2017. június 15., csütörtök

Teszt | IsaDora nyári újdonságok

Nemrég érkezett egy csomagom az IsaDora nyári újdonságaival, amire egyáltalán nem is számítottam, de amint kibontottam, tudtam, hogy igencsak eltalálták az ízlésemet, és a termékek láttán szerintem érteni is fogjátok, hogy miért. A csomagban érkezett még egyébként két körömlakk és egy Twist Up Lip Balm is, de mivel nem festem a körmöm, az ajakbalzsam pedig nem igazán az én színem, ezért azok egy jövőbeli nyereményjátékba kerülnek majd. 


Korábban már említettem, hogy nem igazán használok highlightert, most viszont volt opció bőven, hiszen két fényt adó termék is érkezett, így eléggé rákaptam, és meg is kedveltem a dolgot, az az igazság.


A Strobing folyékony highlighter 83 bronze glow árnyalatban igazi hétköznapi termék, mert inkább olyan, mint egy folyékony bronzosító némi fénnyel, ami egyaránt használható az arccsont fölé highlighter helyett, vagy bronzosító gyanánt az arccsonton anélkül, hogy világítana. Eldolgozását leginkább nedves szivaccsal vagy ujjal ajánlom. A leírás szerint alapozóba keverve is használható, de tudjátok, hogy én teljes arcon a matt bőrt preferálom, így ilyen formában nem használtam. Könnyed, vizes állaga miatt nem hagy nehéz érzetet a bőrön, és még rajtam is egész nap fent marad.

Nyugi, ennél azért még jobban is el lehet dolgozni

35 ml-s pumpás kiszerelésben kapható, ami nagyon praktikus, mennyiségre pedig több, mint egy átlagos alapozó, így valószínűleg soha nem fog elfogyni. Az ára 8200 forint, és a Douglas parfümériákban tudjátok megvásárolni - ahogyan az összes most bemutatott terméket, így többször ezt nem fogom leírni, ahogy azt sem, hogy minden termék illatanyagmentes.


A Face Glow Prisma Wheel highlighter palettától először megijedtem, de közben tetszett is az ötlet, pedig engem ez az unikornis highlighter láz is teljes mértékben elkerült. Kíváncsi voltam, hogy a színkülönbségek felkenve is kijönnek-e majd, és jelentem, hogy igen! A karomon készült színmintán nem dolgoztam el őket, így arcon nyilván nem ennyire hangsúlyosak, viszont mindegyikben érzékelhető úgy is, hogy alapból milyen árnyalatú, így akár az aktuális szemsminkünkhöz is passzinthatjuk őket. Ezeknek a csillogása már sokkal feltűnőbb, ujjal felvive akár szemhéjpúderként is működhetnek.


A paletta összesen 18 gramm terméket tartalmaz, ami festékekre lebontva 3,6 gramm. A pontos árát nem tudom, de külföldi oldalakat böngészve nagyjából olyan 10 ezer forint körülre saccolnám.


Személyes kedvencem a Grand Volume Lash Color szempillaspirál 40 Blue Bliss árnyalatban, amiért már a csomag kibontásakor odavoltam, ugyanis imádom a kék szempillaspirálokat, és nem csak nyáron. Ha csak egy kis extrát szeretnék a sminkembe csempészni, akkor szokásos spirálozás után csak a szempilláim végeire teszem fel, így sokaknak talán fel sem tűnik a turpisság, viszont önmagában felvive sem mutat furcsán, főleg világos szemhez, és önmagában is hosszabbít és dúsít. Bár nem vízálló, mégsem kenődik vagy potyog, ellenben könnyen lemosható.


9 ml terméket tartalmaz, ami 6990 forintba kerül. Ezen kívül létezik belőle még egy új árnyalat, ami a 42 Aquatic névre hallgat, és egy igazi élénk királykék - ami egyébként az egyik kedvenc színem -, úgyhogy szerintem azt is meg fogom nézni magamnak.


A Gloss Glacé szájfény 26 iridescent glow árnyalatban azért volt érdekes számomra, mert bár egyébként nem igazán hordok szájfényeket, de ennek a kékes-lilás csillogása eléggé felkeltette az érdeklődésem. Érzetre minimálisan ragacsos, viszont egyáltalán nem zavaró módon. Ennek következtében viszonylag tartós is, már amennyire egy szájfény tartós lehet. Vizes fénye van, és maga a termék alapvetően átlátszó, amiben bizonyos világításban zöldes-kékes csillogó részek dominálnak, míg megint másikban lilás hatású.


Bár telis-tele van csillámmal, mindebből semmi sem érezhető, nincs az a karcos érzete, mint sok hasonló szájfénynek. Önmagában, és rúzsra felvive is szuperül mutat szerintem. 16 ml terméket tartalmaz, több színezett árnyalatban is kapható, és 3600 forintba kerül.

Összességében mind a négy termékkel elégedett vagyok, sokszor fogom használni őket a nyáron, az biztos. Ha szeretitek a csillogást és a színeket, akkor ajánlom, hogy nézzétek meg a többi nyári terméket is, a sajtóanyagban sok érdekes dolgot találtam ezeken kívül, például színes vízálló szemceruzákat, élénk színű matt ajakkrémeket - amikről egyébként eddig csupa jót olvastam -, színezett ajakolajakat, bronzosítókat, körömlakkokat, szóval van választék bőven.

2 megjegyzés :

  1. Wow, ez a szempillaspirál igazán ígéretes. Korábban próbáltam az Avontól zöld és lila spirált, ha jól emlékszem, de egyik sem látszott meg a pilláimon.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nekem Essencesek voltak, csak aztán már ősrégen kivonták őket, viszont a kék még mindig megvan, és ugyanúgy imádom. Azért is gondolkodom, hogy meg kéne ebből venni a másikat, mert az majdnem ugyanolyan, és ha az Essenceset valaha ki kell dobnom, sosem találok majd olyan jó színűt megint.

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...