2018. február 8., csütörtök

Elfogytak #31

Az év első elfogyott termékes bejegyzését megírni kissé nehéz szülés volt, ugyanis elkezdődött az egyetem, és három napig próbáltam befejezni, de csak nem sikerült. Idáig! Van itt minden, de főleg testápolási és hajápolási termékeket fogyasztottam el mostanában, ahogy ki is tűztem magam elé, megpróbálom felélni a készleteimet, ami a kozmetikumokat illeti. 


bilou Slushy Apple tusolóhab: valódi, élethű almaillata volt, ami engem meglepett, mert a slushy apple alapján valamilyen jégkásás dologra számítottam azon kívül pedig olyan volt, mint bármelyik márka tusolóhabja. Ezeket a termékeket sajnos itthon nem lehet kapni, mivel egy német vlogger lány testápolási vonala ez.
Újravenném? Talán.

B.U. In Action Berries tusfürdő: Pixibagben jutottam hozzá, és őszintén szólva nem igazán vártam tőle semmi különöset, de mivel ezt vittem magammal Salzburgba, az ottani emlékek jutnak eszembe az illatáról.
Újravenném? Talán.

The Body Shop Vanilla Pumpkin tusfürdő: két részletben használtam el, mert ez tipikusan az az illat, amiért egy ideig odavagyok, de hosszú távon megcsömörlöttem tőle. Limitált kiszerelés volt, ezért már nem fogtok találni belőle az üzletekben, de tudom, hogy rengetegen szerették.
Újravenném? Talán.

Yves Rocher Hófehér Vanília tusfürdő: kicsit fűszeresebb, maszkulinabb illata volt, mint általában a vaníliás tusfürdőknek, de éppen ettől volt különleges. Egyébként krémes habot képzett, nem szárított, szeretem a márka különkiadásait.
Újravenném? Talán, de már nem lehet kapni.

Yves Rocher Plaisirs Nature kókuszos tusfürdő: ezt az illatot én télen szeretem használni, mert bár a legtöbb ember a kókuszt a nyárhoz és a naptejhez köti, ennek fásabb, természetközelibb illata van, így nyáron nem is igazán veszem elő.
Újravenném? Igen.

Yves Rocher Elixir Jeunesse micellás arclemosó gél: volt róla teszt a termékcsalád többi tagjával együtt. Tetszett benne, hogy nem szárított, és hogy a szememre is tudtam használni anélkül, hogy csípett volna, vagy bármi ilyesmi.
Újravenném? Talán.

Zoella Snow Polished testradír: nagyon szerettem, és szomorú is vagyok, amiért önmagában, és nagyobb kiszerelésben nem lehet / lehetett kapni. Az illata, a radírozó hatása, mindene szuper volt, és sajnálom, hogy elfogyott.
Újravenném? Igen.

Fürdősóból ahogy a képen is látható, rengeteget elhasználtam, a téli időszak abszolút ezekről, és a különféle fürdőtermékekről szól. Mindet szerettem, így újra is venném őket kivétel nélkül.


L'Oréal Hair Expertise 6-in-1 tisztító balzsam: ilyesmit mostmár itthon is lehet kapni "low shampoo" néven a márka kínálatában, de én ezt még két éve Berlinben vettem. Hajápolásos posztban volt róla szó, igencsak lerövidítette a hajmosási procedúrát, azonban nem tudtam teljesen elhasználni, mert mostanra megromlott. 
Újravenném? Igen, szerintem ki fogom próbálni az új változatokat belőle.

Pantene Pro-V micellás sampon: nagyon bejött, mindent tudott, ami számomra fontos egy samponban: nem zsírosított, nem irritálta a fejbőröm, és nem lettem tőle korpás sem.
Újravenném? Igen.

Vitalcare Luxury Argan spray balzsam: életmentő azokon a napokon, amikor nincs sok időm a hajmosásra. Rengetegszer említettem már, de sajnos kivonták a forgalomból, így már nem beszerezhető.
Újravenném? Igen.

Balea Schönheits Geheimnisse kókuszvizes balzsam: szerettem, főleg az illatát, de összességében egy teljesen átlagos balzsamként teljesített, száraz hajra szerintem kevés lenne.
Újravenném? Talán.

Batiste Cherry szárazsampon (mini): szerintem ennek nem sok köze van a cseresznyéhez illatban, cserébe viszont kellemes, és nem fullasztó. Hatásban ugyanolyan, mint a többi Batiste szárazsampon, ezeket utazásokkor szoktam magammal vinni.
Újravenném? Igen.

