2016. január 13., szerda

2015 kedvencei #2 - Sminktermékek, eszközök és minden egyéb

A 2015-ös kedvencek sorra vételét a sminktermékekkel folytatom, de helyet kapnak illatok, és minden más is a filmektől kezdve a tavaly történtekig. Igyekeztem a gyűjteményem legnagyobb részét rendszeresen használni, de talán a smink kategória az, amiben sok fronton megtaláltam a biztos pontokat. Ez persze közel sem jelenti azt, hogy nem fogok újdonságokat kipróbálni, arra nem lennék képes :D 



A múlt évben meglepően ritkán használtam alapozót, ehhez képest elég sok új darab került a birtokomba, úgyhogy amíg nem csökkentem kicsit a készletet, addig nem tervezek többet vásárolni belőlük. Mindkét kedvencem Rimmel, folyékony viszonylatban régóta a Match Perfection, lustább napokra pedig a Lasting Finish 25h púderalapozó. Mindkettőről írtam már, a róluk készült teszteket elolvashatjátok itt és itt. A korrektor kedvencem sem érhet senkit meglepetésként, a kezdetek óta a Catrice Camouflage Cream az, amit nap mint nap használok a bőrhibákra, a szintjére csak a Collection Lasting Perfection korrektornak sikerült felkapaszkodni, de sajnos még mindig nem elérhető itthon. Szem alá a szintén Catrice Liquid Camouflage jött be leginkább, írtam már, hogy az arcom többi részén, de leginkább a bőrhibákon elbukott, karikákra azonban verhetetlen. Ódákat zengtem már a Catrice Prime & Fine púderről is, legalább a harmadikat használom belőle a teszt óta, tökéletes, és pont. Kontúrozásra idén fedeztem fel az Essence I Love Nude szemhéjpúder kollekció 05 my favorite tauping árnyalatát, ami tökéletes a NYX Taupe pirosító helyettesítésére, plusz körülbelül harmadannyiba is kerül. Habár a csomagolásán található feliratok néhány hónap használat után csúnyán megkoptak, a teljesítményért elnézem neki. Tavaly a pirosítóimat is elhanyagoltam kicsit, de legtöbbet az Aden Bakedet használtam. 



A legtöbbet használt palettámnak a Makeup Revolution Girls On Film bizonyult, amivel a szemöldökformázást is letudhattam, a végeredményt rendszerint a Catrice Fixing Brow Wax szemöldökformázójával rögzítettem. A NYX HD szemhéjalap egy blogger cserebere alkalmával került hozzám, és milyen jól jártam vele! Kezdve azzal, hogy napi használat mellett még mindig van benne, egész nap bombabiztossá teszi a szemsminkem. Szempillaspirálokból elég sokat próbáltam, kiemelkedően viszont csak a Lovely Curling Pump Up és a Maybelline Lash Sensational teljesítettek, ezekhez bármikor visszatérnék. A Rival de Loop Young vízálló folyékony szemhéjtusát akár az év termékének is kinevezhetném, szinte biztos vagyok benne, hogy ennél tartósabb szemhéjtust sehol nem találtok, elképesztő! Egyetlen hibájaként azt említeném, hogy az ecsete nem a legprecízebb, de megéri a macerát. Az Essence Longlasting szemceruzákat még mindig nagyon szeretem, a három leggyakrabban használt árnyalat (fentről lefelé) a 24 purple grey'n, 02 hot chocolate és a 01 black fever volt. 




Többen megjegyeztétek, hogy jól állnak nekem a sötét rúzsok, és mostanában én is egyre inkább rászoktam a gyűjtésükre. Az egyik legdrámaibb, mégis legjobban szeretett ajakra való termékem az Astor Soft Sensational Lipcolor Butter matt rúzsceruza volt 026 royal diva árnyalatban, amit sokan az egyetemen is megdícsértek. A Lovely Extra Lasting matt ajakkrémnél hosszantartóbbat ritkán találni, csak kár, hogy nincs belőle több szín. A Rimmel by Kate rúzsokat mindenki imádja, a két kedvenc árnyalatom a 38-as, és a Zoella-ikonikus 107-es. Végezetül amit ténylegesen a legtöbbször hordtam, az Essence Longlasting Nude vonal 03 come naturally darabja, ami igaz, hogy szokatlanul lilásnak és hidegnek tűnhet, én mégis imádom. Szeretek halottnak kinézni, na.



