Beszámoló | Sziget Fesztivál 2024 #2 - Augusztus 9-10.

A Sziget harmadik és negyedik napja is bőven tartogatott meglepetéseket, mutatom is!

Pénteken újra magyar dallamokra ébredhettek a későn kelők, nem is akármilyenekre, mert Beton.Hofi a Rajkó Cigányzenekarral együtt lépett színpadra. A közönségben értelemszerűen leginkább magyarok voltak, ők viszont mind kívülről fújták a szövegeket, és bár töredelmesen bevallom, hogy csak úgy szabadidőmben nem szoktam Beton.Hofi dalokat hallgatni, a Meggyfánt még én is tudtam velük együtt énekelni. 

A Blahalouisiana egy utolsó pillanatos cserének köszönhetően léphetett fel aznap, de mintha végig erre készültek volna, mind setlistben, mind látványvilágban, a Nem hittek Lennonnak pedig az új kedvenc számom, legalább százszor meghallgattam azóta. 

Az ajánlóban is említettem, hogy a Warhaus-t nem szívesen hagynám ki, és szerencsére nem is kellett, mert még annál is sokkal jobb volt, mint amire számítottam. Idén végképp kevés a jó kis gondolkodós, kicsit szomorú indie muzsika, de Maarten Devoldere és csapata kárpótolt érte.

Amíg a többi fotós Stormzy-t kergette - aki engem sajnálom, de totálisan hidegen hagyott -, addig én már csak Liam Gallagherre tudtam gondolni, és nem sokkal a kezdés előtt ki is derült, hogy ebből megint tömeg lesz, ahova mondjuk akkor is bementem volna, ha előtte fotózhatok az árokból. Mivel ezt a turnét az Oasis Definitely Maybe albumának 30. évfordulójára csinálja, ezért a színpadi kivetítő stílusosan 1994-ig számolt vissza, szeretem az ilyen összekacsintásokat. A közönséget nem szívesen kommentelem, soha nem fogom megérteni, hogy miért gondolják egyesek még mindig jó ötletnek teli poharakat dobálni vagy egy életnagyságú táblával csápolni teljes dalokon át a másik nyakában, hogy a mögötte állók abszolút ne lássanak semmit, Liam viszont hozta a szokásos formáját, minden második szám után beszólt valakinek, és igazából hiányozna is, ha nem így tenne. Sokak felháborodására 22:45 helyett már félkor befejezte, de hát ennyi dal van az albumon...

Liam Gallagher ezt a fotót tette ki a Szigetről az Instagramjára 🤯

A végére belefért még Teezo Touchdown is, aki elég idegesítő módon majdnem 15 perc késéssel kezdett a menetrendhez képest, de legalább iszonyat látványos volt a virágcsokros mikrofonja.

Szombaton lépett fel a csodás Platon Karataev, akiknek megszámolni sem tudom, hány koncertjén voltam az utóbbi egy-másfél évben, de szerintem sosem fogom megunni. Nem tudom, hány külföldi volt a közönségben, de egy biztosan, mert egy olasz újságíró már napokkal korábban mondta, hogy mennyire szeretné őket megnézni, és utólag már sajnálja, hogy nem jelentkezett velük interjúzni. 

Egy újabb műsorváltozás miatt a Crows váltotta őket a Revolut színpadon, nem is volt időnk utánanézni, de az egyik legjobb döntés volt, hogy odakeveredtünk, mert egyrészt a zene is bejött, másrészt a frontemberük simán berohant a tömegbe állatkodni. 

Előzetesen megbeszéltem magammal, hogy csak akkor fotózom Louis Tomlinson-t, ha beengednek az árokba - a közönségben valószínűleg meghaltam volna, olyan szinten önkívületi állapotban voltak a rajongói -, de mivel ez nem történt meg, büntetlenül hallgathattam meg a New West-et a nem messze levő színpadon. A fesztivál kezdete előtt mindössze néhány nappal futottam beléjük a neten, és csak utána láttam, hogy jönnek is fellépni, úgyhogy ez így volt megírva. 

A nap másik fénypontja a Platon mellett az Analog Balaton volt, mivel korábban még sosem jutottam el koncertjükre, a márciusi Akváriumos bulira túlzás nélkül több héten át próbáltam jegyet venni, de állandóan elkapkodták előlem őket Ticketswapen. A Fent a kedvenc számom tőlük, úgyhogy el is sírtam magam (tényleg), amikor az első ütemeket meghallottam, ráadásul még pont az árokból hallgathattam végig. (A képek nem azért ilyenek, mert örömömben még fotózni is elfelejtettem, hanem ennyit lehetett kihozni a fényekből.)

MØ már harmadik alkalommal lépett fel a Szigeten, itt volt 2015-ben és 2016-ban is. Eléggé megtréfáltak minket a fényekkel, vagy fényáradat volt, vagy vaksötét, ezért a koncentrálás mellett kevésbé sikerült a zenére is fókuszálni, de talán a képekből is átjön, hogy nem a lassú, lírai számokról ismert Karen Marie Ørsted.

Már csak két nap...

Beszámoló | Sziget Fesztivál 2024 #1 - Augusztus 7-8.

Szóóóóval újra itt vagyunk, elkezdődött az idei, a rendezvény történetében a harmincadik, számomra pedig a kilencedik Sziget Fesztivál. Újabb hat nap a Szabadság Szigetén, bár talán ez a szlogen már pont kivonulóban van, úgyhogy inkább mutatom is, mi történt az első két napon.

