2017. július 9., vasárnap

Elfogytak #26

Ismét egy jó nagy adag elfogyott terméktől búcsúzom, mostanában főleg a testápolási és hajápolási készletemet igyekszem felélni. Ennek következtében a következő részben - ami már gyűlik is - annyi tusfürdő lesz, hogy remélem, tőlem is megkérdezik majd, hogy ugyan iszom-e őket, vagy hogyan fogynak ilyen gyorsan. De mindenkit megnyugtatok, hogy nem, nem viszem be őket szájon át, mindössze nyáron egyrészt gyakrabban is fürdöm, másrészt sokszor habfürdőnek is használom a tusfürdőket. 


Duschdas Ich fühle mich Frei tusfürdő: ZSE-NI-Á-LIS! Volt már róla szó korábban kedvences bejegyzésben, isteni dinnyés, frissítő illata van, és tényleg még másnap is érezhető a bőrömön. Én bármelyik évszakban szívesen használom, csak ajánlani tudom. 
Újravenném? Már meg is történt.

Palmolive Vanilla Pleasure fürdővaj: ha emlékeztek még a pár évvel ezelőtti limitált vaníliás The Body Shop kiadásra, na, annak pont ugyanilyen illata volt! Az állagában mondjuk nem vettem észre semmi extrát, amitől "vaj" lehetne, de krémes volt, és jól habzott. Imádtam, és bár most a negyven fokban talán nem használnám, ősszel biztosan megveszem majd újra.
Újravenném? Igen.

Yves Rocher Plaisirs Nature málna-menta és mangó-koriander tusfürdő: igazából mindkettőről ugyanazt tudom elmondani: gyümölcsös, igazi nyári illatuk van, de talán a mangós még őszre és télre is elmegy a minimális fűszeressége miatt. Habfürdőnek is tökéletesek voltak, és bár nem egyszerre hazsnáltam el őket, mert 400 ml termék elhasználása közben azért eléggé meg lehet már csömörleni egy illattól, mindkettőt ajánlom.
Újravenném? Igen.

Original Source alma-vanília tusfürdő: nagyon szeretem a márka termékeit, de azt kell mondjam, hogy ez a leggyengébb teljesítményű tusfürdőjük. Illat tekintetében engem inkább emlékeztetett a puncsra emlékeztetett, mint almára, nagyon enyhe volt, az állaga pedig annyira folyékony, hogy alig tartott ki egy fél hónapig a flakon.
Újravenném? Nem.

Garnier Neo dezodorok: hatásában mindkettő szuper volt, viszont a narancssárgának egy idő után teljesen megcsömörlöttem az illatától, a kéket viszont imádom, azóta már újra is vettem. Féláron kuponos napok keretein belül maximálisan megéri, és bár én szoktam alá használni egy erősebb hatású izzadásgátlót (pl. Perspirex vagy Rexona Maximum Protection), napközbenre tökéletes.
Újravenném? A kéket igen.

Farmona Tutti Frutti kiwi-csillaggyümölcs fürdősó: ezt a márkát Notinoról lehet rendelni, rengeteg féle illatpárosításuk van, amiből mind létezik tusfürdő, testradír, testvaj, fürdősó is, és nagyon pénztárcabarát, úgyhogy ajánlom. Ez egy édes, gyümölcsös illat volt, nem annyira fanyar, mint amire egy kiwis terméktől számítana az ember, de szerettem, és mivel 600 gramm, kiadós is volt. 
Újravenném? Igen, de lehet, hogy inkább egy másik illatban.

A fürdősók közül mindet újravenném, de a legnagyobb kedvencem az Isana volt. 


Lirene micellás arctisztító gél: hihetetlen sokáig elég volt, és mivel elég olcsó is, ár-érték arányban abszolút megéri. Írtam róla tesztet is, szerettem, főleg akkor használtam, amikor a kádban mostam le a sminkem.
Újravenném? Talán.

Clinique Moisture Surge hidratáló krém: kell mondanom bármit is azon kívül, hogy imádom? Erről is készült teszt, újra is vásároltam, azóta is használom, hatalmas kedvenc.
Újravenném? Igen.

Balea maracuja-orchidea sampon: azt tudom róla elmondani, mint általában a Balea samponokról: hatékony és olcsó. Nem vártam tőle túl sok mindent, igazából csak az illata tetszett meg nagyon, de úgy láttam, sokan veszik, mert szinte mindig üres volt a sor a polcon ennek a helyén. Jól tisztított, nem zsírosított, mindent tudott, amit egy samponnak tudnia kell, és úgy vettem észre, hogy valóban dúsabb volt a hajam, amikor ezt használtam.
Újravenném? Igen, ha még lehet kapni egyáltalán. 

