2016. március 20., vasárnap

Díjat kaptam! #5 - Dorothy-díj és Liebster Award

Ilditől és Mirjamtól is kaptam a napokban egy-egy díjat, amiket még egyszer nagyon szépen köszönök, és bár igyekszem nem ilyenekkel teleposztolni a blogot, annyira érdekes kérdéseket kaptam, hogy úgy gondoltam, megválaszolom őket. Feltétel lenne még néhány dolog, többek között random tények megosztása magamról, de mivel ez már az ötödik ilyen bejegyzés, kifogytam belőlük. Így most kicsit hiányosan ugyan, de a feltett kérdésekre válaszolnék.



Ildi kérdései:
  1. Miért pont azon a platformon blogolsz, amin teszed? Mik az előnyei? Tudhatjátok, hogy még az ősidőkben (több, mint 2 éve) a Tumblr-ön kezdtem, mert sokkal könnyebb volt számomra a felület kezelhetősége, és szebbek voltak a sablonok, de praktikus okokból váltottam Bloggerre. Nem vagyok egy HTML kódoló zseni, a felét nem is értem, mire való, de az átláthatóság miatt, és mivel a legtöbben ezt használják, maradok a Bloggernél. 
  2. A magánéletedben ért-e előny vagy hátrány amiatt, hogy blogolsz? Az sem titok, hogy nem beszélek a magánéletemről a blogon, és a blogról sem nagyon szoktam a magánéletemben. Persze mivel mostmár eléggé az életem része, elkerülhetetlen, hogy szóba ne kerüljön, a legtöbb közelebbi barátom, vagy azok, akikkel napi kapcsolatban vagyok, tudnak róla, sőt, egyre többen kérik ki a tanácsaimat különböző termékekről, vagy olvassák el az aktuális bejegyzéseket. Ettől függetlenül nem véletlenül van két Instagram fiókom - egy a "privát életemnek", egy pedig a blognak -, nem szoktam a privát Facebook fiókommal blogokhoz kommentelni, mert egyrészt nem hiszem, hogy az ismerőseim közül a legtöbbeket érdekelné, a Facebooknak pedig van egy olyan kedves tulajdonsága, hogy mindent kidob a többieknek, másrészt nem szeretném, hogy akik kevésbé kedvelnek, esetleg ezen röhögjenek vagy kifigurázzanak. Mert valljuk be, itthon még mindig elég furcsa dolog szépségápolásról és sminkekről blogolni... 
  3. Mi alapján döntöd el, hogy miről írsz cikket? Vagy, hogy miről nem? Alapvetően az a hozzáállásom, hogy amihez nem értek, arról nem írok, mert vannak nálam sokkal kompetensebb bloggerek rá. Gondolok itt a körmös, divattal kapcsolatos posztokra, lakberendezésre, vagy a különböző életigazságokra. Szeretnék megmaradni a beauty-nál, a képes élménybeszámolóknál, mert ezeket anélkül adom ki a kezeim közül, hogy rosszul érezzem magam, és elégedetlenkedjek. 
  4. Mit gondolsz arról, hogy mitől lesz valaki hiteles és egyben népszerű blogger? Nem csak a számokat kellene nézni, mert feliratkozószerzésre rengeteg lehetőség van manapság ugyebár. Sokkal inkább a minőség, az összeszedettség és az egyedi stílus kellene, hogy mérvadó legyen. Hiába van valakinek több ezer követője, ha annyira botrányos fogalmazásmóddal ír, hogy fizikai fájdalmat okoz megnyitni a blogját, vagy igénytelen és összecsapott amit művel. Azt látom, hogy kezdünk elmenni a "mennyiség a minőség felett" irányba, ami engem rettentően elszomorít és demotivál. Aki hiteltelen, arról pedig süt, hogy az, bármit is tesz ellene. 
  5. Kimennél emberek közé szivárványos szemsminkben vagy kék rúzsban? Ki hát! Extrém sminkekből is van, ami jól állhat az embernek, és ha ez ilyen, akkor persze. 
  6. Ha nem sminktermékekre költenél, mire költenéd az így fennmaradt összeget? (Ötlet Elenitől) Egyértelműen fotós cuccokra. És cipőkre. 
  7. Mit gondolsz az eBay-es hamisítványokról? Nem vennék olyasmit, amin az eredeti márkanév szerepel, és úgy próbálják meg eladni, hogy a figyelmetlen/tudatlan vevő azt higgye, jó üzletet csinál. Nekem is vannak Real Techniques dupe ecseteim, de nem azért vettem meg őket, mert koppintások, hanem mert megfelelnek a célnak, jó minőségűek, és olcsóbbak, mint az eredeti. Ugyanakkor ha lenne rá keretem, arra is beruháznék. 
  8. Hogyan élnéd meg, ha a szemész azt mondaná, hogy soha többet nem sminkelheted a szemeidet? Kiakadnék, mert lassan tusvonal nélkül el sem merek indulni itthonról. Keresnék valami extra biztonságos márkát. Vagy szénnel festeném :D 
  9. Mondj 3 dolgot Ildiről, a Frozen Beauty from far away írójáról, ami idegesít vagy csak nem szimpi! Ilyet azért nem tennék, mert ami nekem nem tetszik, az lehet, hogy neki vagy másnak igen. Mindenki olyan, amilyen, ha valami nagyon zavar, nem olvasom az adott blogot. 
