2014. szeptember 7., vasárnap

Balea mandarin-narancs bőrradíros tusfürdő

Ugyan limitált kiadású termék, de Mea kérdezte, hogy írok-e majd róla, erre pedig természetesen kizárt, hogy nem legyen a válasz :) Régebben egyáltalán nem használtam testradírt, az utóbbi pár hónapban kezdtek érdekelni és próbáltam ki több félét, a citromos-tejes Baleának utáltam az illatát, ez viszont isteni, úgyhogy nem hagyhattam az üzletben.


Csomagolás: a tubus könnyen összenyomható, így az összes terméket ki tudjuk nyerni belőle. A csomagolás maga abszolút nyárias, nyomtatva találjuk meg rajta az összes információt, az összetevőkkel együtt, semmi papír cetli, ami fürdés közben leázhat, vagy hasonló.

Illat, állag: a nevéhez illően citrusos, kicsit fanyar, hajaz az IKEÁs mandarinos gyertya illatára, amit az augusztusi kedvencekben említettem. Sűrű, zselés állagú, több méretű és erősségű radírozó szemcsével, használat közben fel is habzik, mivel tusfürdő is.

Hatás: radírozás tekintetében ez a leggyengébb termék, amit eddig használtam, a márka olajos-tengeri sós bőrradírja ehhez képest dörzspapír, a Joanna radírjaim is durvábbak. Olyasmi érzete van, mintha homok lenne benne és az is pozitívum, hogy a szemcsék nem maradnak mindenfelé a kádban utána, többek között rajtam is, miután már leöblítettem egyszer. Ha valaki a radírozó hatása miatt választaná, nem ajánlom, ha viszont egy mindennapi tusfürdőt kerestek egy kis extrával, akkor bátran vásároljátok meg. Az illata nem kifejezetten tartós, pedig örülnék neki, mert tényleg nagyon finom és frissítő.

Ár, elérhetőség, kiszerelés:  450 forintért lehet megvásárolni teljes áron a DM-ben a tusfürdőknél, 200 ml-s kiszerelésben. 

5 megjegyzés:

  1. Biztos isteni lehet az illata, de amióta ajánlottad nkem a Joanna radírokat, csak azt használom. Szuper bőrradírok isteni illattal, nem fogom őket leváltani, mert nagyon beváltak :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, én is nagyon szeretem őket még mindig! :) Főleg a grapefruitosat, nyami...:D

      Törlés
  2. ÉS EZT ÉN MIÉRT NEM LÁTTAM SEHOL??? Nagyon jól hangzik, bár nekem a citromos-írós is nagyon bejött :-)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Még kapható, úgyhogy csapj le rá! :)

      Törlés
    2. Hát nálunk biztosan nem, mert szombaton voltam DM-ben, és a bőrradírrészleget mindig átfésülöm alaposan pont a limitált kiadások miatt, de semmi újat nem láttam. Holnap mondjuk megyek egy másik DM felé, majd beugrom, hátha ott szerencsével járok. Meg KELL szereznem :-D

      Törlés