2015. április 14., kedd

Glamour napok | 2015 tavasz + bloggertalis szerzemények

Már többször említettem, hogy én nagyobb tételben szinte csak a Glamour napokkor vásárolok, mindig ilyenkorra teszek félre. Most sem volt másképpen, nagyon elégedett vagyok, sok olyan terméket sikerült beszereznem jó áron, amit vagy régóta ki szeretnék próbálni, vagy mindig szükség van rá.


A Rexona Maximum Protection dezodoron kívül, amit a Tescoban szereztem meg 25% kedvezménnyel, a képen látható termékeket mind a DM-ben vásároltam. Az utóbbi időben a Rimmel szinte a kedvenc márkámmá nőtte ki magát, ezért vásároltam meg a Lasting Finish púderalapozót, ami ugyan új még, de máris ígéretesnek tűnik néhány blogbejegyzés alapján. A Maybelline 50%-os kupont szintén egy újdonságra, mégpedig a Superstay Better Skin alapozóra használtam fel, amiről külföldön elég sok jót írnak. A Schwarzkopft Essence Ultime Omega Repair BB krémet is megvettem a hajamra féláron, ebből a vonalból korábban használtam a pakolást, és szerettem. Gondoltam, kipróbálok egy új fogkrémet is, a Blend-a-med 3D White Fresh-re esett a választásom, amit szintén Krémmániás vélemények alapján néztem ki. A Balea fürdősókra ugyan nem volt kupon, de Évi hatására valahogy az utóbbi időben megjött a kedvem hozzájuk, ráadásul akciósak is voltak. 


A Rossmannban nagyon megörültem, amikor láttam, hogy kikerültek az új Essence gélhatású lakkok, rögtön három árnyalat is hazajött velem (lila - 37 serendipity, rózsaszín - 13 forgive me, fehér holo - 42 frozen kiss), valamint a vonal alaplakkját is megvettem kíváncsiságból. Két Maybelline spirált szeretnék a jövőben kipróbálni, ha elfogy a többi, az egyik a One By One Satin Black, a másik pedig a Lash Sensational, ezek féláron lettek az enyémek. Szintén ilyen akcióban beszereztem a Rimmel Kate Moss rúzsok közül a 38-as árnyalatot, ami nem kizárt, hogy a kedvenc rúzsommá lép majd elő, azóta szinte minden nap ez volt rajtam. Vásároltam még olyan unalmas dolgokat is, mint a babahintőpor, amit mostanában szárazsampon gyanánt használok, egy citromfüves-bambuszos fürdősó, és kókuszolaj


Nem vagyok jó ruhák fotózásában, így a H&M-es vásárlásomból mindössze ezt a három nyakláncot mutatnám meg, amiknek egyszerűsége tökéletesen tükrözi a stílusomat, és alap áron is ezer forint körül mozogtak. Ezen kívül három basic pólót és egy fekete nadrágot sikerült még találnom, általában az alapdarabokat keresem. 


A Müllerbe szombaton nyitásra mentem, sajnos pont az nem volt, amit leginkább szerettem volna. Megvettem a következő adag L'oreal Casting Creme Gloss hajfestékem, és egy Elnett illatmentes hajlakkot is a kosaramba tettem, mert eddig szinte az összes hajlakkal rossz tapasztalataim voltak, ezt pedig mindenki imádja. A Carmex sem maradhatott ki, hiszen nálam fogyóeszköz, a Garnier Oil Beauty testradírt régóta ki szeretném próbálni, sminkszivacsot pedig eddig nem nagyon használtam, teszek vele egy próbát. Mindezek mellett anyának is vettem hajfestéket és dezorodort, azt nem tartottam olyan fontosnak lefotózni. A Rimmel Kate Moss rúzs 107-es árnyalata kakukktojás a képen, ugyanis aznap végre sikerült levadásznom a DM-ben. 


Szombaton volt egy bloggertalálkozó is a Westendben, ahova szokás szerint elvittük azokat a sminktermékeket és körömlakkokat, amikre már nem volt szükségünk, vagy nem váltak be. Így kerültek hozzám az alábbiak fentről és balról indulva a képen, persze főleg megint lakkok, ahogy ez lenni szokott...:D

Flormar Miracle Colors - U23
Catrice - 66 Blue And A Half Man, 
Catrice - 540 Am I Blue Or Green?
Catrice 240 Sold Out For Ever 
Sally Hansen HD lakk - Spectrum
Catrice - 220 Lost In Mud
Essie - 399 Marabou
Essie - 441 Bikeride
Manhattan Lip Lacquer - 005 Mystic Midnight
Alverde rúzs - 20 Terra
Essence soo glow! highlighter
MoYou London Kaleidoscope nyomdalemez

Ti is ilyenkorra spóroltok, vagy inkább elkerülitek a tömeget és megvárjátok a szezonvégi/szezonközi leárazásokat?