A Tangle Teezer helyett biztonsági játékként először az Ebelin Entwirrkünstler hajkefét vettem meg, aminek azóta több változata is kapható a DM-ekben, és ugyan még mindig szívesen kipróbálnám az eredetit, nálam ez is mindent teljesít, amit kell. Több, mint egy éve vásároltam, és a fogai közül néhány ugyan elhajlott, de nem vettem észre, hogy ez bármit is rontana a teljesítményén. 
Sokáig vadásztam mini hajgumikra mindenfelé, de vagy nem találtam, vagy irreális áron. Végül eBay-ről rendeltem egy csomaggal, de azokkal is csak a baj volt, főként méret tekintetében, ugyanis nem voltak elég kicsik. Szerencsére az Essence kínálatában találtam olyat, ami megfelel, igaz, kicsit drágábban, de pont most vonják ki, úgyhogy 350 forintos áron bevásároltam belőlük. A márka szemöldökcsipesze sem mai darab már, talán a tavalyi kedvencek között is helyet kapott. Volt szerencsém néhány használhatatlan darabhoz, úgyhogy nem hiszem, hogy valaha lecserélem. Hasonlókat tudok elmondani a szintén Essence szempillagöndörítőről, ősszel végre valahára megvettem ezt a korábbi For Your Beauty helyett, amit nem igazán kedveltem, azóta a napi sminkrutinom elengedhetetlen kelléke. 
Áttérve az ecsetekre, alapozásra a Real Techniques Stippling Brush vált be leginkább, az Essence tusecsetet a szemöldökömre, a Blender Brush-t a szemsmink elsatírozásához használtam. (Ebből azóta még kettőt beszereztem egyébként, annyira jó.) Kontúrozáshoz még mindig az Elite ferde ecset a legjobb, a púdert pedig rendszerint az Essence kabuki ecsetével viszem fel. 


Az év parfümkedvence egyértelműen a One Direction You & I, a kapcsolatunk azóta is töretlen, azt hiszem megtaláltam Az Illatot, még ha a zenekar hidegen is hagy.  
Mániámmá váltak a Yankee Candle tartok, rengeteg illatot kipróbáltam tőlük. Szinte minden nap égetem valamelyiket, még nyáron is. Örök kedvenceim a teljesség igénye nélkül: Fireside Treats, Soft Blanket, Berry Trifle, Candy Cane Lane, Oud Oasis, Angel's Wings.


Az év sorozata: Ugye nem is kell mondanom, hogy toronymagasan és csont nélkül a Grace klinika? Szavakba sem tudom önteni a rajongásom, komolyan. Jelenleg a kilencedik évadnál járok, amit január huszadikától kezdenek vetíteni az RTL-en. Éppen időben, mert Amerikában már a tizenkettedik megy... A Hannibalon kívül egyébként ez az egyik olyan általam nézett sorozat, ahol a magyar szinkron fényévekkel jobb, mint az eredeti hangok. A zenékről meg inkább ne is beszéljünk, napokon át tudnék egyfolytában áradozni...:D 


Az év filmje(i): Életrevalók, Éhezők viadala - A kiválasztott 2, Snowpiercer, A Bélier család, Saul fia, A mindenség elmélete...csupa emlékezetes és csodás film, nem is tudnék egyet választani közülük. Úgy tűnik idén kicsit háttérbe szorultak az emberölős-vérfolyós filmek, na nem baj. 


Az év zenekarai/előadói: nem is tudom, hol kezdjem. Elsőként természetesen a Coldplay-t említeném, főként az új albumuk miatt, meg persze mert a kedvenc zenekarom. Idén szerettem meg különösen a Bring Me The Horizon-t, a tavaly megjelent albumuk áll hozzám eddig a legközelebb, idén pedig végre a Szigetnek köszönhetően egy koncertjükre is eljutok majd. Szintén a Szigetnek köszönhetően kattantam rá a Foals-ra és a Florence + The Machine-re - fun fact, hogy ezutóbbit körülbelül másfél évvel ezelőttig ki nem állhattam. 

Az év eseményei: nyilván egy komplett bejegyzést írhatnék, ha minden emlékezetes eseményt egytől egyig fel akarnék sorolni, ezért rövidre fogom. Az év elején megismerkedtem a lányokkal, név szerint Ramival, Andival, Ritával, és Emesével akikkel azóta minden hónapban összeülünk, azon kívül pedig naponta órákat beszélgetünk Facebookon így csoportosan. Ennek (is) köszönhetően nagy szerepet tölt be az életemben mostmár a vonatozás. Nyár elején elballagtam a gimnáziumból, majd sikeresen leérettségiztem, végül pedig felvettek az egyetemre. 2014-hez hasonlóan kint voltam a Szigeten, szeptemberben megismerkedtem a szaktársaimmal, túléltem az első félévet, az évet pedig egy bécsi kirándulással zártam. Blogos szempontból két eseményt emelnék ki: a szeptemberi Yves Rocher találkozót, és a novemberi Digital Divas bloggerkonferenciát.

Az év legjobb keresőszavai: sokaknál láttam már, hogy év végén összeszedik őket, és mindig nagyon viccesnek találtam, ezért én is elkezdtem írni. Sajnos nem olyan jók, mint másoknál szoktak lenni, de azért van pár gyöngyszem:
trumlenbgegrk - ez a mai napig a legnagyobb kedvencem
eestére be szererném fonni a hajam - csak nyugodtan, az egyik legjobb hő nélküli göndörítő módszer
csipkebogyó fesztivál 2014 - sajnos még nem jártam ott, de izgi?
sok tusfürdő - bizony, túl sok is, el kéne már őket használni...
porcelán arc smink - olyat még nem csináltam, sajnálom :( 
one direction 2015 nyeremény játék - ?
haar fehér nyaklánc - ?? 
makeup retusalo - Photoshop!
balea a müllerben - sajnos Balea csak a DM-ben van :(
ruzs egyeb szeged festekek egyben jo - jó hát!


