2016. augusztus 3., szerda

Júliusi kedvencek

A júliust úgy, ahogy volt, lehetőleg elfelejteném a fenébe, mert hiába szól ez a poszt a júliusi kedvencekről, a hónap egyáltalán nem lopta be magát a szívembe. Valahogy mindig ez a nyár mélypontja, ahonnan már csak felfelé van, és remélem, hogy az augusztus sokkal jobban alakul majd. A termékeket azonban, amiket most mutatni fogok, egytől egyig szerettem, szóval térjünk is át rájuk. 


Visszatértek a Balea tusfürdők, a dinnyés ráadásul szó szerint, mert végre újra lehet kapni a boltokban. Ez nekem még egy tavalyi kiadás, mert anno feltankoltam belőle, de szerintem megint fogok belőle venni. A másik az Inseltraum nevű, ami egy kellemes virágos-gyümölcsös illat, jelenleg anya is ezt használja. A Palmolive Feel Glamorous tusfürdő is egy igazi nyári darab, ráadásul radírozós, és bár nem olyan hatékony, mint egy rendes testradír, néha jól tud esni.


Hatalmas kedvencemmé vált az Ebelin sminkszivacsa, amióta kipróbáltam, hozzá sem nyúltam az alapozó- és korrektorecseteimhez. Gyönyörűen el lehet dolgozni vele bármit, a termékek szinte beleolvadnak a bőrbe, egyszerűen csodás. Két primert is gyakran használtam, és mindkettővel nagyon elégedett vagyok. A Bioderma Sébium Pore Refinerből ezt a kis mintát használom már múlt nyár óta, de múlt héten megrendeltem Iparfümériáról a teljes kiszerelést is, mert mattításban szinte verhetetlen. A Paese sminkalap ugyan normál és száraz bőrre való, de ezzel is tovább matt marad a bőröm, és tökéletesen fest rajta bármi, nem is tudom, miért hanyagoltam idáig. A szemem alá leggyakrabban a Berlinben vásárolt Maybelline Instant Anti-Age Effekt korrektort használtam, amitől nem ájultam el annyira, mint sokan mások, de tervezek róla részletesen írni. Nem rossz, de használtam már jobbat. A Trend It Up szemöldökzselé még az Essence-nél is jobban bevált, hihetetlen pigmentált, könnyű vele dolgozni és tartós, sajnálom, hogy nálunk nem lehet kapni. Rúzsból egy közel sem nyári árnyalatot hordtam legtöbbször, ami pedig a trés chic árnyalat az Essence hosszantartó rúzsok közül.


Én nyáron is szívesen égetek gyertyát vagy illatos viaszt, be is szereztem néhány új illatot még az évszak elején. Ugyan nem szeretem inni a teát, de szagolni annál inkább, a Yankee Candle White Tea tart pedig pont tökéletes ilyenkor, megfelelően citrusos és friss anélkül, hogy émelyítő lenne a nagy melegben. 

A hónap közepén bukkantam rá YouTube-on Molly Burke csatornájára, és azóta szinte minden videóját megnéztem már. Retinitis pigmentosával született, aminek következtében tizenéves korában megvakult, de ha nem hívná fel rá külön a figyelmet, észre sem venné az ember. Leginkább a sminkvideóján képedtem el, mert igen, saját magát sminkeli, érdemes megnézni, nagyon érdekes.


Tudhatjátok, hogy nekem bármi jöhet, amiben orvosok, betegségek, meg sok vér van, de a Dr. House pár héttel ezelőttig olyan volt számomra, mint anno a Grace klinika: belenézegettem, ha ment a tv-ben, de úgy kifejezetten sosem követtem. Aztán egyszer csak gondoltam egyet, és letöltöttem pár részt, azóta pedig el sem lehet robbantani előle, két nap alatt megnéztem az egész első évadot. Azt hiszem, megvan a programom egy jó időre...

Júniusban dolgoztam, így annyira nem telt tartalmasan a hónap, de a szabadidőmben jártam Esztergomban Alexánál, Békéscsabán a lányokkal, meg persze voltak koncertek is, szóval telik a nyár. 

Kedvenc zenék: 
KT Tunstall - Maybe It's A Good Thing


A héten kezdődik az Olimpia, jövő szerdától pedig Sziget, úgyhogy igyekszem előre dolgozni, és minél több bejegyzést írni akkorra is, amikor nem leszek itthon, majd meglátjuk, hogy sikerül. 

8 megjegyzés:

  1. A két Balea tusi nekem is nagy kedvenc, az essence rúzs pedig gyönyörű :*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ma akartam újravenni a dinnyéset, erre egy darab sem volt már az itteni DM-ben...úgy tűnik mindenki imádja :D

      Törlés
  2. Én pont a múltkor hagytam ott kerek 1 db dinnyés Baleát, mondván úgyis van most elég, meg hamar megunom az illatát. Azóta már bánom :( A vattacukrosra vagyok kíváncsi nagyon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pont ma olvastam róla Krémmánián, hogy elvileg gyengusz az illata, de azért engem is érdekel, milyen lesz :D

      Törlés
  3. A Paese mennyire nehezíti el a bőrt? Szeretnék végre kipróbálni egy primert, de mind olyan sűrű és nehéz, ami logikus, de nem mindenki használhat olyat, szóval gyűjtögetem a lehetőségeket. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ez is sűrű, de én egyáltalán nem érzem magamon :)

      Törlés
  4. Na jó, ezt a Baleás dinnyés tusit most már meg kell néznem magamnak :D Amúgy a sminkszivaccsal én is pontosan így jártam, azóta hozzá se értem az ecsetekhez. Kíváncsian várom a korrektorrol a bejegyzést :)

    VálaszTörlés