2014. július 29., kedd

Elfogytak #7

Ha hónap vége, akkor kedvences és szemétmutogatós bejegyzés, íme!


Isana Sheabutter & Passionfruit tusfürdő: nagyon szerettem az illatát, gyorsan el is fogyott. A Baleával egy szinten állnak körülbelül, ez a fajta talán egy kissé zselésebb állagú és töményebb.
Újravenném? Igen.

Balea Epres tusfürdő: ennek az illatáért szintén odavoltam, végre valami, aminek ténylegesen eper illata van.
Újravenném? Egyértelmű és szerencsére nem is limitált.

Joanna Naturia Feketeribizli testradír: nyáron sokkal gyakrabban szeretek testradírt használni, nem csoda, hogy ilyen gyorsan elfogyott. Az illatától kissé megcsömörlöttem, nekem kicsit túl édes, de a grapefruitos verzió, amit most használok, isteni! Ami idegesítő, hogy a kis golyócskák nem olvadnak fel benne, hanem tapadnak össze-vissza, de egyébként jól radíroz.
Újravenném? Ezt az illatot nem, a grapefruitosat igen. 

Balea Med dezodor: 1-2 éve mindenki alumíniumsó mentes dezodor lázban égett, mondván, hogy az alumínium rákkeltő és egészségtelen, persze nekem is be kellett szereznem egyet, erről pedig jókat olvastam. Nálam nem jöttek be ezek a dezodorok, mondjuk nem is vártam csodát, ugyanis nekem már 20 foktól melegem van és alumínium ide vagy oda, az a lényeg, hogy egy termék működjön. Elhasználgattam más, hatásosabb dezodorok mellé és végre elfogyott. Az illata púderes, annyira nem nyerte el a tetszésemet, plusz pont, hogy hajtógázas helyett pumpás kiszerelésű és olcsó, de nálam itt ki is merült a dolog...
Újravenném? Nem.



Bioderma Sensibio H2O micellás víz: már lassan nem lesz pofám berakni ezt az ilyen bejegyzésekbe, annyit áradoztam róla, tudjátok, hogy a kedvencem, itt le is zárom.
Újravenném? Ez kérdés? :D

Dr. Scheller Jojoba Oil & Schisandra szérum: tervezek erről a termékről a közeljövőben egy részletes tesztet, elöljáróban annyit, hogy az arcápolásom egyik alappillére.
Újravenném? Már meg is tettem. 

Garnier Fructis Citrus Detox sampon: Dalmánál láttam először, aztán Evelin is beszélt róla, végül egyszer, amikor éppen sampont kerestem, adtam neki egy esélyt. Mostanában nagyon rá vagyok kattanva a citrusos illatokra, ennek pedig, ahogy a nevéből is sejthető, citrusokra hajazó illata, az édesebb fajtából, ha lenne ebből parfüm, biztosan lecsapnék rá, ráadásul meg is marad a hajamban. Átlátszó, zselés állagú, jól felhabzik, ráadásul szilikonmentes, ami nálam fontos. Zsíros és korpás hajra ajánlják, nekem egyik sincs, így erről nem tudok nyilatkozni, a rozmaringolajjal eléggé fel lehetett turbózni a hatását.
Újravenném? Hááát...legyen igen, de még mindig a tökéleteset keresem...

Garnier Fructis Oil Repair 3 balzsam: erről is ódákat zengek állandóan, viszont Krémmánián olvastam, hogy az új verzió szilikonos és teljesen átvariálták az összetevőlistáját. Még jó, hogy van egy tubussal a szekrényben, utána viszont...
Újravenném? Ezt a fajtát igen.



Syoss Restore 3in1 intenzív hajápoló folyadék: Krémmánián szinte csak maximális pontszámot kapott és csodaszernek nevezték, ezért még valamikor tavasszal elhatároztam, hogy akár éppen kedvezményes, akár nem, ez nekem kell, akkor is, ha 1700 forint teljes áron és szilikonos. Hajmosás előtt, vagy nedves hajon lemosandó pakolásként kell használni. A termék maga gyöngyházas árnyalatú, elég sűrű és olyasmi illata van, mint a L'oreal Ever Rich termékcsaládnak. Mivel elég hosszú hajam van, elég sok pumpálásnyit tettem rá egy alkalommal, nem spórolós termék, az biztos. A hajam puha lett utána, nem volt vele semmi probléma, de nem művelt csodát.
Újravenném? Még van egy tartalék a szekrényben, talán...

Aromax Mandulaolaj: ez szerepelt már az összefoglaló bejegyzésben, amit az olajokról írtam, ott bővebben kifejtettem a véleményemet róla, elég gyorsan elfogyott, 5-6 használatra volt elég, mivel viszonylag hosszú hajam van. Jól táplálta a hajamat, de nem látok túl sok különbséget a kókuszolaj és eközött.
Újravenném? Talán.

