2015. október 22., csütörtök

Catrice Fixing Brow Wax színezett szemöldökformázó

Gondolom nem vagyok egyedül, ha azt mondom, hogy bizony én is szedtem már túl a szemöldököm, és hittem azt, hogy soha nem fog visszanőni. Jelentem, az elmúlt másfél-két évben sikerült végre olyan vastagságot és ívet elérnem, ami megfelelő, de sajnos inkább hosszú, mint sűrű szálakból áll, valamint alapjáraton nem is túl sötét - plusz a hajszínem sem eredeti ugyebár -, így egy kis turbózás nélkül mondhatni nem látszik. 
A kipróbált módszerek közül egyedül a krémes állagú, zselés tushoz hasonlító termékhez nem volt még szerencsém, a ceruza épphogy elmegy, de leginkább a porral való kitöltés, majd színezett zselével való fixálás vált be. Amikor tavasz környékén megjelent a Catrice színtelen waxos állagú formázója, már akkor ki szerettem volna próbálni, de a végső löketet az őszi szortimentben bemutatkozó színezett változat adta meg, rögtön beruháztam rá.


A csomagolása egyszerű, mégis nagyszerű, kitekerős megoldással. Jelenleg két barna - én a sötétebbiket választottam, fantázianeve 020 Nut-ting Else Matters - és egy átlátszó változatban kapható, a különbséget a csomagolás színe is jelzi az üzletben.



Féltem, hogy túl kemény lesz, és úgy fogom érezni magam használat közben, mintha zsírkrétát húzogatnék a szemöldökömön, ám kellemes meglepetésként krémes, mégis masszív állagú termékről beszélünk, szinte odatapasztja a szálakat egymáshoz. (Persze ezt ne úgy képzeljük el, mintha hajzselével operálnánk, nem hagy maga után ragacsos érzetet.) Van némi színe, ami ez nekem ugyan nem elég a "tökéletes" végeredményhez, de nem is erre lett kitalálva. A másik tényező, ami miatt lecsaptam rá, hogy állítólag vízálló. Nos, erről annyit tudok mondani, hogy egyetlen alkalommal edzés közben sikerült félig letörölnöm a szemöldökömet magamról - nagyon örültem neki, képzelhetitek - de akkor is csak az aládolgozott por színe halványodott, a tartása megmaradt. Ezen az egy eseten kívül egész nap nem kell törődnöm vele egyébként.


Elnézést ezért a csodálatos látványért, fogalmam sincs, mitől ilyen hullaszínű a kezem mindig :D

Az ára rendkívül baráti, 950 forint talán - de mindenképpen 1000 forint alatti -, 0.85 grammos, ám sajnos csak a két méteres Catrice állványokkal ellátott Müllerekben beszerezhető, ami Budapesten az Europeum és a KÖKI.

Nektek melyik szemöldökformázási módszer jött be a leginkább?:)

8 megjegyzés:

  1. Elég jónak tűnik, kár, hogy csak a 3 méteres állványoknál kapható.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ráadásul béna vagyok, és el is írtam, mert az kettő, a három az Essence...:D Na javítom:D

      Törlés
  2. Nem rossz nem rossz.Nekem picit fura lenne ezt használni a szemöldökömre a kialakítása miatt. Én az Avon szemöldök porával pár éve tökéletesen megvagyok elégedve .:D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én ha nem fixálnám a port, lennének problémák :DDD

      Törlés
    2. wax ( vagy hogy hívják azt,sosem tudom) van a szemöldökpor mellett, és nekem a kettő együtt nagyon szépen kitart egész nap :D

      Törlés
  3. Hű, nekem tuti nem állna jól, mert így is nagyon sötét a szemöldököm :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én örülnék, ha az enyém sötét lenne..:DDD

      Törlés