Végére is értünk a maratoni kedvenceknek, írjátok meg, ha van egyezés a tieitekkel! :) 

22 megjegyzés:

  1. YC <3 <3 <3
    A Catrice tégelyes korrektorral akár össze is házasodnék. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Egyébként igen, megbízható férj lenne, az is tuti :DD

      Törlés
  2. A Maybelline Lash Sensational spirálja nálam is nagy kedvencem volt, az egyik legjobb, amit az utóbbi években próbáltam. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy tűnik szinte mindenkinek bejött, aki kipróbálta :) Azt is megkockáztatnám, hogy nem is fogok újakat venni, de ez persze betarthatatlan :D

      Törlés
  3. Ugye tudod, hogy nagyon rossz hatással vagy rám? :D Megint sikerült bővíteni a kívánságlistámat majd a Glamour-napokra. ;) Persze találtam közös kedvenceket is. A Camouflage Cream-em hamarosan kileheli a lelkét, már nincs sok hátra szegénynek, a Lovely spirált nemrég fogyasztottam el, a Lash Sensational pedig most van használatban, mindkettőt imádom. :D Az Essence ugyanezen árnyalatú nude rúzsa is nagy-nagy kedvenc volt ősszel, és még most télen is szeretem. + Essence ecsetek, YC Angel's wings <3
    Örülök, hogy személyedben szerető gazdára talált a NYX HD primer. ;)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Tudom, de nem szégyellem magam, mert legalább sok jó új terméket kipróbálsz majd :P Akkor már megvan, kinek kell megköszönnöm, hogy nem szükséges szemhéjalapok után koslatnom :D

      Törlés
  4. Ú, az az Astor rúzsceruza mennyire brutálisan szép már! :O A vékony hajgumik nagyon cukik, én most a telefonzsinóros változatot használom, de nem vagyok oda érte, ezek a vékonyak tartanak rendesen? Nem szakad könnyen?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én csak akkor használom ezeket, hogyha fonást csinálok, arra teljesen jók, de magában nem tenném bele :DD Lehet hogy át sem érné a hajam :D

      Törlés
    2. Gondoltam, hogy sima copfot nem éri át, elég sok hajad van, fura is lenne :D Én is fonatba gondolkodtam, vagy félcopfban, csak annyira kis vékonynak és picinek látszanak, hogy félnék, hogy két csavarás után elszakad vagy kicsúszik.

      Törlés
    3. Az ebayes, ami vastagabb, inkább hajlamos rá, ebben még sosem csalódtam, úgyhogy nyugodtan próbálkozz vele :D

      Törlés
  5. Catrice camou, Essence ecsetek és My fav. tauping, illetve Florence and The Machine <33 Florencéket már közel s tova 4 éve imádom -bár bejöttek ellenfélként a minőségi magyar zenék, de a trónról nem tudták letaszítani :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem magyar zenékből ugyanazok vannak sok-sok éve, abból sem túl sok...:D

      Törlés
  6. Ez a Rimmel púder nekem is nagy felfedezés volt az idén, imádtam! :) Csak nagyon porolós, és ahhoz képest kevés van benne és drága, úgyhogy azt hiszem inkább keresek valami mást.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én mondjuk csak vizesen használom, úgy nem igazán érdekel a porolás, és mindig féláron veszem a Glamour napokon :DDD

      Törlés
  7. A Rimmel púdert, Catrice korrektort, Essence szemhéjpúdert én is imádom. Az Astor rúzsceruza ezen árnyalata pedig kell, de szerintem már csak ősszel (majdnem azt írtam jövő ősszel) szerzem be. A Lovely szempillaspirált kipróbáltam, mert sokan szeretik, de sajnos nekem sokakkal ellentétben nem vált be. :(
    Ami még eszembe jutott, hogy az Essence ecseteim meg kéne keresni :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De durva hogy neked nem jött be a Lovely, eddig csak jókat hallottam róla mindenkitől :O
      Keresd is, mert nagyon jók! :DD

      Törlés
  8. Heloooo Kamiiiii :D Majd 30 án talizunk, legalábbis én még erről tudok :P

    VálaszTörlés
  9. Szia! A Catrice Camouflage Cream korrektor melyik arnyalatban van meg neked? Nekem is eleg feher a borom es a legvilagosabbat vettem meg (Ivory 010) de itthon lampafenynel nezve nem tunik olyan vilagosnak. Fura.. :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Az van meg nekem is, és teljesen jó :D A tégelyben tényleg elég sötétnek tűnik, de felkenve már nem lesz az :)

      Törlés