24 megjegyzés:

  1. A Rimmel púder/alapozót megvettem én is, igaz még csak pár napja használom, de már most hatalmas kedvenc a Lash Sensational spirállal amit szintén a kuponos napokon szereztem be. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. A spirál még várat magára nálam, a púdert párszor használtam :)

      Törlés
  2. A Sally lakkot remélem élesben is megmutatod! :) Klassz dolgokat szereztél be, várom a teszteket! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerintem körmös képet nem fogok mutatni, abba aztán tényleg jogosan kötne bele akárki, ha én manikűrt tennék fel az internetre...:D

      Törlés
  3. Nagyon jó dolgokat szereztél. A Maybelline alapozóra kíváncsi leszek, nekem egy mintám volt, de nagyon nem jött be. A kókuszolaj, amit vettél kókuszillatú?

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem, sajnos szűretlent nem sikerült megfizethető áron nagy kiszerelésben találnom, de elvileg ez is ugyanannyira hatásos :)

      Törlés
  4. Jobban pártolom a tusolást, mint a fürdést (gyorsabb és frissítőbb is), de már nézegettem én is ezeket a sókat, Évi olyan meggyőző, meg most már nálad is látom... ha te is jó véleménnyel leszel róluk, akkor azt hiszem én is kipróbálom. :D

    A Rimmel púderről lesz teszt? Gondolkodtam rajta, de minden blogon azt látom, hogy milyen természetesnek írják le, aztán mutatnak egy sminket vele, ami mögött nem látom a bloggert. Természetesség felsőfokon. :D Vagy csak rossz blogokon kutattam. A te véleményed mindig őszinte és megbízható, úgyhogy nagyon kíváncsi vagyok a tapasztalataidra. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Lesz, lesz, bár nekem nem sok elfednivalóm van, pont annyi, ami korrektorral és púderrel megoldható, inkább a fényesedés megakadályozása az elsődleges nálam :)

      Törlés
    2. Nem bírtam ki... el kellett ugranom a DM-be arctisztító kendőkért, és le volt akciózva, úgyhogy megvettem. :D Ki is próbáltam. Púderként szuper, alapozóként kicsit szokatlan, de úgyis inkább egy jól fedő púderre vágytam, azt megkaptam. Minden esetre várom a posztot, még mindig kíváncsi vagyok a véleményedre. :D

      Törlés
    3. Ejnye :P Alapozóként hallottam, hogy kiemeli a száraz részeket, nekem most valamiért megőrült az arcom, és átváltott szárazba, szóval valószínűleg nem fog bejönni, talán majd nyáron :D

      Törlés
  5. Szuper dolgokat szereztél be, a Maybelline alapozóról érdekel legjobban teszt :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem vagy vele egyedül, ahogy látom, szóval akkor igyekszem vele! :)

      Törlés
  6. Nagyon szuper dolgokat szereztél be Kami :)

    VálaszTörlés
  7. Szép kis zsákmányra tettél szert. :) Tegnap olvasgattam Nóri bejegyzését a Rimmel Lasting Finish púderalapozóról, és meg is jegyeztem, hogy mennyire sajnálom, hogy nem vettem meg a Glamour napokon. :( A Maybelline alapozót én is beszereztem, és ha már lesz vele elég tapasztalatom, mindenképp írok egy tesztes bejegyzést. Arra is nagyon kíváncsi vagyok, hogy Te milyennek találod majd, mert én úgy vettem észre, hogy elég megosztó. Vagy nagyon szeretik, vagy nagyon nem. Remélem én az előbbi kategóriába fogok tartozni. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én is remélem, mert akik jót írnak róla, azok nagyon elégedettek vele :)

      Törlés
  8. Kami, esküszöm, nekem a legjobban a blogtalálkozós szerzeményeid tetszenek :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Látod-látod, mindig sikerül jó dolgokat lecsapnom :P

      Törlés
  9. Fehér holos lakk??? Jaj de kár, hogy nem mutatod meg, miért? Egy körmön sem? Barátnő körmén sem?
    A piros Rimmel púder nekem is kellett volna, csak nem volt a DM-ben. Pont ez a problémám, mint neked, hogy elég a korrektor és a púder, a fényesedés a gond. Úgyhogy kíváncsian várom a tapasztalatokat róla.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nem akarom, hogy tényleg jogosan ezért támadjanak, mivel rettenetesen lakkozok és körülbelül akkora körmöm van, mint egy ovisnak, ami pedig nem mutat szépen :) Nagyon sok ügyes lány van, akik nálam sokkal hitelesebb véleményt és szebb képeket tudnak produkálni :D
      Egyelőre jól teljesít nálam tartósság szempontjából, pár napja használgatom, de a Catrice még mindig előtte van...:D

      Törlés
  10. Ejjha, szépségek minden felé. Azok a nyakláncok.. hát már mióta kutatok ilyen egyszerűeket :D

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ha még az aranyat is szereted, imádni fogod a H&M-et :D

      Törlés