2018. március 3., szombat

Kedvenceim újratöltve | 2016 március

Az új, "Kedvenceim újratöltve" sorozat nem az én fejemből pattant ki, Lauren Mae Beauty-nál találkoztam először ilyen videókkal Flashback Favorites címmel, de úgy gondoltam, átveszem, mivel a havi kedvencek általában egy-egy hónapra, vagy időszakra szólnak, és sokszor nincs szó arról, hogy mi van azokkal a termékekkel, amik mondjuk két éve kiérdemelték a kedvenc jelzőt. Így úgy gondoltam, hogy innentől minden hónapban visszamegyek egy-két évet az időben, és megosztom veletek a jelenlegi véleményemet a korábbi havi kedvences posztokban említettekről, hogy megvannak-e még, használom-e őket, vagy újravásároltam-e bármit is közülük. Ebben a posztban 2016 márciusa lesz soron. 




A Balea Cool Blossom tusfürdőt már nem lehet kapni, mivel limitált illat volt, ám a Balea tusijait azóta is szeretem, és emlékszem, hogy ezt a kiadást különösen szerettem. A Ziaja narancsos bőrradír továbbra is szuper, és bármikor újravenném, ám jelenleg annyi testradírom volt, hogy még nem került rá sor. A szintén Ziaja enzimes peelinget használtam még sokáig ezután a poszt után, de aztán áttértem a kémiai hámlasztókra, de egyébként továbbra is jó terméknek tartom. A Vitalcare Natural Bio sampon az egyik legjobb, amit valaha próbáltam, viszont sajnos az utolsó flakonom fele megromlott valamikor tavaly, pedig alig néhány hónapig tettem félre. A Balea világos hajra való szárazsampont azóta is használom.
Sminktermékek terén egyedül az Yves Rocher Color Végétale szemceruza az, ami már nincs meg, mivel miután elfogyott, volt másik, szinte teljesen ugyanilyen színű ceruzám más márkától. A Lioele krémpirosító bejegyzésben említett árnyalatát azóta már elajándékoztam, a világosabb viszont még mindig megvan, és főleg nyáron szoktam használni. Az Essence Eyebrow Gel szemöldökformázó már jó ideje parkolópályára került, mivel rájöttem, hogy sokkal inkább szeretem a ceruzákat, és mostmár nem is igazán illik a hajam színéhez. Az Avon matt rúzsok Berry Blast árnyalatát még mindig szeretem, a matt rúzsok szerintem a márka legjobban sikerült ajakra való termékei, csakúgy mint az Essence automata ajakceruzák, ezek közül a posztban mutatott Plum Cake árnyalaton kívül azóta több színt is beszereztem, és sokszor rúzs helyett használom őket önmagukban. A Collection Lasting Perfection korrektort valószínűleg nem kell bemutatnom nektek, valahogy mindig megoldom, hogy legyen belőle utánpótlásom, mert sajnos Angliában kapható legközelebb. 

Remélem, tetszett ez a fajta bejegyzéstípus, és érdekesnek találtátok, nekem mindenképpen tanulságos és hasznos volt visszatekinteni, hogy miket szerettem, és használtam szívesen néhány évvel ezelőtt. 

5 megjegyzés:

  1. Szuper ötlet az ilyen típusú bejegyzés. Már láttam olyat más beauty bloggernél, hogy betettek valamit kedvencekbe (volt hogy emiatt meg is vettem pl. az adott rúzst), aztán pár hónap múlva blogsale-re tették fel. Persze, értem én, hogy az ember találhat akár a következő hónapban is hasonló terméket, ami jobban elnyeri a tetszését, de akkor is, ilyen esetben, mikor kedvencből blogsale-re kerül egy termék, legalább indokolná meg. Ez a típusú bejegyzés nagyon hasznos szerintem, így láthatjuk, mi az ami szerinted kiállja az idők próbáját.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez volt a célom főként, másrészt így talán jobban motiválva vagyok arra, hogy ne csak mindig az újdonságokat használjam, na meg ne csak mindig ugyanazokat a rúzsokat :)

      Törlés
    2. A legjobb, amikor azt is odaírják, hogy csak swatch-olt. Őrült szerelem lehetett. :D

      Törlés
  2. Klassz ez a bejegyzés! :)
    Az Avon matt rúzsai tényleg zseniálisak. :)

    VálaszTörlés