Beszámoló | MTV EMA, Glasgow, 2014.11.09 - 10.

Mint már a pakolós bejegyzésből tudhatjátok, hétfőn érkeztem meg Skóciából, ahol az MTV EMA díjátadón vettem részt. Annyira tömény volt az a kettő nap, amit kint töltöttem, hogy egyrészt teljesen olyan érzés, mintha egy hétig maradtunk volna, másrészt pedig a hazaérkezés után két napig csak aludtam. Sokan jeleztétek, hogy kíváncsiak vagytok arra, hogy mi történt, íme a beszámoló, de vigyázat, hosszú!

Vasárnap hajnali kettőkor keltem, ugyanis négy órára mentem a repülőtérre taxival. Ott találkoztam Miával és a másik két nyertes lánnyal, Enikővel és Diával, akik mindketten a barátjukat hozták plusz egy emberként. Mivel csak kézipoggyásszal utazunk és Enikőék hozták a feladandó bőröndöt, nem kellett becsekkolni, rögtön mehettünk a biztonsági ellenőrzésre, majd a terminálba, ahol mi mást is csinálhattunk volna fél öt környékén, mint beültünk a KFC-be. Kissé késve érkeztünk a beszálláshoz, ezért a kézipoggyászokat is berakták a többi bőrönd mellé, ami miatt kicsit mérgesek voltunk, ugyanis csak a legfontosabb dolgokat volt idő kivenni belőle. A két és fél órás út után érkeztünk meg a londoni Stansted repülőtérre, ahol négy órás várakozás várt ránk, plusz egy jó 20-30 perces sorbanállás az útlevél ellenőrzéskor. Szerencsére a terminálban találtunk Boots-ot (az egyik nagy angol drogérialánc), de bőven jutott idő arra is, hogy mindent kitárgyaljunk a többiekkel. Az itteni biztonsági ellenőrzésnél egyébként "fennakadtam", besípoltam én is - úgy, hogy még nyomokban sem volt rajtam semmi, ami fémet tartalmazhat - és a táskámat is újra átvizsgálták, persze végül semmi gyanúsat nem találtak.

A Glasgow-ba tartó út "csak" másfél órás, kicsit elegünk volt már a repkedésből, leszállás után belföldi járat révén itt már nem kellett okmányokat mutogatni, mehettünk rögtön a bőröndért és kifelé, ahol a kijáratnál vártak minket az Essence képviselői. Hatszemélyes taxival szállítottak minket a hotelhez, ami közvetlenül a Clyde folyó partján van, szemben az SSE Hydro nevű stadionnal, ahol az esemény maga zajlott, a szobánk ablaka is ide nézett, mondanom sem kell, hogy csodás kilátás tárult elénk.

 Megérkezéskor szembesítettek minket a ténnyel, hogy mivel a mi nyereményünk Miával a Red Carpet eseményre való belépőt is tartalmazza, ezért háromnegyed óra múlva már indulásra készen kell lenni, itt kicsit megijedtünk, nem gondoltuk, hogy ennyire kell sietni. Háromkor indultunk el a többi ország nyerteseivel, voltak rajtunk kívül olaszok, belgák, hollandok, skótok és spanyolok is, az egyik spanyol lány, Carmen különösen kedves volt, vele beszélgettünk, amíg kint kellett várakoznunk a hidegben. Mi voltunk az elsők, akik elfoglalhatták a helyüket, egy külön elkerített rész volt a mienk pont ott, ahol a fellépők végül megállnak és beszélgetnek egy keveset a műsorvezetőkkel. Fényképezőgépet nem vihettem a vörös szőnyeges felvonulásra, ezért a díjátadón sem fényképeztem, csak telefonnal, ezt kicsit sajnáltam...Nagy volt a hisztéria, én sosem voltam az a fangirlködős típus és egyébként sem volt olyan a fellépők között, akiért képes lettem volna megőrülni. Találkoztunk többek között Ed Sheerannal, Ariana Grande-val, Ozzy Osbourne-al, Charli CXC-szel, Amy Macdonalddal és még egy csomó olyan emberrel, akiről nem is tudtam kicsodák. Az egyik olasz lány szabályosan sírógörcsöt kapott, amikor meglátta Ed Sheerant, amikor pedig sikerült vele közös képet is csinálnia...képzelhetitek :D A díjátadón ülő helyünk volt - nem sajnálom, rettenetesen fájt már a térdem, mire elfoglaltuk a helyeket - a technikai részére nem térnék ki, hogy ki mit nyert, hasonlók, ha valaki kíváncsi, itt megnézheti. A műsorvezető Nicki Minaj volt, a legtöbb előadóhoz hasonlóan az ő munkásságát sem követem különösebben, mivel nem hallgatok túl sok popzenét, de tény, hogy ez a szerep jól illett hozzá. Az este folyamán egyébként minimum tízszer átöltözött...Aki fellépők közül számomra adott valami pluszt, az a U2, mondhatni, hogy azon nőttem fel, ugyanis anya egyik kedvenc zenekara. A másik ilyen a záró műsorszám volt, ahol Slash és a Biffy Clyro frontembere, Simon Neil adta elő Ozzy Osbourne Crazy Train című számát. Látványtechnikailag is eléggé rendben volt a dolog, habár talán kicsit elfogult vagyok, mert nagyon szeretem a Biffy Clyro-t, Slash meg, hát...szerintem mindenki tudja, hogy zseniális :D Mindezek után lett volna lehetőség részt venni egy afterparty-n, de mi, magyarok, gáz, nem gáz, inkább visszamentünk a hotelbe. Borzasztó éhesek voltunk, a többiek még tudtak vacsorázni de mi ketten Miával nem ettünk szinte semmit egész nap. Szerettünk volna pizzát rendelni, de olyan horribilis árak voltak, hogy inkább kihagytuk, megelégedtem a szállodai automatás chipssel. - telefonos képek következnek -

