2017. július 6., csütörtök

Teszt | Az első the Balm termékeim

Néhány hete egy kedves e-mailben megkeresett a theBalm, hogy mivel - ha jól tudom, Magyarországon először - már a Corvin Plázában található Müllerben is jelen vannak, nem lenne-e kedvem kipróbálni néhány dolgot. Elképesztően örültem a lehetőségnek, és természetesen igent mondtam, mert bár az ikonikus highlightereik annyira nem csigáztak fel sosem, van még a választékban nem egy olyan termék, amit mindig is ki szerettem volna próbálni. Szerencsére én választhattam ki, hogy mit szeretnék, ez már rögtön igencsak pozitív volt így elsőre.


Biztosan sokan tudjátok már, hogy a theBalm egy amerikai székhelyű márka, és híresek arról is, hogy a csomagolásaik és az egész termékskála egy messziről felismerhető retro / pin-up stílust képvisel, ami néhol elég provokatív. Az ő nevükhöz fűződik a Bahama Mama bronzosító - erről lesz is szó nemsokára -, a Luminizers highlighterek, vagy a Nude'tude paletta. Minden termék parabénmentes, és nem tesztelték őket állatokon.
Személyesen is megnéztem az állványt - a hajgumik és hasonlók mellett van, nem a sminkeknél, kicsit nehéz megtalálni -, és a legtöbb terméket lehet kapni, ami a honlapon fent van, és mindenből volt teszter is, úgyhogy le a kalappal.


Elég sok fajta szebbnél-szebb paletta kapható náluk, ezeken belül is van néhány kilences összeállítás, ami csak matt festékeket tartalmaz, ezek közül én a Meet Matt(e) Nude fantázianévre hallgató összeállítást választottam. Nekem kifejezetten tetszik ez a karton csomagolás, a benne található mágnesnek köszönhetően jól záródik, és bár papír, abszolút strapabírónak tűnik. A színek nevei (férfi) vezetéknevekre utalnak egyébként, ezek mindegyike az adott árnyalat alatt található, plusz a paletta hátulján is fel vannak tüntetve, így nem kell mindenféle külön papírkát őrizgetnünk. Van benne egy elég nagy tükör, ami magától nem áll meg, csak valamihez nekidöntve, de a célnak tökéletesen megfelel.



Mint már mondtam, minden szín matt, lámpafényben mégis van némi csillogásuk, ami viszont természetes fényben nem látszik. Jól satírozhatók, és bár kicsit porolnak, a szemhéjra felvive mégsem hullanak alá. Önmagukban is pigmentáltak, de én természetesen mindig használok alájuk szemhéjalapot, és mivel a matt színeket egyébként is kicsit nehezebb egyenletesen eloszlatni, mint a fényeseket, ezt mindenkinek ajánlom is. Én szeretem a szemhéjpúdereket az ujjaimmal felvinni például az egész szemhéjra, mert ezzel a módszerrel még a leggyengébb teljesítményű szemhéjpúder is működésre bírható, de úgy vettem észre, hogy ezeknél meglepő módon az ecset működik jobban, valahogy szebben terül vele a festék, még ha veszít is az intenzitásából. Tény viszont, hogy ujjal sokkal inkább kijön a maximális színerejük, a lejjebb látható mintákat is így készítettem, alattuk szemhéjalappal:


Nem a legszebb smink, amit életemben csináltam, de hogy élesben is lássátok: a teljes szemhéjra a Matt Abdul került, és a Matt Hunggal mélyítettem
25,5 gramm terméket tartalmaz, tehát színekre lebontva 2,8 grammot, ami több, mint egy átlagos mono szemhéjpúder, így valószínűleg soha nem fog elfogyni. A Müllerben 14190 forintért kapható, és ezen kívül még "testvére van", a Meet Matt(e) Trimony és a Meet Matt(e) Ador.