Schauma Nature Moments málnás sampon: impulzusvásárlás volt a kuponos napokon, féláron úgy gondoltam kipróbálom, mert ennek is isteni volt az illata. Szerettem, mert jól habzott, nem nehezítette el a hajam, és egyáltalán nem szárított. Elvileg festett hajra ajánlják, mert színvédő hatású is, de igazából én bármit használok, ugyanolyan ütemben kopik a hajam.
Újravenném? Igen.

Pantene Intensive Repair balzsam: sokszor volt már róla szó, az egyik kedvenc balzsamom, és valamilyen formában mindig van belőle itthon. Imádom az illatát, a hatását, és nem is drága.
Újravenném? Igen.

Batiste Sweetie szárazsampon: ez volt az első Batiste szárazsampon, aminek egyáltalán nem szerettem az illatát, valahogy túl fűszeres és púderes volt nekem. Emellett eléggé poros volt a hatása, nehezen lehetett teljesen eldolgozni a hajban, cserébe viszont 2 napig simán bírtam még hajmosás nélkül. Ettől függetlenül viszont nem lett a kedvencem sajnos, a többi verziót jobban ajánlom.
Újravenném? Nem.

Klorane Avoine szárazsampon: szintén Notinos szerzemény, erről is írtam tesztet, és bár elég drága, összességében tetszett. A por változatát viszont sajnos már nem találom sehol, pedig azt is szívesen kipróbáltam volna.
Újravenném? Talán.

Syoss Color Refresher hajszínező: ezt is többször említettem már, én a vörös hajra való verziót használom, aminek főleg akkor veszem hasznát, ha már kicsit kikopott a hajamból a szín, és ideje lenne újrafesteni, de ez valami miatt nem megoldható. De azon kívül is szoktam használni, attól függően, hogy élénkebb vöröset szeretnék-e.
Újravenném? Igen, mindig van belőle itthon. 

Miss Sporty Really Me! szempillaspirál: erről is olvashattatok már korábban. Szép, természetes hatású pillákat csinált, de én jobban szeretem az ennél drámaibb végeredményt.
Újravenném? Nem.

Catrice Slim'matic Ultra Precise szemöldökceruza: szintén írtam már róla, a legjobb szemöldökceruza, amit eddig használtam. Igaz, hogy nagyon gyorsan fogy, de sajnos már nem teljes nélküle a sminkrutinom, ezért simán kiadom érte az árát újra, meg újra - már ha éppen találok belőle valahol.
Újravenném? Igen.

Manhattan zselés szemhéjtus: hihetetlen régi darab, és azért is került ide, mert a maradék beszáradt. Szerettem, könnyű volt vele dolgozni, tartósnak is bizonyult, de már nem igazán használok zselés szemhéjtusokat, ezért sem fogyott el az évek során.
Újravenném? Talán, de mivel a márka már kivonult itthonról, ezért valószínűleg nem fogom. 


Ennyi lett volna tehát most, de nem kell sokat várni a következő adagra. 

6 megjegyzés:

  1. Mennyi minden! De szeretnék elhasználni valamit gyorsan! :D

    A Schauma sampon jól hangzik, bár most van itthon pár darab, fejben tartom.

    Várom a következő adagot! :D

    VálaszTörlés
  2. Én a sampont vettem meg, mert jókat írtál róla. És szereti a hajam. Mondjuk, egymás után kétszer nem szoktam újravenni sampont mert megszokja a hajam, és a fejbőröm, de remélem még kapható lesz. ☺

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, örülök, hogy bejött :) Nekem most rengeteg samponom van, amit el kéne használni, szóval egy jó ideig nem veszek újat...:D

      Törlés
  3. A dezodorok nekem értelmezhetetlenek. Azt golyós/stift helyett használod? Nekem legalább 10 éve nem volt már. Én csak stifteket használok + parfüm. Valahogy a fújkálósokat nem szeretem, de pl. én hajlakkot is pumpásat használok, tehát lehet, hogy alapvetően ezzel van a bajom.
    Más. A Balea pigmentfoltra való krémet használod? Bevált? Én már kidobtam, nekem semmi hatása sem volt, pedig nagyon lelkiismeretesen, minden nap kétszer is használtam másfél hónapig.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Igen, azok helyett, de egyébként van golyósom is, azt is szeretem, mikor hogy, kedvem szerint használom :D Csak a golyós ugye hatékonyabb, meg lassabban fogy, ennek viszont jobb az illata :D
      Használtam, de pont a következő adagban lesz benne, nem használtam el teljesen végül, mert bár hatásosnak álltam, de több egyéb problémám is akadt vele, plusz közben megvettem a The Ordinary szintén Niacinamide tartalmú szérumát, ami sokkal jobban bejött, szóval inkább áttértem arra.

      Törlés