2017. március 13., hétfő

Teszt | Avon mark. alapozó hatású porpúder és Spectralash szempillaspirál

Ebben a hónapban debütált az Avon új sminkvonala mark. néven, aminek kínálatában teljesen megújult külsővel régi kedvencek és eddig még nem látott termékek is helyet kapnak. Az alapkoncepció egy kreatív és fiatalos márka megalkotása volt, ami szerintem sikerült is, hiszen sok-sok színes és jól kombinálható sminktermék került a palettára. Ezen bejegyzés keretein belül három olyan újdonságot szeretnék megmutatni, amelyek az elmúlt időben bekerültek a napi rutinomba is.



Az alapozó hatású porpúder a legvilágosabb, ivory árnyalatban érkezett hozzám. Az ilyesmi termékek csomagolása nem a legpraktikusabb, de mivel én itthon tárolom, ezért nem fordul át, így pont annyi mennyiséget tudok a tetejébe adagolni a kis lyukakon keresztül, amennyit szükséges. Sajnos nem néztem utána, hogy csillámos - bár ez csak lámpafényben látható -, plusz pont annyival sötétebb a bőrömnél, hogy észrevehető legyen, ezért már elsőre tudtam, hogy teljes arcon nem fogom tudni alkalmazni, de támadt egy ötletem: egy kisebb fejű púderecsettel kipróbálom szem alá korrektor fixálására. A fényes pigmenteknek köszönhetően ragyogó hatást kölcsönöz, anélkül, hogy feltűnő lenne, ráadásul egy világosabb korrektorral a minimális színegyenlőtlenséget is meg tudom oldani. Egész napra tartós sminket biztosít, nem ül bele a ráncokba és nem csomósodik a korrektoron.

Itt is látszik, hogy alapból valamivel sötétebb a púder, mint a bőröm

A korrektor egyébként tökéletesen eldolgozható a benedvesített mini sminkszivaccsal, ami tényleg mini, meg is lepődtem, amikor kibontottam. Az állaga sokkal kevésbé gumiszerű, mint az átlag sminkszivacsok mivel puliuretánból készült, és érzetre olyan, mintha valamiféle textillel dolgoznám el a korrektort.


A púder összesen 5 színben kapható, 6 gramm terméket tartalmaz, ami ránézésre szerintem életem végéig elég lesz, és teljes áron 2499 forintba kerül, de jelenleg (2017.03.13.) akciós. A sminkszivacs teljes áron 1399 forintba kerül, de most 999 forintért vásárolható meg.


A Spectralash szempillaspirált meglepiként kaptam még februárban, de örülök, hogy végül kipróbálhattam. Érdekessége, hogy mi magunk tudjuk szabályozni a kefén levő festék mennyiségét a tubus alját tekerve. Három fokozata van, és köztük levő különbség valóban látványos, ezt képekkel is illusztrálni fogom. (Légyszi tekintsetek el attól, hogy ezek készültekor semmiféle smink nem volt rajtam, úgyhogy látszanak a karikáim, meg a rendezetlen szemöldököm. Bocsi.)


A keféje hagyományos rostszálas, normál méretű, és látványra teljesen átlagos. Szerencsére pont jó a mérete, én a hatalmas "szörnykefék" esetén mindig félek, hogy összekenem magam. A festék krémes jellegű, elég sűrű, és valószínűleg ennek köszönhető, hogy még 3-mas fokozaton sem tapasztja össze túlzottam a pillákat. Rajtam inkább hosszabbít, mint dúsít, de a szempilláim sűrűségére egyébként sem panaszkodhatok. Nem pereg, és nem is maszatolódik, és bár nem vízálló, eltávolításához kétfázisú lemosót javasolnék, mert eléggé ragaszkodó.

Natúr pillák
1. fokozat
2. fokozat
3. fokozat
Fekete színben elérhető, 9 ml terméket tartalmaz, és teljes áron 2099 forintba kerül, ami szerintem önmagában is korrekt, de most ez is akciós.

Próbáltam még egy rúzst is, aminek a színe sajnos nem áll jól a hajammal, így nem volt alkalmam rendesen, egész napos viseletként letesztelni, de abszolút hozza az Avon minőséget mind állagban, mind végeredményben. Összességében az általam próbált termékekkel elégedett vagyok, várom a további újdonságokat, a szempillaspirált pedig különösen ajánlom mindenkinek!

2 megjegyzés:

  1. A spirált megrendeltem, és így örülök is neki, remélhetőleg nálam is beválik. (-: A szivacsot csak nézegettem, de arra jotottam, hogy az alapozót is szivaccsal viszem fel, és talán felesleges...... Megvettem a L'Oreal újdonságát, a False Lash Superstart, hát az csalódás.. Annyit nem ér, amennyibe kerül.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én valahogy szeretek a korrektorhoz is külön szivacsot használni, nem tudom miért, de főként mondjuk utazáskor fogom hasznát venni, ha csak 1-2 napra megyek valahova, és nem akarok alapozót vinni, de korrektort igen :D
      Én pont emiatt vagyok amellett, hogy drága szempillaspirált csak féláron Glamour napokkor veszek, de már leginkább nem is próbálkozom, inkább maradok a jól bevált Maybelline Lash Sensational-nél, abból még sosem volt csalódás :D

      Törlés