2017. július 14., péntek

Kiszelektálom a kollekcióm | Sminkek és körömlakkok

Régóta szerettem volna már egy ilyen posztot írni, mert én is nagyon szeretem őket, viszont több probléma is felmerült bennem ezzel kapcsolatban, mostanra viszont már úgy vagyok vele, hogy itt az elején leszögezem a dolgokat, és innentől kezdve nem fogadok el reklamációt. Biztosan többen láttatok már ehhez hasonló videókat vagy posztokat magyar és külföldi viszonylatban egyaránt, és valószínűleg ti is belefutottatok olyan kommentekbe - főleg magyarok esetében -, hogy az adott ember igazán elküldhetné a kiselejtezett termékeit a követőinek, hiszen "belőlük él", vagy egyszerűen csak valamiért így illendő. Én nem vagyok annak a híve, hogy szimplán azért, mert valaki tartalmat gyárt az internetre, amit más megnéz vagy elolvas, máshogy kéne kezelni, és azt feltételezni, hogy innentől csakis a követőinek kell, hogy éljen. Miért is nem érthető és elfogadható az, hogy az illető a barátai, ismerősei, családtagjai között keresi először az ilyen termékek új helyét? Kinek lenne pofája egy idegen ember cuccait elkéregetni csak úgy? A videós / blogger is ugyanolyan ember, mint bárki más, és sokszor mégis számukra teljesen ismeretlen emberek írnak rájuk ilyesmikkel. Lehet, hogy ez szívtelen dolognak tűnik, mert ne adj isten hátrányos helyzetű lányokról (is) van szó, de ez akkor sem így működik, az anyaotthonokba sem lehet használt termékeket elvinni, utánanéztem. (Aki meg például engem szívtelennek hív, arról lerí, hogy semennyire sem ismer.) A termékek bizonyos része ráadásul több éves, jócskán használt, és sok esetben inkább tovább sem ajándékozza az ember, hanem szimplán kidobja. Ezen sem értem, miért kell felháborodni, hiszen amellett, hogy az övé, és azt csinál vele, amit csak szeretne, ő tudja, hogy milyen állapotban van, és szeretné-e még használni. Senki sem fog felelősséget vállalni azért, hogy a használt termékét valaki más magára keni, aztán esetlegesen baja lesz tőle. A másik dolog pedig az, hogy nem lehet elvárni senkitől, hogy szabadidejében több tíz, netalán több száz terméket ingyen és bérmentve postán feladjon, vagy folyamatosan emberekkel beszéljen meg találkozókat ezzel kapcsolatban. 
Éppen ezért az itt bemutatott termékek azon részét, ami nem kerül rögtön a kukába, vagy a barátnőimnek fogom adni, vagy elviszem blogger csereberére, néhány olyan terméket pedig, ami tényleg alig használt és nem ősrégi, feltöltök majd a Facebook oldalra az eladó termékek mappámba, amit ide kattintva érhettek el, ha érdekel benneteket. Remélem, megértitek, és szomorú, hogy egy ilyen döntés miatt magyarázkodnom kell, de ilyen világot élünk sajnos. 

SZEM:


