2017. szeptember 23., szombat

Beszámoló | Karácsony a The Body Shop-nál

Szerda délelőtt a The Body Shop jóvoltából már az ünnepekre hangolódtunk, ugyanis egy sajtóesemény keretein belül megismerkedhettünk az idei karácsonyi kollekció illataival és termékeivel. Nem titok, hogy a karácsony a kedvenc ünnepem, már júniusban képes vagyok vlogmas videókat nézni, a márka erre az alkalomra készült termékeit pedig minden évben nagyon várom, ezért hihetetlenül izgatott voltam már napokkal előtte.


A rendezvény a Csodák Palotájában, azon belül is a Playbar részen került megrendezésre - amit nem volt könnyű megtalálni -, és kis kitérő, de azt kell mondjam, hogy ide még felnőttként is érdemes eljönni majd szerintem, ha teljesen készen lesz, mert rengeteg újdonsággal bővült a korábbiakhoz képest.
Idén minden a játék témakörét járja körbe, ezért a hely is ennek megfelelően a nyolcvanas-kilencvenes évek nosztalgiájával volt berendezve. Az International Alerttel közös Peace Play Project kampányhoz egy jótékonysági akció is tartozik, ennek keretein belül pedig minden megvásárolt ajándékcsomag árának egy részét Libanonban élő szíriai menekült gyerekek lelki gyógyulására fordítják a játékon keresztül. Hozzám már csak a tanulmányaim miatt is közel áll a téma, ezért különösen örülök ennek. Aminek valószínűleg sokan örülnek majd, hogy többféle adventi kalendárium is kapható lesz, ha jól emlékszem, egy 24 és két 25 napos, de amint többet lehet majd tudni ezekről, megosztom veletek. 


Külföldről már a bejelentés előtt eljutott hozzánk az információ, hogy az idei karácsonyi kollekció fő illata a vanília-sütőtök párosítás lesz, az elmúlt hetekben ettől volt hangos az Instagram, és azt kell mondjam, hogy nem hiába vártuk, valóban isteni. Én magam nem vagyok oda a sütőtökért, de ez inkább egy édes vaníliás sütire emlékeztet, némi sütőtökkel, úgyhogy azok is kedvelni fogják szerintem, akik hozzám hasonló ízléssel rendelkeznek. Visszatér ezen kívül még a Vanilla Chai, a Frosted Berries, és a közönségkedvenc Frosted Plum termékcsalád is, így idén 4 limitált illat közül válogathatunk. A Vanilla Pumpkin termékek már előreláthatóan a jövő héttől már kaphatók, a másik három összeállítás pedig majd novemberben kerül az üzletekbe. Fürdőzés tekintetében legnagyobb örömömre fürdőbombák is vannak az újdonságok között, a sminkőrültek pedig az új metálos folyékony rúzsokat fogják szeretni, amik tényleg csodaszépek. Ezen kívül lesznek még szemhéjpúderek, csillámporok, de még fénylő testpúder is a House of Holland brit divatmárka tervezésében, ezekről is mindenképpen hírt adok majd, amint tudok. 















A termékek bemutatása és alapos megnézegetése-megszaglászása-kipróbálása után két csoportra oszlottunk, és amíg a "sárgák" egy laborfoglalkozáson vettek részt, addig mi, a "kékek" körbejártuk a Playbart, valamint voltak, akik DIY-kodtak. (Én totálisan kétbalkezes vagyok ilyen szempontból, szóval inkább kihagytam.) Beültünk egy néhány perces 9D mozira, amiből Vivi azonnal repetázott is, de hogy mitől 9D, azt nem árulom el, hátha valamelyikőtök kipróbálná majd egyszer. A laborfoglalkozás keretein belül a The Body Shop parfümjeiből és krémeiből alkottunk valami egyedit, és profi szappanbuborékfújók lettünk, tehát jót szórakoztunk, pont, mint a gyerekek. 

Szabina alkot
Ott vagyok ám a jobb szélen!

Bocsi Vivi, mondtam, hogy beleteszem! :D


Buborék a buborékban



Nagyon jól éreztem magam, ezúton is köszönöm még egyszer a The Body Shop csapatának a meghívást. Egészen biztosan be fogok vásárolni a Vanilla Pumpkin családból, hogy jövőre is maradjon, na meg persze a többi újdonságból is, amint kaphatóak lesznek.

5 megjegyzés:

  1. Aaaa Istenem milyen csodálatos képek, a hangulatuk visszaadja az egészet, alig várom, hogy kipróbáljak valamit ezek közül a termékek közül! :o

    VálaszTörlés
  2. Izgalmas program lehetett :) Hú, én nagyon imádom a sütőtököt, enni is, meg régebben volt italban is, azt is vettem, míg lehetett kapni :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Anya is szereti, és egy időben állandóan azt sütött ősszel meg télen, már kivoltam :D Ital??? Hát ez nekem kimaradt, nem is tudtam, hogy van ilyen :D

      Törlés
    2. Már nem látom sehol, TopJoynak volt ilyen itala.

      Törlés