Ed Sheeran

Másnap elterveztük, hogy a lehető legkorábban felkelünk - 6:00 -, megreggelizünk és elmegyünk a városba körülnézni, a lehető legkorábbanból egy kicsit később lett...svédasztalos reggelit kaptunk, megismerkedtem életem legjobb málnás joghurtjával és többszöri próbálkozás után kijelenthetem, hogy továbbra sem szeretem a teát. Kilenckor elindultunk az Argyle Street felé - Glasgow bevásárlóutcája - legalábbis azt gondoltam, hogy jó felé megyünk, még szerencse, hogy az út negyedénél ráeszméltünk, hogy pont a másik irányban van. Bejártunk egy csomó érdekes utcát, némelyik vetekedett San Francisco dombjaival, végül csak kilyukadtunk a célnál, ami a Superdrug volt (Anglia másik nagy drogérialánca) - mi más. Szerencse, hogy nem indultunk el korábban, ugyanis kint a legtöbb bolt tízkor nyit. Már csak itt volt időnk körülnézni és vásárolni, a szerzeményekről majd a következő bejegyzésben szólok. Láttam végre Zoella termékeket, gyakran háromszor nagyobb választékot az itthon kapható drogériás márkákból nem csak smink szinten és olyan akciókat, ami itthon szinte elképzelhetetlen.

Visszafelé már egyszerűbb dolgunk volt, a folyó mentén haladtunk hazáig, háromnegyed 12 körül értünk vissza és egyre jött értünk a taxi, ami kivitt a reptérre. Viszonylag korán kiértünk, bőven volt idő nézelődni és enni, talán még sok is. Rájöttünk, hogy itt is sincs másképpen, mint Magyarországon; hogyha a női wc minden fülkéje foglalt egyetlen egyen kívül, amit mégis mindenki elkerüli, oda biztsan nem szabad menni. Találtunk valamiféle krémet is a mosdóknál a szappan mellett, kézkrém lenne?! Ez az út rövidebb volt, mint az előző, tanultam törit (aka próbáltam megjegyezni akár egyetlen egy információt is a húsz oldalból) és megéltem életem eddigi legszebb landolását. Ismét volt egy pár óránk hátra, ezúttal Lutonon. A két nap alatt már sokadjára bizonyosodtunk meg arról, hogy milyen rettenetesen drágán adják a kaját (repülős 5 eurós lapra szerelt sajtburger...), de hát a szükséglet szükséglet. Várakozás közben előkerültek az érdekesebbnél érdekesebb témák (a francia és társai)  Ezúttal nem volt helyjegyünk, ezért jó magyar módra megpróbáltunk a lehető leggyorsabban kapcsolni, amikor kiírták a kapunkat, de négyből legalább egyszer sikerült nem szárny fölé ülni, aminek bár sötétben nagy jelentősége nincs, legalább az érzet megvan. Ami számomra érdekes volt, hogy az immáron magyar pilóta az út felénél nagyjából elmondta, hogy éppen hol vagyunk, melyik országok és városok fölött fogunk még elhaladni, milyen az időjárás Budapesten, hány méteren vagyunk és milyen sebességgel haladunk, ez úgy tűnik magyar szokás, máskor is szokták csinálni. A tervezett érkezés előtt 10 perccel szálltunk le, 23:45-kor. Másnap fél hétre kellett volna táncolni mennem, kitalálhatjátok, hogy ez nem történt meg...

Borzasztó jól éreztem magamat, erre minden bizonnyal a társaság is rátett egy lapáttal, na meg persze az, hogy az Egyesült Királyságba utazhattunk. Nem titkolt tervem egyfajta érettségi ajándékként vagy ugyanide, vagy Amerikába utazni nyáron, majd meglátjuk, mi lesz belőle.

Remélem át tudtam adni egy keveset a képek segítségével a kint átélt élményekből :)