Bronzosítókkal eddig nem igazán próbálkoztam, valahogy sosem keltették fel igazán az érdeklődésem, viszont nemrég rájöttem, hogy csak fényes darabjaim vannak, ezért esett a választásom a Bahama Mama bronzosítóra. A csomagolásról ugyanazt tudom elmondani, mint a paletta esetében, jól zár, masszívnak tűnik, és ebben is van tükör. Bár van egy minimális fénye, nem csillámos, és összességében ettől függetlenül mattnak mondanám. Meleg tónusú, és inkább sárgás színű, szóval a sötétebb, olivás árnyalatú bőrrel rendelkezőknek akár kontúrszínként is működhet, én viszont a pirosító helyére teszem, meg egy keveset az arccsontra és a homlokomra. Nagyon pigmentált, ezért elég csak egy minimális mennyiség belőle az ecsetre, és egyáltalán nem porol. Rajtam egész nap látható még negyven fokban is, és igazából amióta megvan, nem is igazán használok mást.

Baloldalt ujjal, jobboldalt ecsettel felvive
7,08 gramm terméket tartalmaz és 6390 forintért kapható a Hot Mama és az Okay Mama verzióival együtt.


Nem hiszem, hogy bármelyikőtöket is meglep, ha azt mondom, hogy a legkíváncsibb a Meet Matt(e) Hughes folyékony rúzsra voltam, amiből is a Thrustworthy árnyalatot választottam, és nagy örömömre pontosan olyan élőben is, mint a netes színmintákon. Amikor először kinyitottam, eléggé meglepődtem, mert After Eight illata van, viszont semmilyen bizsergető vagy ajakduzzasztó hatását nem érzékeltem.


Az applikátor kellőképpen kicsi, prezícen lehet vele dolgozni, és pont elég festéket vesz fel ahhoz, hogy mindkét ajkamat ki tudjam festeni vele. Már egy rétegben is kellően pigmentált, ráadásul nem lesz foltos sem, de azért én a biztonság kedvéért szeretek egy második réteget is felvinni, miután már az első egy kicsit megszáradt. Ez egyébként könnyen megy, mert jól építhető és javítható a termék. Valóban mattra szárad, és bár minimálisan ragad, szerintem nem vészes. A zsebkendőteszten átment - tehát tudtam vele úgy orrot fújni, hogy nem kopott le -, az ivást teljes mértékben, az evést mérsékelten bírja, egy-egy falatot még simán be lehet kapni vele. Rólam tökéletesen csak kétfázisú sminklemosóval jött le, viszont érdekes módon nem szárított még egy egész napos viselés után sem.



Összesen 18 árnyalatban elérhető, de ha jól láttam, itthon csak 12 kapható belőle. 7,4 ml terméket tartalmaz és 5490 forintba kerül.

Én mindhárom termékkel meg vagyok elégedve, nagyon szívesen használom őket, és abszolút kedvet kaptam, hogy több mindent kipróbáljak még a márkától. Nyilván ezek drágább árkategóriába tartozó, már majdnem high-end termékek, amik külföldön talán nem számítanak annyira drágának, itthoni pénztárcához mérve viszont igenis azok, ezért nem mondom, hogy szó nélkül megvásárolnám őket, viszont jó hír, hogy a Müller szombatos 15%-os, illetve a különböző kuponos napokon érvényes 20%-os kedvezmény is beváltható rájuk, így ha valamit kinéztetek, ajánlom, hogy várjatok a vásárlással egy-egy ilyen alkalomig.

12 megjegyzés:

  1. A Bahama Mama nagy kedvencem lett. :) Nekem nagyon tetszenek a highlighterek és a pirosítók is, biztosan fogok belőlük venni. A folyékony matt rúzsokra is felfigyeltem most, meg is nézem őket magamnak.
    Szuper bejegyzés volt! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Köszi :) Igen, olvastam nálad a tesztet, örültem is, hogy hasonlóak a tapasztalataink :D

      Törlés
  2. Nálunk ez a márka drágább, mint a Naked. :D Szeretnék pár drágább dolgot, ha a projektem végére érek, de lehet inkább a Naked-et választanám, bár tény, hogy a The Balm nagyon jó dolgokat árul. *-*