Viszonylag sok szemhéjpúdertől válok meg, mert az évek során rengeteg palettára tettem szert, amikben megvan minden szín, amire szükségem van. Sokáig úgy voltam, hogy szemhéjpúderből minél többféle van, annál jobb, de mostanra már nagyjából tudom, hogy mik azok, amiket elő is veszek, és valljuk be, valószínűleg ezek nélkül is lefedi a kollekcióm az egész színpalettát. Az Essence How To Make Nude Eyes palettát sokat használtam, de már régóta csak a fiókban pihen, csakúgy, mint a Catrice Absolute Eye Colour négyes 050 Twinkle In The Eye árnyalatban. Az Essence Pocket Beauty paletta van már legalább 4-5 éves, egyértelműen kuka. A Catrice Absolute Eye Colour monokat 080 Go, Charlie Brown! és 260 I Am A Coal-Girl árnyalatban régen a szemöldökömre használtam, mostmár viszont túl sötétek a hajamhoz, plusz rettentő régiek is, valószínűleg ezeket is ki fogom dobni. A Catrice Velvet Matt mono 070 Princess Mattleine árnyalatban és az Yves Rocher mono 03 Gingembre Nacré árnyalatban nem az én színem, a Sigma Snoop monot szeretem, de rengeteg egyéb szürkém van palettákban. Az Essence pigmentet 11 cotton candy fantázianévvel talán egyszer, ha használtam, szintén nem az én színem már.  Az Essence négyesek 11 sea my eyes! és 03 vamp it up árnyalatban alig használtak, pedig szerettem őket, viszont szintén nem nyúlok hozzájuk. Az Essence duot 12 SO-BEautiful színben imádtam, igencsak használt is, de annyira régi már, hogy inkább kidobom. 
Az Essence Big Bright Eyes 01 highlight it...nude ceruzát nem használom, az Essence Make Me Brow szemöldökspirál 02 browny brows árnyalatban már sötét nekem, és nem is annyira jött be, a Catrice Smokey Matt púderes tust pedig már mutattam megbántam, hogy megvettem posztban. A Physicians Formula Organic Wear szempillaspirált egy régebbi blogger csereberéről hoztam haza, de nem tetszett, és valószínűleg már nem is használható. 

ARC:


Az Alverde zöld primere sajnos rámromlott, pedig szerettem, az Essence All About Matt korrektor pedig nem váltotta be a hozzá fűzött reményeimet egyáltalán. A Catrice HD Multitalent púderben szintén csalódtam, a Lioele Cheek Beam pirosítót 01-es árnyalatban bár imádom, megválok tőle, mert jópár éves már, és krémes termékeket nem szeretek sokáig tartogatni. Az Essence Soo Glow! highlightert 20 bright up your life színben szintén csereberéről hoztam haza, de végül egyszer sem vettem elő, és az előbb említett oknál fogva válok meg ettől is. A Sleek Pixie Pink pirosítót kétszer, ha használtam, ezért valószínűleg eladásra megy majd, mert a minőségével semmi gond, csak egyszerűen nem az én színem. Az Artdeco pirosító ősrégi, és nem is került elő annyiszor, mint terveztem, a Kiss My Sass Glisten highlightert pedig a kiszereléséből adódóan baromi macerás használni, ezért inkább bele sem fogok.

SZÁJ:


Miss Sporty Instant Lip Colour & Shine rúzsceruzának már az árnyalatát sem tudom, olyan szinten lekopott, és bár egy időben sokat használtam, jó ideje elfeledkeztem róla. A Miss Sporty Really Me! szájfényt 002 Really Pink árnyalatban tesztelésre kaptam, volt is róluk poszt, de a három szín közül ez passzolt hozzám a legkevésbé, és valakinél biztosan jobb helye lesz. A H&M Creamy Lip Meltről azt gondoltam, hogy teljes fedésű termék lesz, ehelyett viszont alig van színe, így pedig nem hinném, hogy hordani fogom. A Rival de Loop Young Matt 'n' Lasting folyékony rúzsról 02 Trendsetter árnyalatban már volt szó megbántam, hogy megvettem posztban, az Alverde rúzs, aminek már a trendkiadását sem tudom pedig kidobásra kerül, mert az állaga és a szaga is megváltozott. Az Avon True Perfect Reds rúzst Cherry Jubilee színben nem használom ki eléggé, csakúgy ahogy a többit sem a sorban: Rimmel Lasting Finish - 070 Airy Fairy, Rimmel by Kate - 45, Freedom Makeup - 112 Sooner or Later, Makeup Revolution Atomic - Make Me Tonight, Miss Sporty My BFF - 202 My Pretty Rose. Végül pedig a Popfeel folyékony rúzst eBay-ről rendeltem, hátha dupe-ja lesz a NYX Liquid Suede folyékony rúzsnak Amethyst árnyalatban, de sajnos nem elég élénk és pigmentált ahhoz, így megvettem az "eredetit" helyette. 

