2016. március 16., szerda

Parfümteszt | Moschino Cheap and Chic I Love Love

Igazi szerencse a történetünk ezzel az illattal, ugyanis egy teljesen átlagos DM-es vásárlás alkalmával akadtunk össze. Csak megszagolgattam néhány parfümöt, és ezt az egyet kivételesen magamra is fújtam. A sztori szinte ugyanúgy folytatódik, mint anno a kedvenc parfümöm esetében, egyre többször kaptam magam azon útközben, hogy a kabátomat szagolgatom, hazaérve pedig már el is döntöttem, hogy meg kell vennem. Szerencsémre pont akciós volt, plusz egy 25%-os kupon kiváltásával még olcsóbban jutottam hozzá, ezért az utolsó vizsgám után megjutalmaztam vele magam.


A csomagolás abszolút nem az én ízlésvilágom, valahogy mégis tetszik, főleg a doboz. A matt karton egészéhez hasonlóan az üveg alsó, kék része is matt üvegből van, a mintázata pedig követi a dobozon látottakat. Tudni kell, hogy a márka elsősorban ruhákban utazik, amik ugyanolyan színesek, feltűnőek és játékosak, mint az illatok, a Cheap and Chic vonal üvegeit például Popeye Oliviája ihlette.




Már kifújáskor érezhető, hogy ez bizony egy citrusos illat, ami nem csoda, hiszen a fejillatot citrom, narancs, ribizli és grapefruit adja. Még azt is megkockáztatom, hogy egyesek számára hirtelen a légfrissítőre vagy a citromos mosogatószerre hajaz majd, ez azonban néhány percen belül eltűnik. A leírás alapján a szívillatban fahéj, tearózsa, gyöngyvirág, káka és nádcukor van, az alapillatban pedig fás jegyek, cédrus és pézsma, meglepő módon szinte mind olyan, amit ki nem állhatok. Igen ám, csakhogy én ezekből szinte semmit sem érzek, talán a cédrus jön elő egy idő után, de virágos jegyeket például soha nem fedezek fel benne. Az első fél óra után átvált valami olyan édes-citrusos, mégis kissé fanyar csodába, amiért egyszerűen odavagyok, régen rajongtam ennyire illatért, tényleg. (Érdekes, hogy ezzel ellentétben a márka legtöbb parfümjét egyáltalán nem kedvelem.) Éppen ezért nem is bánom, hogy habár eau de toilette, nagyon tartós, főleg textíliákon és hajon, és az sem tántorít el a használatától, hogy a legtöbben csak nyárra tudnák elképzelni. Egyesek a Dolce & Gabbana Light Blue dupe-ját sejtik benne, de azt még sosem szagoltam, így nem tudom.
A 30 ml-s kiszerelés leárazva 5500 forintba került - mínusz a kupon ugyebár -, de legolcsóbban (ezt is) Iparfümériáról tudjátok beszerezni.

Ha kedvelitek a citrusos illatokat, mindenképpen megér egy próbát, főleg, ha még nem találtátok meg az igazi nyári (vagy esetemben mindennapi) parfümötöket.


2 megjegyzés:

  1. Szuper kis parfüm ez! Szerintem jobb mint a D&G, intenzívebb és élénkebb a lecsengése. Annak el is tűnik és átváltozik valami vacak, jelentéktelen maradékká ami nekem nem tetszett. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na majd akkor megszagolom azt is, mert kíváncsi vagyok, mennyire hasonlít, sokan írták Krémmánián, hogy szerintük abszolút nem hasonlít a kettő :D

      Törlés