magamnak címsó alatt megvettem az UD naked heat palettát. sosem vonzott az UD márka, azt hallottam, hogy nem éri meg az árát, meg amúgy sem éreztem semmi whao hatást egyik naked palettától sem. de ez a heat.. *.* megvan a Yes please is a CP-től, de amióta megvan a naked heat, azóta elő sem vettem. :S :D imádom. nem ismerem a márka többii termékét, de ez számomra 10/10, és megérte az árát. még ha fájt is a pénztárcámnak. :DD azóta sem vettem más palettát, és szerintem egy darabig nem is fogok. majdnem minden nap előveszem. :D a legnagyobb vágyam a kvd tattoo liner tus, de tudom, hogy azt viszont SOSEM fogok venni, nincs az az isten, hogy 10ezret költsek egy tusra.... ami naponta használok, szóval amúgy is havonta cserélem őket.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pedig pont a Heat-ről olvastam, hogy elég gyenge az Nakedek között, de örülök, hogy neked bevált akkor :D Ha egy évig elég lenne az a tus, akkor még azt mondom, hogy TALÁN, de kissé esélytelennek érzem már csak a filces kialakítása miatt is :D

      Törlés