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én őszintén szólva drágábbra számítottam, meglepődtem, hogy a rúzsok csak 5 ezer forintba kerülnek. UD-t egyáltalán nem lehet itthon kapni még, de ha bejönnek valaha, tuti egy vagyon lesz :D

      Törlés
    2. Szerintem nálunk azért drágább a The Balm, mert a Lilly hozta be, ha a Sephora hozza be azt is, akkor lehet normál áron mozogna, mert ugye a Sephora nem egy privát szerb patika, ami megteheti, hogy emeljen árakat. Így sok termékük egy áron mozog az UD-vel, vagy épp drágább. Még nem teljesen jött be egyik sem, szóval csak arról tudok különbséget, amik itt vannak már, biztosan lesznek olcsóbb termékeik is. :)
      Mondjuk rég voltam Sephorában megnézni mi jött be azóta a az UD-től (meg a Sleek-től is persze :D), mert épp 70%-os leárazások vannak. Nem lenne jó ötlet elmenni. :D Bár ha megvadulok holnap este kirándulok egyet. Hátha ügyes leszek, és nem veszek semmi haszontalant, csak mert akciós. Múltkor is ügyesen otthagytam egy kb. 600Ft-os Sephora rúzst, és nem bántam meg. :)

      Törlés
    3. Ahh, de jó lenne ide is egy Sephora :DDD Emlékszem pár éve felröppent a hír, hogy esetleg nyitnak üzletet Pesten, de már akkor is tudni lehetett nagyjából, hogy azért ez még nem most lesz :D

      Törlés
  3. Tátott szájjal olvastam/bámultam ezt a posztot! Micsoda színek!! A rúzs a legérdektelenebb számomra bár kétségkívül szép szín. A Bahama Mama bronzosítóért viszont megveszek de nem hiszem hogy valaha adnék érte ennyit. Mondjuk ezen majd ráérek akkor agonizálni ha valami csoda folytán (még ebben az életben) vidéken is elérhető lesz :D :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Abban reménykedem egyébként, hogy mivel már magyar Facebook oldala is van a márkának, meg viszonylag nagy állvánnyal jöttek be, ezért komolyan gondolják a terjeszkedést, és később több Müllerben is lesznek már :)

      Törlés
  4. ha néhány ezressel lejjebb menne az ára, lehet hogy megmozgatna, de sajnos nem. a csomagolása az annyira imádnivaló, azért megvenném. :DD amúgy annyira utálom, hogy ami külföldön drogériás kategória, az nálunk sokszor már-már megfizethetetlen. :( és miért nincs sephora?? :((( :D nem láttam még élőbem a thebalm állványt, ami nálunk van müller az annyira kicsi, hogy semmi sincs ott. nem hiszem, hogy oda eljut valaha ez a márka, szóval ha majd egyszer pesten járok ránézek.... de nem hiszem, hogy veszek bármit is. de kitudja, imádom ezt a pinup csomagolást. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én gyanítom egyébként, hogy azért nincs nálunk több angol meg amerikai márka, így Sephora sem, mert alapvetően a magyar kozmetikai piacot abszolút a németek uralják, tehát ami nálunk van, az van náluk is, és nem hiszik, hogy külön lenne rá kereslet itt, vagy megérné. De közben meg itt vannak a környező országok, náluk egy csomó helyen van vagy Sephora, Lengyelországban Bath & Body Works...úgyhogy ki érti ezt :D

      Törlés
  5. Szép, szép de az ára miatt megfogalmazódik bennem a kérdés, hogy vajon van olyan tartós mint a lipfinity?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, annyira nem tartós, sőt, annyira sem, mint a L'oreal Infallible rúzsok, amikről korábban írtam. Ez egyértelműen lejön valamennyire például evés közben, azoknál, és a Lipfinitynél nulla kopást tapasztaltam, bármit is ettem vele.

      Törlés