2017. április 12., szerda

Teszt | Garnier SkinActive Hydra Bomb fátyolmaszk

Alap esetben feleslegesnek éreznék egyetlen darab maszkról tesztet írni, de úgy gondolom, hogy érdekes lehet egy olyan véleményét olvasni, aki egyébként nincs feltétlenül oda értük, főleg nem a fátyolmaszkokért, én pedig pont ilyen vagyok. Kíváncsi blogger révén persze ennek ellenére időről-időre kipróbálok különböző termékeket, pláne, hogyha a csapból is folyik, így történt ez a Garnier Hydra Bomb esetében is: csak beadtam a derekemat, és megvettem, mert szerettem volna testközelből megtapasztalni, hogy mit tud.


A csomagolás a szokásos, semmi csicsa, az összehajtogatott maszkot a fóliából való kivétel után már tehetjük is az arcunkra. Található rajta egy kék műanyag fólia, amit felhelyezés után le kell húzni, de az átitatott anyag fehér, mint bármelyik másik általában. Az én arcomra ez is hatalmas volt, de ez általános, viszont pluszpont ezzel kapcsolatban, hogy ez valahogy sokkal jobban rátapadt az arcomra, és nem csúszkált össze-vissza, mint a többi általam próbált fátyolmaszk.


A folyadék kissé zselés állagú, nagyon könnyen beszívódik, nem hagy maga után nehéz, kellemetlen érzést, és miután letelt a 15-20 perc, a maradékból jutott bőven a mellkasomra, nyakamra, és még a karjaimra is. Elkövettem azt a hibát, hogy vásárlás előtt nem néztem meg az összetevőket, mert valamiért biztos voltam benne, hogy nem tartalmaz alkoholt, de bizony a 4. helyen áll az INCI-ben - amit ide kattintva elolvashattok -, plusz parfüm is van benne a legutolsó helyen, ezért ha valaki ezeket kerüli, az jobb, ha tud erről, mielőtt megvenné. Használat közben és után semmiféle irritációt nem tapasztaltam, és valóban puhának és hidratáltnak éreztem a bőröm, de annak érdekében, hogy leteszteljem az állítólagos hosszantartó hatását, nem használtam utána arckrémet estére sem. Meglepetésemre másnapra sem tapasztaltam bőrszárazságot, pedig azért az orromon és a homlokomon hajlamosak hámló, száraz részek megjelenni, ami főleg sminkelésnél okoz problémát, most viszont ez elmaradt. Ebből a szempontból tehát kiállta a próbát, már ha a másfél-két napot hosszú távnak lehet tekinteni.
Ezen kívül két változat van még belőle, egy kamillás nyugtató, és egy zöld teás, és tisztító hatással bír, mindhárom 32 gramm terméket tartalmaz. Kapható minden drogériában és megrendelhető a Rossmann webshopjából is 699 forintos áron, valamint Notinon is elérhető valamivel olcsóbban.

Azt kell mondjam, hogy elégedett vagyok, még a fátyolmaszkok okozta általános kényelmetlenség ellenére is. Nagyban hozzátett a dologhoz, hogy ezesetben tényleg nem azzal töltöttem a hatóidőt, hogy a maszkot igazgattam, ráadásul valóban hozta az ápoló hatást még a benne található alkohol ellenére is, amitől kicsit féltem az elején. 

8 megjegyzés:

  1. Annyira kíváncsi vagyok rá, de még akciósan is bitang drága. :D Legalábbis a Baleához képest, amiből a Vital olyan, hogy még angyalok is ugrálnak az égből használat közben. Na de majd egyszer kipróbálom ezt is.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Bocsi, hogy válaszolok én is. Szerintem, ha teheted akkor valami koreai maszkot próbálj ki. Sokkal jobbak, mint a Gariner.

      Törlés
    2. Egyetértek Elenivel,össze sem lehet hasonlítani őket az ázsiai fátyolmaszkokkal :)
      Én próbáltam egyébként mindhárom Garnier verziót,szerintem a kék sikerült a legjobban.

      Törlés
    3. Nem igazán szeretnék koreai terméket használni, nem számít valóban jobb-e, de azért köszi. :)

      Törlés
    4. Én viszont megnézem majd magamnak azt a Balea Vital maszkot, mert most kíváncsi lettem :D

      Törlés
    5. Szerintem a zöld a legjobb, abba állítólag alkohol sincs.

      Törlés
  2. Nekem is jobban beváltak a Missha maszkjai, de ezeket is használom néha, eddig a kék a kedvenc, de most letesztelem majd a rózsaszínt is. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én félek, hogyha a rózsaszín kamillás, akkor utálnám az illatát :DDD

      Törlés