2014. november 17., hétfő

Szerzemények #9 | MTV EMA, Glasgow, 2014.11.09 - 10.

Mint már az előző Skóciáról szóló bejegyzésekben is említettem, szerettem volna mindenképpen meglátogatni egy angol drogériát, mivel néhány dolog már hónapok óta a listámon volt, de vagy nem tudtam megrendelni, vagy nem érte volna meg. Úgy jött ki a lépés, hogy kettőben is jártam, a Bootsban és a Superdrugban, valamint a megérkezéskor az Essence is kedveskedett nekünk egy csomaggal.


Kaptunk öt darab körömlakkot, a Nail Candies kollekcióból a 01 oh lolli lollipop árnyalatot, a "simák" közül a 175 be berry now!-t és a 144 black is back-et és végül az Effect vonalból a 01 pixie dust-ot és a 06 party in the bottle-t.  Régóta kíváncsi voltam már a Blush Up! pirosítókra, ebből a 01 heat wave árnyalat volt az én csomagomban, ami borzasztóan tetszik, mindenképpen fogok írni róla. Hasonlóképpen voltam az Eyebrow Stylist Set-tel, rengeteg jót hallottam róla, ebből a 02 natural blonde style lett az enyém, ami meglepően jól illeszkedik a hajam színéhez. A kedvenc szemceruzámból is kaptam, ami a Gel Eyeliner-ök közül a fekete színű. Egy Stay All Day púder (10 matt beige) és egy kabuki ecset is hozzám került, valamint egy Sponge Nail Polish Remover szivacsos körömlakklemosó - még sosem próbáltam ilyet -, egy Smokey Eyes Set 01 smokey night árnyalatban, egy mini szájfény szett, ami a 05 golden gate gloss összeállítás és egy Colour Flash színes szempillaspirál, ami a 03-as számot viseli, ilyenből már ezen kívül kettő megvan nekem és szeretem használni őket.
A termékeken kívül a táska rejtett még egy párnát is Essence felirattal, ami szerintem nagyon aranyos ötlet, habár a rajta levő csillámos felirat miatt nem éppen a legideálisabb alváshoz, ezért díszpárnaként végezte.


A londoni reptéren már a megérkezésünkkor egy Boots fogadott, másnap pedig felkerestem a Superdrugot is Glasgow belvárosában. Rendszeresen vannak kettőt fizetsz hármat kapsz akciók sminktermékekre, utazó méretű dolgokra vagy éppen akármi másra, de az is gyakran előfordul, hogy valamit féláron, vagy annál nagyobb kedvezménnyel adnak. Most sem volt ez másképpen, a legtöbb dolgot valamiféle kedvezmény felhasználásával vásároltam. A blokkot sajnos kidobtam, de zárójelben odaírom az árakat. Az első, amit biztosan meg szerettem volna vásárolni, az a COLAB szárazsampon (akciósan Ł2.32) volt, ami Ruth Crilly márkája, aki A Model Recommends nevű YouTube csatornát vezeti. Rengeteg brit blogger áradozott róla, hogy mennyire jó és ehhez képest olcsó is (átlagosan 3-4 fontba kerülnek). Négy illatban kapható, nekem a New York elnevezésű gyümölcsös tetszett a legjobban és úgy látszik, másoknak is, ugyanis ez volt az utolsó nagy flakon ebből a fajtából, ezért a kicsiből is vettem egyet. A másik dolog, amit már nagyon régen kinéztem, az a TRESemmé Keratin Smooth 7 Day egyenesítő szérum (eredeti áron Ł7), sok pozitív véleményt olvastam róla, mondanom se kell, hogy Zoellánál láttam először. A termék ígérete, hogy csak minden negyedik mosásnál kell használni, addig fejti ki a hatását...na, majd meglátjuk! Egy másik egyenesítő készítményt is beszereztem, ez egy utazó méretű Charles Worthington Takeaways Straight & Smooth egyenesítő krém (eredeti áron Ł2). Szerettem volna alapozót venni, mivel kint mindenből kaphatóak a legvilágosabb árnyalatok is, a Rimmel Match Perfection 010 Light Porcelain (eredeti áron Ł7) árnyalatára esett a választásom, miután ráeszméltem, hogy a Glamour napokon vett szín sötét...ugyaninnen hazajött velem egy Wake Me Up korrektor (eredeti áron Ł5.50), amit szintén sokan dícsérnek. Eredetileg a Makeup Revolution 100% Vamp rúzst kerestem, de csak szetteket lehetett kapni tőlük, véletlenül láttam meg a Sleek True Colour rúzsok Mulberry árnyalatát (eredeti áron Ł5), ami szinte teljesen megegyezik azzal, amilyet már régóta vadászok. A Toni & Guy tengeri sós hajformázó spray (eredeti áron Ł2.20) is izgatta a fantáziám, ám a nagy verziót túl drágának találtam itthon és féltem, hogy nem tudnám elhasználni, ha végül mégsem tetszik, az utazó méret pedig tökéletes kipróbálni. A Sleek Antique pirosítóra (eredeti áron Ł4.50) Barbinál figyeltem fel, egyébként is szeretem a márka pirosítóit, ilyen színem pedig egyáltalán nincs.
Ezeken kívül a BarryM fehér alapozóját szerettem volna még világosításra, de persze már csak hazaérkezve jutott eszembe...

Próbáltatok már ezek közül valamit? :)

4 megjegyzés:

  1. Kész mennyország! Még nem próbáltam semmit, de a Toni & Guy tengeri sós hajformázó spray-ről mindenki ódákat zeng, azt nagyon szeretném egyszer kipróbálni! :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Először úgy voltam vele, hogy jaj, elég jó a Baleás, de tudtam, hogyha nem veszem meg, akkor utána megbánom...:D

      Törlés
  2. Na sikerült akkor vásárolni sok-sok szépséget, meg kaptál is :))

    VálaszTörlés