Szerdán még frissen és kipihenten érkeztünk meg a szigetre, bár kedden már összefutottunk néhány külföldi fotóssal dumálni - mivel rendszerint évente egyszer, csak ilyenkor van mindenki egy helyen. Az ajánlóban is említettem már, hogy ezelőtt még sosem fotóztam Margaret Island koncertet, annak ellenére, hogy elég jól ismerem Lábas Vikiék munkásságát, és nagyon örültem, hogy ők nyitják a Nagyszínpad műsorát. Idén is a magyar zene hírmondójának érzem magam a külföldi fotósok mellett, úgyhogy szerencsére sokan közülük is bejöttek az árokba. Igazán látványos volt a Szegedi Kortárs Balett közreműködése, kár lett volna kihagyni nyitásként ezt a koncertet. 

Rögtön utána jött számomra az est fénypontja, Tom Odell, akinek eddig az összes szigetes koncertjén ott voltam, ez volt szám szerint a negyedik, de egyszerűen nem lehet megunni, bár a régebbi slágerek közül mostanában keveset játszik. Sajnos az első számok alatt, amíg az árokból fotózhattunk, nem sok látványos dolgot csinált a zongora mögött, ráadásul alaposan bedurrantották a füstgépet is, amitől messzebbről sok mindent nem lehetett látni, de később lement kicsit a közönségbe, eltöltött egy kis időt a kifutón és természetesen a zongorára felmászást sem hagyta ki - csak újabban nem a Hold Me alatt, mert az is lekerült a setlistről. Zárásként természetesen lement az Another Love, és még ennyi év után is (2013-ban jött ki az a szám!) szürreális számomra, hogy egy ilyen szívszorítóan szomorú szerelmes dalt táncolva üvölt a közönség. 😄

Kylie Minogue senki sem fotózhatta bentről, ezért néhányan úgy döntöttünk, hogy akkor megoldjuk a közönségből, és nagyjából egy órával a koncert előtt sikerült is még viszonylag jó helyen letáboroznunk. Őszintén én először csak jó képeket szerettem volna csinálni, de ahogy elkezdődött a koncert, teljesen elragadott a hév, mert Kylie lehengerlő a színpadon, még úgy is, hogy csak néhány régebbi dalt ismertem tőle. Folyamatosan kommunikált a közönséggel, a táncosok és háttérénekesek sem csak dísznek voltak, természetesen többször át is öltözött, és még egy Dorina nevű rajongóját is felhívta a színpadra, akinek a táblára írt üzenetét szúrta ki a tömegben. Headlinerhez képest egyébként szerintem viszonylag szellős volt a közönség, és körülöttünk főleg magyarok voltak, ami ritkán fordul elő. 

Az estét a L'Impératrice koncertjén zártam a Revolut sátorban, akik látványvilág tekintetében rendesen odatették magukat, beszéljenek helyettem a képek. 

Csütörtökön a Nova Twins volt számomra a nap meglepetése, akik már két évvel ezelőtt is felléptek itt, de akkor még az egyik kisebb színpadon és egyáltalán nem tudtam róluk. Kicsit csalódtam ugyan, amikor kiderült, hogy a nevükkel ellentétben nem ikrek, de a zúzás kárpótolt, hiányzott a lelkemnek már egy kis rockzene és basszus, amiből mostanában sajnos kevesebb van a lineupban. Georgia South, a basszusgitáros ráadásul az első három szám alatt kifejezetten igyekezett a fotósok kedvére tenni néhány megmozdulásával, az ilyesmit nagyon értékelem.

Utána viszont már csak arra tudtam gondolni, hogy hamarosan jön Azahriah. Természetesen az Introvertált Dallal kezdett, lángokkal és konfettivel a megspékelve - később is jött még néhány adag, emiatt Halsey előtt vagy 10-15 ember fél órán át sepregette a színpadot -, aztán sorra jöttek az újabb és egészen régi nóták, és ahogy titkon mindenki számított rá, először Desh csatlakozott hozzá jó pár sláger erejéig, majd nem sokkal később Young Fly és Lord Panamo is, hogy felcsendüljön a Rampapapam - az emberek többsége pedig valóban eltette a telefonját néhány perc erejéig, ahogy Azi nemrég kérte. 

Halsey-t a közönségből néztem végig, akinek január óta ez volt az első koncertje és ezelőtt még sosem lépett fel Magyarországon. Én inkább a régebbi, poposabb oldalát ismertem, de gyorsan rájöttem, hogy ennél azért jóval bővebb a repertoár. Elmondta, hogy hamarosan érkezik az új albuma, amelyről eddig szándékosan nem lehetett tudni szinte semmit, és mi lehettünk az elsők, akiknek eljátszott róla egy dalt. Személy szerint egy erősebb, látványosabb vizuált kicsit hiányoltam, mert nem voltak háttértáncosok, sem dekoráció a színpadon, de a rajongókat ez valószínűleg kicsit sem érdekelte.

 

Bár nem a nagyszínpadon lépett fel, de az idei felhozatal egyik legnagyobb dobása Aurora volt, elképesztő tömeg gyűlt össze kezdésre a sátorban, és a rajongói is kitettek magukért, táblák és üzenetek garmadája vett körbe minket az első sorokból. És valóban, Aurora Aksnes elképesztően kedves és elragadó, csodás hanggal, jót tett a lelkemnek, hogy vele zárhattam a napot. 

Folytatása következik...