Balea Enzym Peeling: nem fogyott el, ugyanis már egy csalódásos posztban említettem, hogy bárhogy használtam, baromira kipirosodott az arcom a használata után. Emellett egyébként semmi más negatívat nem tapasztaltam, és a pirosság is elmúlt egy óra után körülbelül, de inkább nem kockáztatok.
Újravenném? Nem.

COSRX Acne Pimple Master Patch: ezek különböző méretű tapaszok voltak, amiket a pattanásra kellett ragasztani, és egy éjszaka, vagy egy nap alatt kiszívják a bennük levő trutyit, erről elég meggyőző képek vannak a neten, ha rákerestek. Mélyen levő pattanásoknál nálam nem segített, csak akkor, ha megvártam, amíg "megérik", és inkább akkor szeretem használni, amikor már kinyomtam a nagy részét, és meg akarok győződni, hogy minden kijött belőle, ilyenkor viszont szuper, mert a sebképződést is mérsékli kicsit.
Újravenném? Igen.

The Body Shop Spa Of The World Földközi-tengeri sóradír és Hawaii Kukui testápoló: írtam tesztet mindkettőről. A testápolót talán egy picit jobban szerettem, de egyébként mindkettőt csak ajánlani tudom.
Újravenném? Igen.

Himalaya Herbals Sparkly White fogkrém: nem az első alkalom, hogy szó van róla, egy kifejezetten jó fogkrémnek tartom, és szinte teljesen át is álltam erre a márkára.
Újravenném? Igen.

Golden Rose Longstay Precise Browliner szemöldökceruza: szintén volt róla teszt, összességében szerettem, de nem lett a kedvencem.
Újravenném? Talán.

Catrice Liquid Camouflage korrektor: szerintem a legtöbbn már ismeritek, továbbra is az egyik legjobb drogériás korrektornak tartom, habár az illata miatt sokan nem szeretik, nekem viszont nincs vele problémám.
Újravenném? Igen.


Ennyi lett volna, ide a bejegyzések végére meg mindig nagyon nehezen találom ki, hogy mit írjak, úgyhogy nem is írok semmi különöset :D

8 megjegyzés:

  1. Nekem a hófehér vanília volt az egyik kedvenc tusfürdőm idén télen, imádtam a visszafogott illatát. A fürdősók közül még csak egyet használtam el és az isteni volt minden téren, ahhoz képest, hogy milyen "olcsó", azt hiszem újabb függőséget köszönhetek neked :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi :DDDD Mindenesetre egy Lushos fürdőzésnél pl. mindenképpen olcsóbb, akkor is, ha nem annyira színes meg szagos :D

      Törlés
    2. Pont erre gondoltam én is, de ellenkezőleg, az a szép, hogy simán van annyira szagos, meg színes is - csak színkavalkád nincs. Legalábbis annál, amit én próbáltam :D

      Törlés
  2. Ez a COSRX pattanás tapasz érdekesen hangzik, bár (kopogjam le) manapság már szerencsére nem kell küzdenem vele. Azért észben tartom, hátha a fiaimnak majd szüksége lesz rá. :)
    Én most kattantam rá erre az enzimes peeling dologra, és alapos utána olvasást követően a Daytox enzimes peelinget választottam. Ez egy fehér por, amit a tenyerünkben kell vízzel kikeverni. Lehet, hogy ez macerásabb, mint egy készen lévő krém, de nekem nagyon szimpatikus, mert ahogy az összetevőket néztem, nincs benne tartósító. Még csak egyszer próbáltam, de akkor tetszett a végeredmény, nagyon egészséges kinézete lett a bőrömnek. Sajnos azóta lenáthásodtam, ami nálam azzal jár, hogy menetrendszerűen kijön a herpesz az orromon. Most is már megjelent, az egész orrom alja, és az egyik orrcimpám tele van vele. :( És persze nem elég, hogy ronda, még fáj is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsére nekem még életemben soha nem volt herpeszem, és remélem, hogy immunis is maradok rá. Mondjuk beteg sem voltam jópár éve, de ezt lekopogom :D

      Törlés
  3. Én most a csillagokat is lehoznám az égből azért a Balea peeling-ért, de sehol sincs, szerintem megszűnt, vagy csak nálunk szünetel. Ellenben nálunk tömegszám kapható az olajos sminklemosó, úgyhogy túlélem, enzimes peeling-et meg majd keresek ebay-en. Addig meg egy szintén Balea fizikai radírt vettem, mert csak abban nem volt illatanyag, kíváncsi leszek rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Téves, most kerestem rá Krémmánián, és van benne parfüm. Mert a parfüm egy olyan dolog, amit a boltban soha nem lát az ember...

      Törlés
    2. A Ziaja enzimes peeling is jó, hátha lehet kapni nálatok is!

      Törlés