  10. Mik azok a márkák, amiket utálsz, és ingyen sem kellene? Jó kérdés, mert nem találkoztam még olyan márkával, aminek minden általam próbált terméke pocsék lenne. Pár éve a Miss Sporty-t mondtam volna, de mostanra egész jó dolgokkal rukkoltak elő, a NYC sem a kedvencem, de náluk is akad néhány egész ígéretes darab. Mondjuk azt, hogy jelenleg nincs ilyen. 
  11. Milyen témákat hanyagunk el, mi magyarul író bloggerek? (nem csak beauty témájúak) Én nem hiányolok nagyon semmit, bár szinte csak szépségblogokat olvasok. Ugyanakkor nem önfényezésből, de például ha előttem írt volna valaki egy átfogó posztot a piackutatásról, akkor sokkal egyszerűbb dolgom lett volna, ezért is döntöttem úgy, hogy indítok egy ilyen sorozatot, hátha másoknak is segítek vele. Arra több példát tudnék mondani, hogy miről írunk túl sokat. 
Mirjam kérdései, amik maradtak azok, amikre ő is válaszolt:
  1. Mit teszel meg az álmaidért? Elég sok mindent hajlandó vagyok feláldozni azért, amit nagyon szeretnék. A legfőbb feltétel a megvalósuláshoz szerintem a türelem, ami bennem kevésbé van meg, rettentően utálok várakozni. De dolgozom rajta :) 
  2. Hogyan próbálod legyőzni a démonjaidat? Ha ezalatt olyan démonokat értünk, amik valami olyasmibe próbálnak belevinni, amiről tudom, hogy nem kéne csinálnom, és az elveimbe ütközik, akkor olyanjaim nincsenek. A többit meg sehogy, legyőzik azok magukat.
  3. Mit gondolsz, mennyire sminkelsz jól? Ha nem sminkelsz, miért nem? Ahhoz képest, hogy sminkes blogot írok, magam szerint egyáltalán nem sminkelek jól, nincs kézügyességem. Elvben tudom, hogy hogyan kell használni egy terméket, vagy elkészíteni egy adott sminket, de a kivitelezés már nehezebben megy. Mondjuk tusvonalakat ritkán rontom el, erre büszke vagyok :D 
  4. Mi a blogod célja? Hazudnék, ha azt mondanám, hogy csakis hobbiból csinálom. Nyilván annak indult, nem akartam soha híres lenni, és most sem célom, de ennyi idő után szeretnék többet kihozni belőle. Örülnék, ha egy idő után "főállásban" blogolhatnék, de sajnos nem hiszem, hogy ehhez eléggé el tudnám adni magam. (Semennyire sem menne.) Egyébként pedig tudván, hogy nekem is mekkora segítség, amikor egy termékről még a megvásárlás előtt véleményeket olvashatok, szeretném én megadni ezt másoknak. 
  5. Három szó ami a legjobban jellemző rád? Végletes, liberális, feminista.
  6. Hogyan lehetne Magyarországon jobban megismertetni az emberekkel a blogokat/bloggereket, ahogy külföldön ez már működő dolog? Jó úton haladunk azzal, hogy például ha valamit egy másik bloggernél olvastunk, akkor megemlítjük, hogy ezzel is megismertessük azokkal, akik esetleg még nem hallottak róla. Engem kifejezetten zavar néha, hogy ugyanazt a 10-15 embert nyomatják mindenhol. El kéne már felejteni azt a hozzáállást, hogy aki blogol, az "csodabogár" és ciki, mert végülis ez majdnem ugyanaz, mint az újságírás. Az újságírókat sem kéne lenézni. (Senkit sem kéne.)
  7. Milyen állat lennél, ha annak születtél volna és miért? Macskaaaaaaaaaaa. Én most is macska vagyok, ez szinte biztos.
  8. Mi volt a legnagyobb sikered a blogoddal kapcsolatban? Hát olyan még nem volt :D De talán a százezer oldalmegjelenítés, annak nagyon örültem. 
  9. Hol szeretnél lenni 5 év múlva? Külföldön. 
  10. A pozitív gondolkodás mennyire megy neked? Semennyire. Rendkívül negatív ember vagyok, ezt vállalom is, és bár ez sem túl pozitív jó, de szerintem a negatív dolgokat ugyanúgy meg kell élni, mint a pozitívakat, és nem feltétlenül kell minden rosszban a jót keresni. Egyszerűen van olyan, amiben nem lehet. 
  11. Hogy viseled, azt, hogy kritikákat fogalmaznak meg az emberek, azzal kapcsolatban, amik a blogodra kikerülnek? Fogalmazzanak, szívük joga. Az meg az enyém, hogy megfogadom-e őket, vagy sem :D Viccet félretéve, szerintem igenis fontos, hogy az ember figyelembe vegye ezeket, és ne gondolja, hogy mind rossz szándékkal íródik. Persze itt nem azokra a mocskolódásokra gondolok, ahol szó sem esik arról, hogy min kellene változtatni, vagy olyat várnak el, amin nem lehet. Vannak hibák, amiket egy külső szemlélő jobban lát vagy könnyebben észrevesz, és nem hiszek abban sem, hogy valaki csak és kizárólag magának, a saját szórakoztatására ír, mert akkor nem tenné nyilvánossá. Ízlésről meg tetszésről/nemtetszésről felesleges vitázni, viszont akkor is fontos a kritikát figyelembe venni. Szólásszabadság van, vagy mi. 
Jelölni nem jelölnék senkit, aki szeretné, szokás szerint válaszolja meg a kérdéseket kommentben, mert kíváncsi vagyok rájuk :)

