2017. február 13., hétfő

Teszt | NYX Liquid Suede folyékony rúzs

Ha valamit, akkor a Liquid Suede folyékony rúzsok közül egyet mindenféleképpen be szerettem volna szerezni az első magyarországi NYX üzlet novemberi nyitásakor, és hosszú nézelődés után kezdésnek a Soft-Spoken árnyalatra esett a választásom. Persze azóta sok másikat is kinéztem már, de nem szerettem volna tovább húzni a poszt megírását, mert már sokan kérdeztetek a tapasztalataimról.


A csomagolás egyszerű, színe pedig majdnem teljesen megegyezik a benne levő árnyalattal, ez nagy segítség, ha többet birtokol belőle az ember. Az applikátor első ránézésre nem tűnik túl precíznek, de szerintem nagyon jól lehet dolgozni vele, ráadásul megfelelő mennyiségű festéket vesz fel. Illata és íze szinte egyáltalán nincs.



Elég folyékony állagú, viszont jól pigmentált, egy rétegben is tökéletesen és foltmentesen fed, ami főleg a sötétebb, extrémebb színeknél lényeges. A finishe nem fényes ugyan, de érzetre sem az a tipikus púderes és száraz, ha értitek, mire gondolok. Lassabban is szárad, mint mondjuk a Lip Lingerie, és utána sem lesz túlságosan matt, ezért szépen mutat az ajkakon akkor is, ha kicsit cserepesek. A "zsebkendőteszten" mérsékelten ment át, tehát ha óvatosan fújok orrot, nem tapad a felső ajkam széléről a zsepire, de tényleg vigyázni kell rá ehhez. Elég tartós, az ivást teljes mértékben bírja, az evést úgy-ahogy, de nem jön le darabokban, csak szolidan kopik. Amire érdemes lehet figyelni, hogyha túl sokat viszünk fel, hajlamos lehet feltapadni a fogakra, úgyhogy ezzel csak óvatosan. Az én számat szerencsére nem szárítja, kényelmes viselet, de hallottam ezzel ellentétes véleményt is, szóval valószínűleg emberfüggő.


4 ml terméket tartalmaz, 23 árnyalatban kapható, és 2690 forintba kerül az ALLEE-ban található NYX üzletben, de a vidéken élők online is tudnak rendelni, például Feelunique-ról.

Összességében meg vagyok elégedve, a végeredmény szép, kellemes viselet, a színválaszték és pigmentáció pedig zseniális a magamfajta őrülteknek, akik képesek fekete, zöld meg kék rúzsban parádézni az utcán. 
Ajánlom, és én is fogok még belőle venni párat, az biztos :)

9 megjegyzés:

  1. pont a hétvégén jártam először a Nyx üzletben, és egy Liquid Suede-t el kellett hoznom, a Stone Fox abszolút hétköznapi és hordható árnyalatban :D nekem kicsit csalódás, az applikátorral nehéz bánni, a színe a legtöbb fényben olivazöld, és nem szürke, ráadásul ledöbbentett, hogy csak fél év a szavatossági ideje. Természetesen hordani fogom így is (pedig kb az összes barátnőm lehülyézett, hogy minek nekem szürke rúzs), de kicsit csalódás ez nekem, főleg így, hogy az első vásárlásom a Nyx-től :(

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igeeen? Én eddig mindenhol totál szürkének láttam, mi a fene...akkor ezek szerint színfüggő is, ettől tartottam, de ezek szerint jó, hogy először pont egy ilyen natúrat vettem :D Tény egyébként, hogy tartósságilag én a vélemények alapján sokkal többet vártam, szerintem annyira nem brutális, simán lemosható, úgyhogy lutri. Kíváncsi leszek, hogyan teljesítenek majd az extrémebb színek.
      Az meg hogy minek kell szürke rúzs...tőlem is kérdezhetnék, hogy minek a kék meg a zöld, de már megszokták :DDDDD

      Törlés
  2. Mennyire jól áll neked ez a szín. :) Nem sárgítja a fogakat optikailag?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Hááááát, de, vagy legalábbis biztos nem fehéríti :DD Minden meleg árnyalattal ez a probléma, de hát ez van :(

      Törlés
  3. Szuper ez a szín és nagyon jól áll Neked! :)

    VálaszTörlés
  4. Szép ez a szín. :) Én is mindig a Suede rúzsokba szeretek bele, pedig nekem egyáltalán nem kényelmes...Csúnyán kopik és iszonyatosan szárít. Csakháááát azok a színek! :D Kíváncsi lennék, hogy a sötét és világos árnyalatok között van e minőségbeli változás, azt te erről elég jó véleményen vagy. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Akkor lehet, hogy én valami mutáns vagyok, mert ami másoknak szárít, az nekem sosem, viszont azon kívül kb. az alvástól is képes kicserepesedni a szám :D Mostmár egyre inkább kíváncsi vagyok tényleg akkor valami extra árnyalatra, mert ennél még csak-csak elviselhető, ha megkopik, de mondjuk egy brutál lilánál már kevésbé. Na, ha kiderül az ösztöndíjátlag, és el is értem, akkor repül hozzám pár újabb szín :D

      Törlés
    2. :DDD Igazából ahány ember, annyiképp viselkedik. Nekem is volt már olyan, hogy egy ajakkencét lehurrogtak, de nekem meg nagyon bevált. Amúgy a Brooklyn horn, a stone fox, a vintage meg a cherry sky van meg. A színei valami hihetetlen szépek tényleg, de én sajnos még aláhidratálva is nehezen tudom viselni, pedig nekem meg nem sok termék szárít. :D

      Törlés