Essence Gel szemceruza - 01 black baze: ha szemceruza, akkor azokat szeretem, amik tartósak és vízállóak, ezért rögtön ki akartam próbálni ezeket az új géles ceruzákat, rögtön két színt is vettem belőle. A tartósságukkal és pigmentáltságukkal nincs problémám, az is tetszik, hogy nem kell hegyezni, de pont az állaga miatt nagyon gyorsan eltompul és vékony vonalat nem igazán lehet vele húzni, ezen kívül hajlamos a hegye arra is, hogy könnyen letörjön.
Újravenném? Talán, de a Catrice vízálló szemceruzája jobban teljesít
.
Catrice Prime & Fine Pore Refining primer: ez volt az első primer, amit valaha vettem és használtam, őszintén, nem éreztem, hogy akármit is csinált volna. Nem maradt több ideig matt tőle az arcom, nem egyenlítette ki a bőrömet, az rá felvitt termékek sem maradtak fent hosszabb ideig, cserébe nem tett semmi rosszat a bőrömmel, de azért, hogy csak egy plusz réteg valamit felvigyek sminkelés előtt, aminek nincs hatása, nem adnék 1300 forintot.
Újravenném? Nem.

Carmex ajakápoló: erről is áradoztam már, ez az egyetlen ajakápoló ami működik nálam, nem szívesen cserélném le, bár ettől a tégelyes megoldástól a falra tudok mászni, a stiftes és a tubusos pedig nem működik ilyen jól, ezért csak itthon használom.
Újravenném? Igen.

16 megjegyzés:

  1. Az epres Balea tusit én is imádtam, kettőt is elhasználtam belőle. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nálam is újravásárlás lesz belőle, úgy érzem :D

      Törlés
  2. Nekem nem pont ez a Citrus Detox van meg, bár ezzel is szemeztem :)

    VálaszTörlés
  3. Ki kell próbálnom az epres tusit *-*

    VálaszTörlés
  4. A tégelyes carmex, na igen, nekem is csak az vált be igazán :D csak ne lenne a tégelyben... Ezeket a Joanna Naturia testradírokat már meg kéne néznem magamnak, olyan kis gusztán néznek ki :DD

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ja, olyan fura belenyúlkálni...:D A grapefruitosat vedd, az a legjobb!

      Törlés
  5. Én most kattantam rá a Balea tusfürdőkre. A mangós limitáltból vettem, és első használat után még visszamentem pár darabért. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én a maracujásra csaptam le azonnal, ahogy megláttam, a mangósnak most fogok nekikezdeni, plusz betáraztam a dinnyésből, mert apa imádja az illatát :DD Alig 300 forintért ajándék!

      Törlés
  6. Na, most már tudom, mit kell kipróbálni még Baleáéktól. :)
    Az alumíniumsómentes dezodorok körüli cécóval kapcsolatban megkérdeztem már egy-két orvosprofesszort az egyetemen, de szerintük hülyeség, mert nincs rá orvosi bizonyíték, hogy ennek köze lenne az emlőrák kialakulásához. Persze, tudjuk, hogy működnek ezek az izzadásgátlók, eltömítik a pórusokat, de ennek is vajmi kevés köze van a hónaljárki nyirokcsomókhoz, ahonnan viszont tényleg kiindulhat kóros sejtburjánzás. Jó, hogy emlékeztettél, mennyire megérett már ez a téma egy bejegyzésnek, meg is írom! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Hát, én úgy voltam vele, hogy amíg nem hallani egy csomó halálesetről bizonyítottan emiatt és működik, addig használom, 18 évig semmi bajom nem lett tőle, másrészt régen betiltották volna már az ilyeneket, ha valami rettenetes mellékhatása lenne, más meg nagyon nincs, ami ezt a problémát orvosolná mindenféle szódabikarbónakevergetés meg a többi nélkül :D

      Törlés
    2. Jogos, ezt valaki megint kitalálta, hogy reklámot csináljon. Az meg, hogy szódabikarbónát kevergetnek sokan hozzá... hát nem tudom, nekem nem tűnik jó megoldásnak, mert ha feloldódik a cuccban, akkor már nem is lesz olyan hatásos, ha épp helyileg akarod alkalmazni. macera az egész...maradok az alumíniumosoknál, már nem tudok tenni. Próbáltam menteset is, de hiába nem vagyok olyan izzadós fajta, nálam még a testszagokat is felerősítette. :/

      Törlés
    3. Anya is tök véletlenül lekapott egy Niveát a polcról nemrég, amiről kiderült, hogy alumíniummentes, hát, nem hogy használt volna, még talán rontott is a helyzeten.

      Törlés
  7. A te ajánlásodra vettem meg én is a Joanna testradírokat, nemsokára végre kipróbálhatom az egyiket, most fogyott el az almás-fahéjas Balea. Én is ribizliset, meg epreset vettem, képzelheted az utóbbi mennyire édes, de azért kellemes :) Kíváncsi leszek rá.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én szerintem maradok a grapefruitosnál, meg ilyen vegyesboltokban találtam még másik csomagolásban más illatúakat, majd azokat is kipróbálgatom :)

      Törlés