8 megjegyzés:

  1. "Engem kifejezetten zavar néha, hogy ugyanazt a 10-15 embert nyomatják mindenhol."

    Egyet értek. Néha már falra tudok mászni, ha egy-egy nagy blogger nevét meghallom, legtöbbjüket nem is követem már inkább. El kell ismernem, hogy jók, de még nagyon sokan megérdemelnék, hogy felemeljék őket a cégek. Sőt, valaki sokkal jobban megérdemelné az őszinteség és a hitelesség miatt, mert a nagyok közül hirtelen csak egyet tudok mondani, aki nem adta el magát, és nem a sarki reklám-oszlop jut róla eszembe, tele hazugsággal.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is azt veszem észre, akármilyen gázul is hangzik, hogy sok esetben a népszerűségük növekedésével fordítottan arányosan a minőség egyre inkább csökken...Nyilván nem az én feladatom eldönteni, hogy kinek mit kellene küldeni, és hasonlók, sőt, azt is gondolhatják most sokan, hogy az irigység beszél belőlem, de egyszerűen sérti az igazságérzetem, hogy szimplán azért, mert valaki kevésbé népszerű, nem érdemel ugyanolyan bánásmódot, holott minőségben még talán meg is üti a "nagyokat". És itt nem (csak) magamról beszélek .

      Törlés
    2. Dehogy is irigység. Ha irigyek lennénk, akkor nem szeretnénk ennyire blogolni, nem? A "rajongókat" leszámítva kb mindenkinek leesett mi van a háttérben. Ebbe a világba nem is igazán akarok belemenni, kivéve néha nyafogni róla egyet, mint most is. Most megint egy darabig kibírom. :D

      Törlés
    3. Nekem mostanában komolyan elmegy emiatt a kedvem néha...

      Törlés
    4. Ezzel nincs semmi baj. Ha úgy érzed, akkor pihenj egy kicsit, próbáld meg kitakarni a látókörödből azokat a bloggereket, akik zavarnak a reklámokkal, és jobb lesz. Nekem bevált legalább is. Túl jó bloggert vesztenénk, ha végleg elmenne a kedved az egésztől, és abbahagynád. :)

      Törlés
    5. Gondolkodom rajta, hogy tartok lassan egy nagytakarítást, és könyörtelenül leiratkozom mindenkiről, akiket szinte már csak azért olvasok, hogy felidegesítsem magam. Vannak ilyenek, sajnos :D

      Törlés