2016. április 19., kedd

Teszt | Yves Rocher Plaisirs Nature termékek

Már az elején lelövöm a poént: teljes mértékben elvarázsolt az Yves Rocher megújult Plaisirs Nature termékcsaládja. Hatalmas szerencsémre lehetőségem adódott szinte minden illatból legalább egy terméket kipróbálni, nagy részüket a bloggereseményen kaptam, amiről írtam beszámolót is, de van, amit magamnak vettem. Egyértelműen átvették a fürdőszobában a helyet, volt időm mindent kipróbálni, így most kollektív véleménynyilvánítás következik. 



A tusfürdők állagát egytől egyig imádom, főleg a kókuszosé egy álom, nagyon selymes habot képez, és egyik sem szárít. Illatok közül a mandulás-narancsvirágos nem annyira nyerte el a tetszésem, mert inkább a gyümölcsös-édes tusik mellett teszem le a voksom, a többi viszont (málna-menta, vanília, mangó-koriander, kókusz) csodálatos. Két kiszerelésben léteznek, a 200 ml 590 forintba, a 400 ml 1050 forintba kerül. Igyekszem őket tartogatni nyárra, mert akkor fogom igazán hasznukat venni, úgy érzem.



Krémes testápolóból a vaníliás és a levendula-narancsvirág-keserűnarancsos van meg, utóbbi szintén nem az én illatom, és a család többi tagja sincs túlzottan kibékülve vele, de anyukám szokta használni. A vaníliás szerintem pont olyan, mint a téli The Body Shop limitált téli kiadás szokott lenni, aki azt szerette és hiányolja, mindenképpen tegyen vele egy próbát. Inkább testvajra hajaznak, mint testápolóra, rendkívül táplálóak, ugyanakkor ehhez képest egész gyorsan beszívódnak, és az illatuk még órákkal felkenés után is érződik. A 150 ml-s tégely 3100 forintba kerül.



Testradírok közül a vaníliásat és a mandarin-citrom-cédrusosat próbáltam. Hatalmas piros pont, hogy cukoralapúak és mellé olajosak, még sosem találkoztam ehhez foghatóval. Az állagukat leginkább egy jó sűrű fajta mézre tudnám hasonlítani, ezért indokolt a tégelyes kiszerelés. (Ne tároljátok fektetve, mert hajlamos folyni az olajos bázis!) Jól végzik a dolgukat, mégsem túl agresszívak, főleg, mert a cukorszemcsék idővel elolvadnak, ráadásul testápoló sem szükséges utánuk az olajtartalom miatt. Csakúgy, mint a testápoló, 150 ml / 3100 forint.


A radírozó szappan érdekes élmény, de nem annyira jött be nekem, mert sajnos hozza azt az érdes, furcsa érzetet, amit a szappanok szoktak, ráadásul engem karcolt is. Nincs olyan markáns kókuszillata, mint a többi kókuszos terméknek, ha nem tudnám, nem is gondolnék kókuszra.  Cserébe nem szárított, sőt, egészen puha lett a bőröm utána. 200 grammos, és 1300 forintba kerül.



A pezsgő fürdőtabletták nem habzanak, csak elolvadnak és enyhén megszínezik a vizet. Nincs olyan illatélmény velük, mint mondjuk egy fürdősó esetében, de én szeretem őket használni, főleg az illatban passzoló tusfürdőkkel együtt, direkt így választottam. 15 grammosak és 290 forintba kerülnek.

Összességében néhány darabon kívül mindent újravásárolnék - és valószínűleg újra is fogok - akkor is, ha valamivel drágábbak, mint az átlag, amit ilyesmikre el szoktam költeni. 

9 megjegyzés :

  1. Szóljál majd ;) Amúgy habfürdőnek is beváltak a tusik ^_^

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Na, akkor a következő az lesz, hogy csinálok jó kis habokat :D

      Törlés
  2. Én is rohanok még a többi tusfürdőért! Főleg, ha habfürdőnek is jók! :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Most egy évig nem fogok mást használni, úgy érzem :D

      Törlés
  3. Eddig csak a regeneráló sampont, hajvégápolót és parfümöt próbáltam tőlük, de ezek után muszáj lesz benéznem hozzuk :D.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Ott fogod hagyni a fél vagyonod, én szóltam :P

      Törlés
    2. Jelenleg fesztivál jegyre és koncert jegyekre ment el minden pénzem :D Szóval picit várat magára az YR.

      Törlés
  4. Nekem eddig pár testápoló van a hátam mögött a márkától,amiket nagyon szeretek.. de úgy látom érik egy YR vásárlás májusban. :)

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Én furcsamód testápolót még egyáltalán nem használtam tőlük ezeken kívül, mondjuk egyébként is nyögvenyelősen veszem rá magam, hogy kenegessem magam :D Szerencsére jó kis akcióik vannak mindig, úgyhogy ki lehet fogni jó dolgokat olcsón :)

      Törlés

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...