2016. március 8., kedd

Teszt | Ziaja regeneráló testápoló avokádóolajjal

Rengetegen szeretik körülöttem a Ziaja márkát, különösen a testápolási vonalukról hallottam sok jót, ezért nagyon örültem, amikor nemrég lehetőségem nyílt kipróbálni tőlük két általam választott terméket. Mindenképpen szerettem volna egy testápolót, így az avokádós mellett döntöttem, amitől ugyan kezdetben kicsit féltem, mert senkinél sem olvastam még róla véleményt.


Ami a csomagolással kapcsolatban rögtön feltűnt, és gondolatban kapott is rögtön egy pirospontot, hogy pumpával adagolható. Ez igencsak megkönnyíti a használatot, főleg, hogy egyetlen mozdulattal le is zárható. Én nagyon kedvelem egyébként a Ziaja letisztult, egyszerű formavilágát, semmi csicsa, csak a legfontosabb tudnivalók kaptak helyet a matricákon.



Kinyomás után legelőször az illata fogott meg. Kellemesen csalódtam, egy édeskés-friss beütése van, ami elég intenzív, és a bőrön is sokáig érezhető, ugyanakkor mindenféle tolakodó jelleg nélkül. Közepesen sűrű, könnyen eloszlatható krémről van szó, ami felkenés után okozta a legnagyobb meglepetést: vizes hatású, fényes bőrfelületet kölcsönzött, amit egészen addig nem tudtam hova tenni, amíg el nem olvastam, hogy száraz és matt bőrre ajánlják. A lábszáramon mérhető volt az eredmény, folyamatos használattal tényleg egészséges fényűvé és tartósan hidratálttá vált. Ettől függetlenül maradéktalanul beszívódik, és csak a csodásan puha bőr marad utána, de ajánlott inkább este alkalmazni, és fele mennyiségben, mint amennyit alapból magadra gondolnál kenni. Parabénmentes, ha ez valakinek fontos.
Kifejezetten ezt még nem láttam egyik drogériában sem, de a Ziajashop webáruházban 1495 forintba kerül, ezért 400 ml terméket kapunk, ami rengeteg, nem is tudom, mikor fogom elhasználni.

Nem gondoltam volna, hogy a Balea Spray-On testápoló után megkedvelek valamit ennyire, gyakrabban is veszem rá magam a fürdés utáni hidratálásra. Ha ez valaha elfogy, a következő alanyom a kecsketejes lesz, azt hiszem. 

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése