Személyes | Két éves a blog

Valamikor január végén eszméltem rá, hogy hohó, jövő hónapban blogszülinap. Mikor is? Harmadikán? Hát az nagyon korán van, későbbre emlékeztem. De nem csak a dátumokkal vagyok már időzavarban. Néha sokkal többnek tűnik az eltelt idő, néha kevesebbnek, kiváltképp amikor az általam követett blogok nagy része már a harmadik, negyedik évét ünnepli. Későn csöppentem bele ebbe a világba, de talán nem is baj. Kifejezetten örülök, hogy "felnőtt" fejjel vágtam neki, és nem tettem ki olyat, amit megbánnék, hogy megosztottam. Tudom, hogy sokan úgy vannak vele, hogy ez is az élet része, és jó, ha van nyoma a botlásoknak, rossz emlékeknek és időszakoknak, de számomra a blog az a felület, ahol nincs helye az ilyesminek. Nem szeretnék utólag semmit sem kitörölni, és érezni sem, hogy bárcsak eltüntethetném. Tárgyilagos vagyok, és az is tervezek maradni.
Tudhatjátok, hogy nem panaszkodom nyilvánosan, nem vagyok megmondóember, sem igazságosztó. A magánéleti bajaimat, egyéb problémáimat inkább megtartom magamnak. Nem tervezem a következő a témát újra elővenni itt, de úgy gondolom, most jött el az ideje, hogy szót ejtsek róla, hiszen ezeket is az elmúlt évben tanultam és tapasztaltam. Sokáig - naivan, de inkább jóhiszeműen - abban a hitben éltem, hogy a bloggerek támogatják egymást, nem mismásolnak előnyszerzés céljából, és bloggernek jó lenni. Azt gondoltam, hogy a két fő kulcsszó a hitelesség, illetve az igényesség, ha ezek megvannak, akkor minden rendben lesz. A valóságban sajnos azonban ezek csak apró darabjai a teljes képnek. Problémák vannak a cégekkel való együttműködés terén - vagy inkább az erről való kommunikációban -, hiszen ha te keresed a lehetőséget, és kiderül, akkor felháborodnak a pofátlanságodon, ugyanakkor ha szépen türelmesen várod a megkereséseket, akkor rossz esetben megütöd a bokád. Mert "mindenki" ír a cégeknek. A legtöbbjük nem fog nekiállni kutakodni, vagy új partnereket keresni. Egy meglehetősen őszinte beszélgetés keretein belül világosítottak fel erről, ami akkor néhány napra szíven is ütött. Mert szentül hittem, amit tanácsoltak nekem. Hogy várjak, majd beindul az. Elhittem, hogy etikátlan, ha én lépek, most pedig bele fog telni egy jó időbe, mire átállítom a gondolkodásom.
A másik erőteljes megjegyzés, amit idén kaptam, hogyha nem váltok fekete-fehér design-ra, akkor senkit sem fog érdekelni a blogom. Észre kellett vennem, hogy az információdús tartalomnál sokkal lényegesebbek manapság a külsőségek, hogy ki mit mutat kifelé, és az, hogy valami "fancy" legyen. Legalább annyira utálom ezt a szót, mint azt, hogy goodie bag. (Persze akinek nem inge...) Eleve deficittel indulok, mert nem vagyok költői, tündibündi, természetesen gyönyörűszép, és nincs címlaparcom. Mindezek ellenére én még mindig a szövegközpontúságot preferálom - pedig fotózom, és mégis -, ezen az úton is szeretnék maradni. Soha nem fogom a képeket a szöveg elé helyezni, főleg nem egy termékteszt esetében. A szöveg meg? Hát, nem egy barokk körmondatokkal tarkított patetikus hangnemű Zrínyi eposz. Remélem, azért nem bánjátok. (Ehhez fűzném hozzá, hogy a legolvasottabb bejegyzéseim között meglepő módon leginkább tesztek vannak, ami hatalmas boldogsággal tölt el.)
Ezeken kívül persze rengeteg élményben is részem volt, és van a blognak köszönhetően. A legnagyobb talán a szegedi lányokkal való megismerkedés, és a velük töltött rendszeres havi 1-1 nap. Az események, találkozók, ahol újra visszatér a kezdeti kedvem egy kicsit, és azt érzem, hogy komolyan vesznek minket, és mi is komolyan vesszük egymást. Örülök, amikor azt olvasom egy másik blogon, vagy kommentben, hogy egy termékre az én ajánlásom alapján talált rá valaki, vagy amikor hasznosnak találják az egyik bejegyzésemet. És főképp, amikor én is elégedetten teszem közzé az adott tartalmat. Nyilván számokban nem vagyok éppen a helyzet magaslatán, köszönhetően többek között a kompromisszumos megoldásoknak, amiket magammal kötök, de ez nem zavarja napi szinten a lelkemet. Nem tagadom, természetesen borzasztó jó lenne állandó exponenciális növekedést látni, meg sokjegyű számokat, de ez nem a YouTube. Én nem vagyok kamera elé való, írni szeretek, ez pedig ezzel jár.

Sajnálom, hogy a megszokottól eltérően most egy ilyen stílusú köszöntőt írtam a számomra, ezzel én le is zárnám a dolgot. A lehetőségeimhez mérten megpróbálom továbbra is a lehető legjobbat nyújtani. Köszönöm szépen a számtalan kedves kommentet, remélem, ezek után is velem tartotok, és 

boldog szülinapot nekünk! :)