2018. április 10., kedd

Kívánságlista #12 | Glamour-napok 2018 tavasz

A héten elkezdődnek a Glamour-napok, a Rossmannban és a DM-ben már szerdától kezdve vásárolhatunk, így szokásomhoz híven ismét összegyűjtöttem, hogy mik vannak a kívánságlistámon a felhasználható kuponok alapján. Nem mondom, hogy ezúttal kevesebb dolgot fogok venni, mint korábban, de mindenesetre most igyekszem inkább - számomra - újdonságokat venni, nem betankolni mindenből, amit már ismerek. 



Hajápolás tekintetében nem sok mindent tervezek venni, mert szeretném elhasználni, ami bontatlanul áll a fiókban, de a L'Oréal Botanicals hajmosás előtti olajára nagyon kíváncsi vagyok, pláne, hogy 50% lesz a márkára. Ezen kívül szeretném megvenni a Garnier Fructis Oil Repair 3 Butter hajmaszkot is, mert ebből a termékcsaládból a "sima" balzsamot és pakolást imádtam régebben. A HASK Argan hajolajáról főleg külföldről hallottam pozitív véleményeket, és szerencsére a Müllerben kapható a márka, így valósznűleg ezt is kipróbálom majd. Tusfürdőt, vagy testápolót idén valószínűleg nem veszek, mert tele van a szekrény velük, de a Dove tusolóhabjaira azért kíváncsi vagyok, viszont csak akkor használom fel rá a kupont, ha szembejön velem a kókuszos változat. 
Mindenképpen meg szeretném venni féláron a L'Oreal Smooth Sugars Clear Scrub bőrradírt, és tudom, fizikai radír így, meg úgy, én sem használom őket gyakran, de néha-néha jólesik. (Update: elnéztem a kupont, sajnos csak bizonyos termékcsaládokra van 50% kedvezmény, így sajnos ez most így kimarad.) Az Isana termékekre kollektíven 30% kedvezmény lesz kuponnal, tőlük valószínűleg az Anti-Pickel Patches pattanásra való tapaszokat fogom megvenni, amiről úgy hallottam, hogy tökéletes alternatíva a Cosrx Acne Pimple Master Patch-re, csak éppen olcsóbb, és nem kell rendelni. 
Sminkek közül a Maybelline Master Prime pórusfinomító primerre szeretnék lecsapni, azonban ezeket csak a kiemelt Rossmannokban árulják (Budapesten ez például a Mammut vagy a Jászai), így nem tudom, sikerrel járok-e. Ami viszont szerencsére mindenhol kapható, az a Master Chrome highlighter, ebből az arany árnyalat már megvan nekem, de a rosegoldot is szeretném. A Catrice Prime & Fine Anti-Shine fixáló spray-t is szeretném megvenni, de az elmúlt időkben bármikor jártam Müller felé, mindig üres volt a helye, így erről sem tudom, enyém lesz-e valaha. Az Essence új palettáival is szemezek, különösképp a képen láthatóval, mert azt hallottam hogy szuper a festékek minősége, de erről valószínűleg majd csak a helyszínen döntök. (Update 2: a Rossmann 25%-os dekor kupon sajnos már nem érvényes az Essence és Catrice termékekre, a kuponon  legalábbis így van írva - az akciós újságban viszont hirdetik, hogy lesz kupon -tehát ezekre elvileg csak a 20%-os Müller végösszegi kupon használható fel. Update update-je: a Rossmann megerősítette, hogy elírás történt, mégis vonatkozik mindenre a kupon...) Ami nem teljesen Glamour-napok, mivel kupon nincs rá, de a DM applikációban jelenleg 25% kedvezményt lehet kiváltani a Physicians Formula termékekre, ezért szívesen beruháznék egy Butter Bronzerbe, de évek óta mindig lebeszélem róla magam, úgyhogy ez még kérdéses. A NYX-ben valószínűleg elcsábulok még majd más termékekre is, de a Powder Puff ajaktermékeket mindenképp meg szeretném swatcholni, illetve a Soft Matte Lip Cream Metallic kollekcióból a képen látható lila árnyalat is nagyon izgatja a fantáziám. 

A hét második felére tehát jó vásárlást mindenkinek, aki Glamour-napozásra adja a fejét, ha tudtok, menjetek olyan időpontban, amikor kisebb a tömeg, ha pedig nem tudtok, akkor kitartást. Én igyekezni fogok idén is viszonylag gyorsan, még az elején letudni a dolgot, aztán a hétvége környékén a szerzeményeimet is megmutatom :)

6 megjegyzés:

  1. Tegnap néztem, hogy a Dove termékekre a Rossmannban 33% kedvezmény van a héten és sok minden alapból olcsóbb ott mint a dm-ben. :) Az essence paletta nálam is listán van, múltkor néztem a teszterét és meglepően jól pigmentáltnak tűnik.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi, hogy szóltál, akkor majd ott nézem meg! :)

      Törlés
  2. Én épp most fogom alaposan végignézni a kuponokat, de a Botanicals levendulás samponját már rég felírtam (jelenleg a koriandereset használom ;), mellé pedig szerintem a balzsamot is beszerzem. De egyébként kizárólag csak a legfontosabbakat szeretném, erre meglátom ezt a Dove tusolóhabot, köszi :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is vennék a korianderesből, de van egy bontatlan flakonom még :DDDD

      Törlés
  3. A Dove tusolóhab most felcsigázott. :)
    Nem írom le a terveimet, inkább linkelek. http://moonangelstories.blogspot.hu/2018/04/glamour-napok-kivansaglista-2018-tavasz.html#more
    A PF bronzosító nálam is tervben van csak Győrben sosincs belőle.
    A Maybelline highlightert sem láttam még kirakva, de azt ígérték a héten már lesz.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Pesten már kb. mindenhol elfogyott a Maybelline highlighter, most voltam két Rossmannban is...:D

      Törlés