KÖRÖM:


Bár mostmár nem festem a körmöm, ki tudja, mikor jön rám ismét, ezért a lakkjaim közül csak azokat szórtam ki, amiket biztosan nem fogok használni, vagy nagyon régiek. Az Essence Special Effect Toppert 02 circus confetti és 03 hello holo változatban imádtam, viszont sok évesek, már alig van bennük és félig be is száradtak, plusz beszereztem az utánpótlást is, így ezeket nem tartogatom. A Catrice Million Styles topper 04 Return Of Space Cowboys verzióban nem is használtam egyáltalán, pedig már legalább fél éve megvan, így biztos lesz, aki jobban fogja szeretni nálam. Az Essence Colour & Go 144 black is back árnyalatban szintén régi, plusz nem is szeretem, az új, gél hatású változatát fogom szerintem megvenni ehelyett. A Sally Hansen HD Hi-Definition Spectrum színben csereberén került hozzám, ugyanúgy, mint az Essie - 399 Marabou, de ezeket sem használtam olyan gyakran, mint terveztem, és valószínűleg nem is fogom már.

Ezek a termékek lennének azok, amiktől most megválok, és bár rám nem jellemző, hogy csak gyűlnek a termékek a fiókban anélkül, hogy használnám őket, azért még így is sikerült egy jó adagot kiválogatnom. Legközelebb az egyéb kozmetikumokkal jövök, de az egy lényegesen rövidebb lista lesz. 

8 megjegyzés:

  1. Vadidegen használt cuccàt, pláne sminket ki akar magára kenni? Pláne hat éves rúzst ? Nem értem az emberekt. Én a húgommal szoktam csereberelélni , de sminket soha. Pláne ami rúzs vagy szájfély. Szemhéjfestéket még oké, de egyebet? Érdekes bejegyzés lett, mint mindig. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Persze van, amit le lehet fertőtleníteni, főleg a poros termékek, de tényleg...nem is értem.

      Törlés
  2. Én is csatlakozom.... Sokszor a Krémmánián is figyelem ki miket árul, hát én sem szívesen kenek magamra használt sminkeket! Régebben vettem körömlakkot, de jobban belegondolva ma már azt sem vennék...... A másik dolog, hogy a saját dolgaival mindeki azt tesz amit csak akar, tehát tényleg érdekes, nekem eszembe sem jutott volna ilyet írni, hogy miért kuka. Egyébként néha tényleg kell a selejtezés, én is ha belegondolok vannak itt olyan cuccok, amiket rég nem használtam már.....

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, ez most lehet, hogy sztereotíp, de valahogy az életkor növekedésével csökken az arra érzett vágy, hogy más használt termékét magadra kend. Nekem alapvetően nincs bajom azzal, ha 1-2 alkalommal használva volt valami, de simán megértem, ha valakinek meg igen.

      Törlés
  3. Wow mennyi minden. :)

    Az én személyes kedvencem a "Kidobod a tiszta új terméket, mások mit meg nem adnának érte, mert nem tehetik meg, hogy ilyet vegyenek!". Az lehet, de attól én még nem fogom tudni használni, illetve nem okoz örömet. :D
    Én is már nagyon várom, hogy felvehessem a videómat és feltöltsem. Ahogy magamban már végig gondoltam, elég sok cucc, majd fele kollekció most kiszóródik. Istenem, mit fogok én ezért kapni...

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként meg szerintem én még nem láttam arra példát, hogy valaki új terméket kidobott volna, mert szerintem aki kicsit is szereti a sminkeket, az hiába nem fogja használni, becsüli annyira az értékét, hogy minimum továbbajándékozza. Csak nem feltétlenül idegeneknek. Várom a videód! :D

      Törlés
  4. A sminkcucc nem életbevágó dolog, aki nem teheti meg, hát ne sminkeljen, de más cuccát kunyerálni csak azért, mert az illető blogger, szánalmas. Főleg Essence meg más olcsó márka esetén. Akinek arra sem telik, az tuti nem netezget, inkább lehúzásnak, kihasználásnak tűnik a kéregetés. Bontott holmit max. anyámnak adok.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is így vagyok vele, de amikor egyszer a semmiből egy posztom alatt felbukkant valaki, aki kunyerált, akkor rögtön kaptam az ívet, hogy mekkora szemét vagyok, amiért felháborodok rajta, biztos hátrányos helyzetű, és miért nem adom oda a terméket, ha nekem nem kell...szó sem volt róla mondjuk, hogy nem kell, de valahogy ez jött le neki.

      Törlés